szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Állítólag egy vállalkozótól csak azt nem szabad megkérdezni, hogyan szerezte az első millióját. A Bridge Budapest most mégis olyan vállalkozókat keres, akik őszintén beszélnek arról, hogyan indult el a bizniszük. Akar róla beszélni?

A Bridge Budapest a múlt héten tartott konferenciát arról, hogy miért éri meg az országnak és a vállalkozóknak is tisztességesen üzletelnie, akkor is, ha emiatt a többség furcsán tekint rá. A Prezi és a Ustream alapítója szerint éppen a szkeptikusok, a mindig kiskapukat ajánlók miatt nehéz úgy dönteni, hogy az első pillanattól kezdve tisztességesen vezeti valaki a vállalkozását. Ráadásul – és nem csak Magyarországon – áll az a mondás, hogy tisztességesen meggazdagodni nem lehet, ahogy az is, miszerint „sose kérdezz egy vállalkozót az első milliója történetéről, mert nem biztos, hogy büszke rá, és szívesen elmesélné”.

MTI / Máthé Zoltán

A Bridge Budapest most mégis olyan vállalkozókat keres, akik elmesélik, hogyan indultak, mert szerintük sok olyan vállalkozó van Magyarországon, akinek van mire büszkének lennie, és fontos, hogy elmesélje a történetét. Azt szeretnék, hogy a transzparens vállalkozások története önbizalmat és inspirációt adjon mindenkinek: lehet úgy is vállalkozni, hogy mellette nyugodtan aludjon az ember. Fontos ehhez, hogy maguk az érintettek meséljenek arról, hogy érdemesebb a kapacitásokat a játékszabályok betartására, mint azok kijátszására fordítani, vagy miért tartják fontosnak, hogy kiskapuk nélkül fizessék a járulékaikat, és miért tartják szem előtt a munkavállalóik és partnereik érdekeit is.

November közepéig várják a vállalkozóktól a történeteket, nehézségeket, dilemmákat, a jó és rossz döntéseket.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá