szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A PlayStation 5-tel kapcsolatos első hírek óta kíváncsiak a játékosok, mikor vásárolhatják meg a Sony újgenerációs konzolját. A japánok most végre ezt is megosztották, az időpont 2020 vége.

Nem várt tovább a Sony, a japán gyártó egy kedden publikált blogbejegyzésében nyilvánosságra hozta, hogy a 2020-as ünnepi szezonban már kapható lesz a cég PlayStation 5 nevű konzolja. A Sony mindeddig annyit közölte, hogy a gépet valamikor jövőre tervezik kiadni. Azt, hogy a gépet PS5-nek hívják, szintén most tisztázták.

A posztot író Jim Ryan szerint a játékosok egészen új élményre számíthatnak majd, melyben az újratervezett, érintésalapú kontrollernek is fontos szerepe lesz. A PlayStation elnöke ezt úgy összegezte, hogy a felhasználók másfajta érzést tapasztalhatnak meg akkor, ha a játékbeli autóval egy falnak vágódnak, és mást, ha egy focis játékban történik valami.

Ryan szerint a különféle textúrák eltérését is érzékelteti majd a periféria, ha például a karakter egy füves mezőn halad át, vagy épp sárban kúszik.

Bár sem a gépről, sem a kontrollerről nem osztotta meg képeket a Playstation elnöke (ahogy az árról sem esett szó), annyit azért elárult, hogy innentől folyamatosan új információkkal jelentkeznek majd.

A PS5 állítólag együtt jelenik meg a cég Pro jelzésű, azaz valamelyest erősebb készülékével, így a Sony nem egy, hanem rögtön két eszközzel indítaná az új generációt. Ez azonban még csak pletyka, eddig senki nem erősítette meg, és a most publikált bejegyzésben sem tértek ki ilyenre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!