Az egyszerű külső máris jelzi: nem volt cél az iPhone szolgai másolása. A fehér ház Apple-színű próbál ugyan lenni, de mire a használt tesztkészülék hozzám került, máris kopottasnak tűnt a szerény műanyag. Az érintőképernyőn pedig erősebben megmaradnak az ujjlenyomatok.

A menük letagadhatatlanul az iPhone mintáját követik: hét darab, ujjal pöckölhető ablak sorakozik egymás mellett, közülük a középső az induló menü. Az ikonok nem annyira elegánsak, mint az iPhone-on, de nem is csúnyák. Nagy különbség viszont a „mesterhez" képest, hogy a tanítvány képernyőjén nemcsak ikonok helyezhetőek el, hanem widgetek is. Vagyis például a naptár ikonja mellett vagy helyett odavetíthető a naptár egy kis sávja az esedékes bejegyzésekkel. Az időjárásnak sem csak ikonja van, hanem az óra alatti sávban folyamatosan frissül az előrejelzés. A böngésző könyvjelzői külön ablakocskákban jelennek meg, az oldal legutóbb látogatott képével. A választék igen rugalmas: választani lehet hétköznapi, üzleti, pihenőidős induló képernyőt, aszerint, hogy a zenelejátszó, a tőzsdeindex vagy a fényképezőgép kívánkozik-e inkább a kezünk ügyébe. Igen szellemes az e-mailek előnézeti ablaka: a levelek úgy lapozgathatók, mintha nagy kupacban egymásra lennének halmozva. Jó ötlet, hogy a naptár lapjainak alján (a következő öt napra) az aznapra várható időjárást is megjeleníti.

Az iPhone egygombos eleganciájához képest, amelyet egyébként ugyancsak értékelek, megnyert az a praktikum, hogy a Hero több gombbal egészíti ki az érintőképernyőt. Nekem az iPhone-ról különösen a visszaléptető lehetőség hiányzott. Zavart, hogy mindig újra a főmenünél kell kezdeni. A Hero hajlandó gombnyomásra egyesével visszalépni a menükben vagy az alkalmazások között. Van külön menügomb is, és az volt az érzésem, hogy ezzel részletesebb menük hívhatók elő, és könnyebben, mint pusztán az érintőképernyővel, de ez nyilván programozás kérdése is. A trackball pedig főleg akkor célszerűbb az ujjamhoz képest, amikor a parányi betűk között a kurzort kell mozgatni, de időnként weboldalakon navigálva is praktikusabbnak tűnt. A készülék visszakunkorodó alsó részén jól kézre is esnek a gombok. És ha el is férnek, miért is ne bővítsék a választékot?

Jópofa játék a Teeter, amelyet nyilvánvalóan azért tesznek alapból a telefonra, hogy látványosan illusztrálják a dőlésérzékelőt. Akár a régi zsebjátékokban, kis golyót kell akadályokon át egy lyukba pöckölni, miközben a golyó aszerint gurul, ahogyan finom érzékkel döntögetjük a készüléket. A vibrátor segítségével még azt is mintha éreznénk, amikor a golyó nekiütődik a falnak. Egyszerű, de meggyőző. Afféle gyakorló, mint sok éve a pasziánsz volt az egérmozgatáshoz.

A praktikus ötletek ellenére a hatást nagy mértékben rontja, hogy a készülék bizonytalanul működik. Az egyik baja a lassúsága, sajnos igazolta a lassú processzorról szóló előzetes híreket. Érintőképernyővel még zavaróbb ez a tohonyaság: az ember nem tudhatja, hogy rosszul nyúlt-e hozzá, és pont akkor bök megint oda, amikor már megjelent az új képernyő, és persze akkor már rossz helyen van az ujja. Az viszont talán nem lassúság, hanem ügyetlenség, hogy az egyébként szimpatikus mail előnézetben a gyors lapozgatás helyett minduntalan inkább megnyíltak a levelek.

De nézzük tovább a tesztet! Hősünk sokat bizonytalankodott a WiFi-vel és a Bluetooth-szal is. Előfordult, hogy a WiFi lelassult vagy leállt, és csak a mobilhálózaton lehetett folytatni a böngészést. Az ismerős WiFi-hálózatokhoz a telefon hol automatikusan kapcsolódott, hol nem, és így bánt az autós Bluetooth-kihangosítóval is. Eleinte pont az Android operációs rendszer szülőatyjával, a Google-lal nem volt hajlandó kapcsolatba lépni, sem a postafiókkal, sem az egésznek a sava-borsát szállító piactérrel (amely egyelőre csak szerény utánzatnak tűnik az iPhone AppStore-jához képest). Pedig minden más kapcsolat működött. Lehet, hogy egy teljes újraindítás is segített volna, de végül a reset helyett másik tesztkészüléket küldtek.

Időnként önmagát zavarta össze. Újrabekapcsoláskor például nem ismerte föl, merre jár, és újból meg kellett erősíteni, hogy a közép-európai időt használja. Rendszerhiba, hogy az új e-mailekre figyelmeztető jelzés nehezen tűnik el. Nem elég, ha az említett látványos előnézetben beleolvasunk a levélbe, külön meg kell nyitni az igazi levelezőprogramban is. Az Exchange szinkronizálás nem terjed ki arra, hogy a számítógépen már elolvasott leveleket a Hero is olvasottnak lássa, ezeket is újra meg kell nyitni a telefonon is. (Érdekes, hogy ugyanez fordítva viszont működik.)

Kis zavar volt a kezelési utasításban is. A szöveg érintős autofókuszt ígért a fényképezőgéphez, de nekem az érintésre csak a zoom volt hajlandó megjelenni, autofókusznak nyoma se volt. Mindegy, a fényképezőgép felejthetőnek tűnt. Megszokás kérdése, hogy az exponálógomb lenyomása után sokat állítgat és jókora késéssel fényképez. A mozgó célpontokat így el is lehet felejteni.

Csodálkoztam, hogy olyan alapfelszerelés hiányzik a telefonból, mint a jegyzettömb, de végső soron ez letölthető a piactérről, ahogyan a fájlkezelő is. Ami nekem az iPhone-on hiányzott, a .doc és .pdf szövegek másolása és mentése, arra a Hero a PC-vel kábelesen együttműködve szó nélkül hajlandó. Zavaró viszont, hogy ehhez a telefon memóriakártyáját mindig külön mountolni kell (a Hero csak angolul beszél velünk, magyarul nem tud), ez nekem szokatlan körülményeskedésnek tűnt az okostelefonok mezőnyében. A magyar tudás hiánya okozza azt is, hogy az átmásolt (korábban egyszer fáradságos munkával magyar sorrendbe állított) nevek megint fordítva jelennek meg, elöl a keresztnévvel. Igaz, ez inkább szépséghiba, mert néhány karakter beütése után a telefonszám-kereső így is mindenkit megtalál.

Az Apple annyira konkurenciának minősül, hogy a szinkronizálás (magyarán a telefonszámok és a naptárbejegyzések átültetése) csak PC-vel lehetséges. Az utóbbihoz való szoftver viszont ott van a memóriakártyán (dicséretes módon ezt nem kell külön megvenni). Jobb is az SD-kártyáról telepíteni: mint kiderült, a HTC weboldaláról letöltött programból valami hiányzott, és nem is volt hajlandó installálódni.

Értékelésként végül annyit mondhatok az ötleteiben sokoldalú, jól testre szabható, de működésében bizonytalankodó Heróról, mint amit a régi viccben Mórickának a tanító néni: igaz, hogy a feladatot nem oldotta meg helyesen, de tetszik a gondolkodásmódja.