Üzentek a Samsungnak: a felhasználók inkább ilyen összehajtható telefont szeretnének

Üzentek a Samsungnak: a felhasználók inkább ilyen összehajtható telefont szeretnének

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Néhány héttel ezelőtt a Samsung lerántotta a leplet izgalommal várt összehajtható telefonjáról. Nem esett mindenki hanyatt tőle. Egy koncepcióvideóban most megmutatják, milyen lehetett volna (vagy lehetne) egy „igazi” összehajtható telefon a dél-koreai gyártótól.

Izgatottan várta a tech-világ az egyik legnevesebb gyártó, a Samsung összehajtható telefonját, az első igazán komolyan vehető készüléket ebben a kategóriában. Be is mutatták a Galaxy Foldot, ami azonban megosztotta a felhasználókat, sőt a Huawei kifejezetten negatív kritikával illette (ami valahol érthető, hiszen a kínai gyártónak is van saját „hajtogathatója”).

Mondani persze sok mindent lehet, viszont a Concept Creator néven ismert Jermaine Smit túllépett a szavakon, és egy koncepcióvideót készített arról, milyen is lehetne egy igazán samsungos összehajtható telefon. A Samsung Galaxy Fold 2-ként emlegetett készüléken megtalálható a hátoldali tripla- és a kijelzőbe tett duplakamera, a szinte keret nélküli kijelző, a 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó és persze az S-Pen.

Könnyen lehet, hogy Smit nyitott kapukat dönget, ugyanis a Galaxy Fold nem egyetlen ütőkártyája a Samsungnak, további összehajtható okostelefon-modelleket is tervez a gyártó.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások