szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az először megrendezett Hackathon Corvinus több érdekes ötletet is kihozott az egyetemistákból, miközben a kezdeményezés országossá növekedett, a tervezett versenyekhez immár kilenc egyetem csatlakozott.

A hazai startupvilág utánpótlásának biztosítását célozta meg a Hackathon-in-a-Box, amely az egyetemeken kívánja megtalálni a jövő innovátorait. A nemzetközi modelleken alapuló kétnapos rendezvények a hallgatók számára szeretnének betekintést engedni a startupok világába.

A verseny első fázisában prezentált ötletek legjobbjait a jelenlevők szavazatai alapján kiválasztva, végül összesen hét csapat formálódott a jelenlevő programozókból, grafikusokból és ötletgazdákból. Ők dolgozhattak így közösen a második nap végén rendezett befektetői prezentációig az ötleteiken.

A győztes ötlet végül a Zmenü nevű online ételrendelési szolgáltatás lett, amely az eddigi hagyományos lista alapú, unalmas és elavult rendszereket váltaná le egy látványos megoldással. A projekt egy Pinterest-stílusú nemzetközi ételrendelő platform, ahol az összes elérhető házhoz szállító konyha ételfotói között lehet böngészni, azokat különböző szempontok szerint rendezni és szűrni. Az ötletgazda tervei szerint az ételrendelés a szolgáltatásuk által válhat a közösség által is értékelhető, vizuális alapokra helyezett élménnyé. A győztes Londonban a Google Campuson a Founders Hive eseményén illetve a legpatinásabb hazai startup versenyen a Startup Undergroundon is bemutathatja projektjét.

A zsűritől kiemelkedő értékelést kapott további két projektek közül a Blind Guide nagy szociális érzékenységű projektje a vakok és gyengén látók számára kínálna turisztikai és segítő szolgáltatásokat, a Smart Chef pedig a konyhai tevékenységeket, illetve a szakácskönyv használatát tenné interaktívvá.

A Hackaton-in-a-Box szervezőit is meglepte az egyetemisták teljesítménye az egész évre tervezett versenysorozat első rendezvényén. A Corvinus Egyetemmel közösen szervezett rendezvényre jelentkezett 50 diák, tapasztalt startupperek és mentorok segítségével két napig, 7 eddig sosem látott projekten dolgozott. A szakmai zsűri előtt elhangzott prezentációk pedig bármelyik nagy nemzetközi startup versenyen is megállták volna a helyüket.

A versenysorozat következő állomása a BME Demola innovációs műhelyében megrendezendő esemény, amelyre még április 11-ig lehet jelentkezni a Hackathon.hu oldalon keresztül. A Hackathon ezután Miskolcra és Szegedre látogat felfedezni az ottani tehetségeket. Júniusban pedig Budapesten a Nemzeti Innovációs Hivatal által szervezett eseményen 10 egyetem, mintegy 100 hallgatója méri majd össze tehetségét. Ősszel a versenysorozat további 2 budapesti és 3 vidéki helyszínnel folytatódik, országszerte oktatva a leendő startup vállalkozókat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!