Egy, a késő római korból fennmaradt törvénygyűjteménynek köszönhetően tudjuk, hogy a rómaiak női ékszernek tekintettek minden olyan tárgyat és anyagot - köztük aranyat, ezüstöt, gyöngyöt, drágakövet -, amely nem szolgál más célt, mint a test ékesítését. Erre az örökösödési eljárások miatt volt szükség - mondta el az MTI-Pressnek Borhy László, az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

Az ékszerek értékét az ókorban, ahogy napjainkban is, elsősorban a felhasznált fémek és drágakövek határozták meg. Kisebb értéket képviselt az elkészítésükre fordított munka. A professzor szerint el kell különíteni a közvetlenül a testen viseltek ékszereket azoktól, amelyeket a ruhák vagy a drapériák összetűzésére szolgáltak, illetve a hajat ékesítették.

A Római Birodalomban ötvösművészei többféle eljárást alkalmaztak: az arany ékszereket lemezből kalapálták vagy öntött eljárással készítették, e technikákat vették igénybe az ezüst és a bronz megmunkálásakor is. A díszítésre olyan eljárások születtek, amelyek kivitelezésével az ötvösök mindmáig sincsenek teljesen tisztában. Ilyen volt a granuláció, amely apró gömböcskék felforrasztását jelentette az arany ékszerek felületére. Kinyújtott fémszálból, drótból is forrasztottak motívumokat, de alkalmaztak áttöréses és véséses technikát is - az utóbbi érdekes fény-árnyék hatást eredményezett az ékszerek felületén.

Mi is az a gagát?

Díszítésre használtak üveget, üvegpasztát, drágaköveket és ásványokat egyaránt. Ezek közé tartozott az ókorban a gagát, a "fekete borostyán", egy viszonylag ritka, széntartalmú ásványi anyag. A kislexikon.hu szerint (ásv.) a gagát bitumennel teleszívott barnaszén, mely megmunkálva, esztergályozva, igen szép fekete szinü, nagyon jól fényesíthető és igy ékszereknél is használatos anyag. A gagát egy líbiai folyó, a Gagas után kapta a nevét, mert annak mentén találták az ókorban. A gagát fekete színű, és kétségkívül igen látványos együttest alkot a sárgán csillogó arannyal. Aquincumban több ilyen ékszer is előkerült. Gagát és arany felhasználásával készült például az a nagyon tetszetős ékszer, amely a mitológiai Medúza-főt ábrázolja arany foglalatban - hangsúlyozta Borhy László.
 
- Az ékszereket nagyon érdekes motívumokkal díszítették. Az ékköveken megtalálhatók a római mitológia alakjai, az uralkodók képmásai, de barátságra, hűségre utaló szimbólumok, állatalakok és vadászjelenetek is láthatók rajtuk. A vésett ékkövekből nagyon sokat megtudhatunk a római kultúráról - emelte ki a professzor. 

- A gyűrű, függő ékkövébe vésett császárportré alapján például megmondható, hogy mikor készült az adott darab, de az ékszer alakjából is megállapítható annak születése ideje. A korabeli ábrázolások tanúsága szerint a gyűrűket nem feltétlenül az ujjon viselték: a pecsételésre alkalmazott köves gyűrűket sokszor nyakba akasztva hordták vagy egy szekrénykében tárolták. A testékszerek közül van néhány olyan, amely mind a mai napig használatos, és a teljes római kort felöleli. Ilyen például a gyűrű, amely a köztársaságkortól a császárkor végéig kíséri a római kultúrát. Vagy a nyaklánc, amely szintén megtalálható a birodalom teljes területén. Érdekes módon a fülbevaló viszonylag későn terjed el a birodalomban, ahol a Kr.u. I-II. században még hellenisztikus vagy keleties ízlésvilágú ékszernek tartották. A korabeli szerzők bizony megmosolyogták a fülbevaló használatát, ez nagyjából a II. század végén változott meg.

Férfiak is viseltek ékszert

Férfiak és nők egyaránt viseltek ékszereket, de azért meg lehet különböztetni a nemeket. A férfiak nem díszítették magukat fülbevalóval, ahogy nyaklánccal sem. Kivételt csupán a kisfiúk képeztek, akik ötéves korukig nyakukban kis zárható kapszulát hordtak, amelybe különböző dolgokat, például varázslat, átok vagy betegség ellen ható amuletteket rejthettek. Aquincumban egy ilyen kapszulából rózsatövis került elő, de találtak a régészek görög szöveges varázstáblácskát is, amely szintén bajelhárító szerepet volt hivatott betölteni. Karperecet inkább nők használtak, a női viselethez tartoztak a függők is.