szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Castrol, a Continental és a Johnson & Johnson döntött úgy, hogy nem újítja meg a korábbi megállapodást. Ez a három cég tagja volt annak a nyolcnak, amely együttesen 524 millió dollárt fizetett a FIFA-nak a brazíliai vb-re. Korábban két főtámogató, a Sony és az Emirates jelezte, hogy nem kívánja folytatni az együttműködést.

Három "másodvonalbeli" szponzor nem hosszabbítja meg szerződését a 2018-as világbajnokságra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA).

A Castrol, a Continental és a Johnson & Johnson döntött úgy, hogy nem újítja meg a korábbi megállapodást. Ez a három cég tagja volt annak a nyolcnak, amely együttesen 524 millió dollárt fizetett a FIFA-nak a tavalyi, brazíliai vb-re. A Budweiser és a McDonalds ugyanakkor már hosszabbított a következő, oroszországi világbajnokságig.

Continental-reklámtábla a tavalyi foci-vb-n
AFP / Odd Andersen

Korábban két főtámogató, a Sony és az Emirates jelezte, hogy nem kívánja folytatni az együttműködést. A FIFA, amelynek több mint négymilliárd dollár volt a bevétele a tavalyi vb-n, így is stabil lábakon áll, ugyanis szinte biztos, hogy a főszponzoroknál a Samsung és a Qatar Airways új belépő lesz, a Gazprommal pedig már aláírták az egyezséget.

A FIFA az új marketingstratégiájának és a korábbinál is előnyösebb televíziós szerződéseknek köszönhetően ötmilliárd dolláros bevétellel számol a 2018-as torna kapcsán.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

„Istencsaládhaza nincs. Nem létezik. Politikai blöff. Van Isten, van haza, és van család” – Esterházy a Vígben

„Istencsaládhaza nincs. Nem létezik. Politikai blöff. Van Isten, van haza, és van család” – Esterházy a Vígben

Az Európai Unió felveszi a kapcsolatot az új szíriai vezetéssel

Az Európai Unió felveszi a kapcsolatot az új szíriai vezetéssel

Duplájára emelték a fideszes megyei közgyűlési elnök fizetését, erre ő sorosügynöközve ment neki az ezt szóvá tevő momentumosnak

Duplájára emelték a fideszes megyei közgyűlési elnök fizetését, erre ő sorosügynöközve ment neki az ezt szóvá tevő momentumosnak

Hogy is volt az előző évadban? Egy új funkció megadja a választ

Hogy is volt az előző évadban? Egy új funkció megadja a választ