szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Csendes-óceán közepén van egy sziget, amelyet sötét folttal takart ki a Google – legalábbis látszólag. A megoldás ennél valamivel egyszerűbb lehet.

Napok óta egy rejtélyes helyszín tartja izgalomban azokat, akik furcsa helyeket keresnek a Google Térképén. A Lad Bible szerint a nevezett helyszín ezúttal egy sziget, amelynek az igazi különlegességét az adja, hogy semmit sem látni rajta – a partján kívül ugyanis minden mást kisötétített rajta a Google.

Google Térkép

A valóban furcsának tűnő helyszín azért is érdekes, mert a Google nem szokott csak úgy kisatírozni egy-egy műholdfelvételt. Erre általában akkor kerül sor, amikor valaki ezt kifejezetten kéri, a Google-nek nincs jogosultsága felvételeket készíteni, vagy esetleg egy olyan szervezet szólítja fel erre a Google-t, mint például a hadsereg.

A Redditen persze azonnal találgatásba kezdtek a felhasználók, hogy miért is lehet fekete a sziget közepe. Sok ötlet felmerült az új 51-es körzettől kezdve egészen a Lost című sorozat helyszínéig, ám ennél valószínűleg jóval racionálisabb lehet a magyarázat.

Az egyik fórumozó aztán meg is oldotta a rejtélyt: a helyszín a Vostok-sziget, amely a Csendes-óceán közepén, Dél-Amerika és Ausztrália között található félúton. Hogy miért lett kitakarva, arról hivatalosan semmit sem tudni, ám a felhasználók szerint vagy renderelési hiba történt, vagy a felvétel nem volt jó minőségű, amit készítettek. Akárhogy is, a legtöbben valószínűleg szívesen eltöltenénk egy-két nyugalmas napot ott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!