szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple szeret mindent egy kézben tartani, és ezt egy újabb – állítólagos – fejlesztése is igazolná.

A legnagyobb titoktartás közepette fejleszti az Apple mobil GPU-ját, azaz mobil grafikus processzorát – tette közzé az Apple Insider ipari forrásokra (Fudzilla) hivatkozva.

A hír, amennyiben igaz, logikusnak tűnik, hiszen az Apple szeret mindent vagy legalábbis amit csak lehet a saját kezében tartani. Az A sorozatú lapkakészletét is (amely a legtöbb mobil eszközében megtalálható) házon belül tartja, azonban még mindig vannak olyan területek, ahol küldő beszállítóra kell hagyatkoznia.

Apple Insider

Az egyik ilyen a chipkészletbe épített grafikus processzor (ezek az Imagination Technologies kissé módosított GPU-i), de most itt is változások lehetnek, ha az Apple a GPU-t is a saját hatáskörébe utalja. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, arról nem szól a fáma, mindenesetre logikus lépésnek tűnne, hiszen egy, az utolsó kis részletig ismert összetevővel jobban tud bánni az operációs rendszer.

Az a tény azonban, emeli ki az Apple Insider, hogy az Apple már korábban körülbelül 10 százalékos részesedést szerzett az Imagination Technologiesban, azt sugallja, hogy azért fenntartásokkal kell kezelni az értesülést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!