szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A brit Urban-Air Port 15 hónap leforgása alatt húzta fel azt a repülőteret, ami a jövő városi közlekedését szolgálná ki.

Megnyílt az Egyesült Királyság első repülőtere, ami a jövőben helyet ad majd a repülő taxinak a fel- és leszálláshoz – számolt be róla az Interesting Engineering. Ezzel ez lett a világ első, ilyen jellegű építménye.

A brit Urban-Air Port (UAP) nevű cég azért kezdett bele az építkezésbe, mert meg akarta mutatni: a városi légiközlekedést kiszolgáló infrastruktúra működtetése nem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik. Tavaly az egyik legnagyobb eVTOL-fejlesztő cég ,– az eVTOL a függőleges fel- és leszállásra képes, elektromos meghajtású repülő szerkezetet jelenti –, a Lillium is beszállt egy ilyen létesítmény építésébe, hogy megoldja a technológia bevezetését akadályozó infrastrukturális problémát.

Urban Air Port

A brit Air One – így keresztelték el a repülőteret – az angliai Coventryben, a városi stadion mellett épült fel nagyjából 15 hónap alatt. A projekt célja, hogy a cég és a városi tanács megmutassa, a városi légiközlekedés az ilyen elektromos meghajtású eszközökkel mennyire tehermentesíti az utakat és mennyivel csökkenti a légszennyezettséget.

Az Air One energiaigényét hidrogénből fedezik, vagyis a működése nem terheli a környezetet. A repülőtér képes kezelni a drónokat, légi taxikat, és teljesen automatizált módon működik. Az Air One egyelőre demonstrációs célokat szolgál: Convetryben május 15-ig lesz nyitva, utána más helyen húzzák fel újra, hogy közelebbről is megismerhessék az emberek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!