Lángháború és happy slapping – nem játékok vicces nevei, hanem az internetes zaklatás, angolul cyberbullying fajtái ezek a befeketítés, a kizárás, a személyiséglopás és a kibeszélés mellett. A zaklatók okozta megaláztatás elől öngyilkosságba menekülő tinédzserek történeteit egyelőre főként a külföldi médiából ismerjük, de az internetpenetráció növekedésével és az okostelefonok terjedésével egyre több időt töltenek a magyar fiatalok is az online térben, amivel arányosan nőhet az ott elszenvedett sérelmek száma is.

„A 9–16 éves gyerekek 60 százaléka internetezik naponta, közel 80 százalékuknak saját profiljuk van, melyek háromnegyede nyilvános. A valamivel idősebbek, a 15–18 évesek statisztikái még kiugróbbak: 93 százalékuknak van profiljuk a legnépszerűbb közösségi oldalon, és az ötödüknek ötszáznál több az ismerőse” – sorolja a számokat az iskolai zaklatással foglalkozó szakember, Jármi Éva, az ELTE Pszichológiai intézetének munkatársa. Mint mondja: „ma divat a netes zaklatásról beszélni, de nem lehet elfeledkezni arról, hogy ez nem más, mint az évtizedek óta ismert iskolai zaklatás egyik változata. Legtöbb formája offline már eddig is megtörtént, most annyi a változás, hogy új felülettel bővült a műfaj”.

Shutterstock

Hasonló véleményen van a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársa, Reményiné Csekeő Borbála is: „Ha a közösség, amelyben a gyerekek nap mint nap léteznek, nem hirdet zéró toleranciát a kirekesztéssel szemben, akkor a kamaszoknál könnyen bántalmazásba fordulhat a dolog. Ez nem mai jelenség, nem a mai fiatalokkal van baj. Serdülők minden olyan közösségében, ahol a gyerekek nem szabad akaratukból vannak együtt, a konfliktusok olyan csoportdinamikába csaphatnak át, amelynek az eredménye az, hogy lesznek zaklatók, áldozatok és csendben vagy hangosan asszisztáló többség”.

Bántalmazás online és offline

A dominanciára vágyó bántalmazók (a diákok 10–15 százaléka) és a megalázott áldozat közötti konfliktus rendszeresen – vagyis legalább hetente – a gyerekek 7-8 százalékát érinti, de ennél jóval magasabb, 25–30 százalék az időnként bántalmazottak aránya. A szám azonban csalóka, mert – ahogy a Kék Vonal munkatársa hozzáteszi – a kamaszok többsége tisztában van azzal, hogy az internet segítségével ma már bárki nevetségessé válhat akár néhány perc alatt is hatalmas tömegek előtt. Ez pedig nagyon sok fiatalnál folyamatos szorongást generál.

A 2015 őszén közzétett, 11 ország kamaszainak bevonásával készült YouGov-Vodafone kutatás eredményei szerint a megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy az internetes zaklatás rosszabb a fizikai bántalmazásnál. „Időben és térben is gyorsan és messze terjed, ráadásul az elkövető nem lát semmilyen reakciót: nincs sírás vagy vérzés, nem látja az áldozatát, és így nem kell szembesülnie tette fájdalmas következményeivel” – sorolja Jármi Éva azokat a jellemzőket, amelyek érthetővé teszik egy-egy eset gyors eldurvulását.

Az internetes zaklatás leggyakoribb formája a bántó, zaklató üzenetek küldése, ami többnyire közösségi oldalakon vagy üzenetküldő felületeken történik, valamint a lejárató képek, videók közzététele. Ugyanakkor ritka jelenség, hogy valaki csak online válik áldozattá. A legtöbb bántalmazott esetében a virtuális megalázás mellett párhuzamosan zajlik a valós életbeli zaklatás is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bántalmazás az iskolai közösségben indul, átterjed az internetre, majd pletyka és kirekesztés formájában folytatódik a fizikai világban.

Ezeknél a gyerekeknél gyakoriak a bántalmazás miatt kialakult pszichés problémák, a leggyakrabban depresszív és szorongásos tünetek, de lehetnek pszichoszomatikus problémák is. Különösen igaz ez azokra, akiket offline és online is bántalmaznak, esetükben sokkal nagyobb az esély a komoly tünetek megjelenésére.

Generációs különbségek

„A kamaszok a kapcsolattartás és a kommunikáció egyik legfontosabb felületeként kezelik a netet, miközben nincsenek tisztában ennek veszélyeivel, ahogy azzal sem, hogyan csökkenthetik kiszolgáltatottságukat, védhetik meg adataikat. Gyakran még azt sem tudják, hogy amit a zaklatójuk csinál, az akár büntetőjogi kategória is lehet. Mindeközben a szülőknek és a tanároknak pedig arról nincs fogalmuk, mi az az Ask.fm vagy a Slam Chat” – magyarázza Reményiné Csekeő Borbála. A szakember ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy ha a gyereknek a környezetében lévő felnőttekkel őszinte és bizalomra épülő a kapcsolata, képes lehet időben jelezni a problémát.

Shutterstock

A bizalmi viszony esetleges hiánya mellett a technikai hendikepp is nehezítheti a megelőzést, legalábbis a Médiahatóság 2015. júliusi adatai szerint a szülők tudása erősen hiányos a biztonságos netezéssel kapcsolatban. Az alsó tagozatos gyerekkel élő, internetező felnőttek közül minden ötödik számolt be arról, hogy a gyerek nála jobban ért a nethez. A középiskolás korú gyerekekkel élő felnőttek közel kétötöde ismerte el, hogy a gyerek többet tud nála az internet használatáról. A 14 éves vagy idősebb gyerekeknek pedig több mint a 70 százaléka teljesen biztos abban, hogy ügyesebb a szüleinél. A káros tartalmaktól védő szoftvereket vagy böngésző-kiegészítőket kevés szülő ismeri, vagy ha tud is róluk, nem használja azokat.

Ráadásul nagyon sokszor – idő, energia és érdeklődés hiányában – az iskolák is úgy érzik, hogy az internetes zaklatás nem az ő problémájuk, így a kezelésében sem kell részt venniük. „Leterheltek vagyunk, van, aki egyáltalán nem mozog otthonosan az interneten, aki pedig igen, az sem nagyon tudja, mit tegyen. A segítség pedig néha csak olaj a tűzre” – mondja magyarázatként az intézmények passzivitására egy pécsi gimnáziumban tanító, 45 éves tanárnő.

Nem büntetésre van szükség

„A gyerekek általában nem azt akarják, hogy amikor szóvá teszik a problémát, akkor egy felnőtt megbüntesse a bántalmazókat. Csak azt szeretnék, hogy legyen kihez fordulni, legyen, aki megkérdezi tőlük időről időre, minden rendben van-e. Nem akarnak nagy konfliktusokat, csak azt szeretnék, ha békében folytatódna az életük. Ráadásul attól is nagyon félnek, hogy ha elmondják a szüleiknek a velük történteket, egyszerűen eltiltják őket az internettől, és így gyakorlatilag az életük egyik meghatározó részéről kell majd lemondaniuk” – magyarázza Jármi Éva azzal kapcsolatban, miért gyakori a megtámadott fiatalok hallgatása. Ugyanakkor a támogató hozzáállás mellett az is fontos, hogy a közösségben meghatározó felnőtt egyértelműen kiálljon mindennemű bántalmazás ellen, mert ez jelzésértékű lesz a többiek számára is.

„Amikor egy kamasz felhív minket, elsősorban a meghallgatással, a megértéssel, a közös gondolkodással tudunk segíteni, de az érzelmi támogatás mellett azt is végigjárjuk vele, hogy technikailag milyen lehetőségei vannak önmaga megvédésére. Hogyan lehet szűrőket beállítani, letiltani valakit, videót eltávolíttatni vagy egy profiloldalt biztonságosabbá tenni. Ha ezzel megvagyunk, beszélgetünk vele arról, hogy a környezetében kitől kérhet segítséget. Elmondjuk neki, hogy ami vele történik, azt nem kell eltűrnie, mert nem feltétlenül normális. Abban az esetben, ha egy gyerek senkihez sem tud fordulni, felvesszük a kapcsolatot az iskolával, és – persze csak a hozzájárulása esetén – megpróbálunk közvetíteni az ügyben” – mesél Reményiné Csekeő Borbála arról a protokollról, amit egy krízishelyzetben lévő, betelefonáló kamasz esetében követnek.

A havi közel kétezer beszélgetés 20-25 százaléka kortárs kapcsolatokról szól. Minden napra jut olyan történet, ahol iskolai konfliktus, kiközösítés, zaklatás miatt kérnek segítséget, de ezeken belül nehéz elválasztani, melyik zajlik csak online térben és melyik párhuzamosan fizikai bántalmazással. A kettő egyre gyakrabban párhuzamosan jelentkezik.

Számos olyan technikai eszköz, beállítás, segítő szervezet van, amely a bántalmazott gyerekeket segíti, de a legfontosabb cél mégis a megelőzés lenne. Ehhez azonban olyan iskolai programok kellenek, amelyek egyértelműsítik, hogy a kirekesztés semmilyen formája nem elfogadott. Ha pedig ez mégis megtörténik, akkor a támadóknak egyértelműen tudniuk kell, hogy a többiek a bántalmazott oldalára állnak.

A cikk a HVG Extra Business 2016/1. számában jelent meg. A magazint keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!