A mandiner nevű portál bloggere, Skrabski Fruzsina párbeszédet kezdeményezett Heller Ágnessel, méghozzá azzal a felütéssel, hogy szeretné megtudni, [Heller] „miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról”. Az akció éles kritikákat váltott ki, de Balavány György ehelyütt inkább a jelenséggel foglalkozott Üzenet a fruzsináknak című cikkében. Ez az írás is bírálatok kereszttüzébe került, mondván Balavány személyeskedik és dehumanizál, ennek a véleménynek kulturált formában adott hangot Lakner Dávid a vs.hu munkatársa. Most a viszontválaszt közöljük.

Kedves Dávid,

nem szoktam magyarázni az írásaimat (kivéve, ha bíróságon vagyok kénytelen). Igaz a közhely, hogy az írás önálló életet él, lehet félreérteni vagy félremagyarázni is; olykor ezerféleképp tippelünk a szerzői szándékra. Most Fruzsina baráti körében az a közkeletű értelmezés, hogy Balavány, az aljas exjobbos áruló – júdástallérokért, nyilván – személyeskedő módon kipellengérezett egy tök rendes/tehetséges újságírót, akivel egykor pedig barátok voltak. Mondom: nem szoktam, de a szép, korrekt válaszcikked arra késztetett, hogy egyszeri kivételt tegyek, és megeresszek egy viszonválaszt a közvélemény (rögtönítélő) bírósága előtt.

Te arról írsz, miért bántom én Skrabski Fruzsinát, miért gondoltam őróla, hogy „érzéketlen lenne a szegénységgel, nyomorúsággal szemben”, hogy „ignorálja a több százezer éhező gyereket” stb. Gondolta a fene, kedves Dávid. Másról beszélünk. Te Skrabski Fruzsináról, én meg a jelenségről, amit abban a cikkben fruzsinaságnak neveztem. Te egy személyről beszélsz, a maga – szerintem is elvitathatalan – integritásában, én pedig egy attitűdről, amit a közéleti megnyilvánulásai során, szerintem, elég plasztikusan megjelenít (vö. jönnek a pomogácsok, illetve Feketeország).

Írod, Dávid, hogy ez a fruzsinázás olyan volt, mint a nemecsekernőzés; nagyon tévedsz. Bokáék nem nemecsekségről beszéltek, hanem egy személyről. Amit én csináltam, ennek pont az ellenkezője. Jól látta a quetz nevű kommentelő: „Nem irta a nevet kisbetuvel, amit leirt, az egy jelzo, amit egy nevbol krealt, es celzott mindazokra, akik hasonlo hangnemben, stilusban irnak. Ilyenkor mivel gyujtonev, kisbetut kell hasznalni.”

Persze, Dávid, ha szerinted Fruzsina – mint közéleti szereplő – nem olyan, amilyennek én lefestettem, az teljesen oké; szerintem viszont olyan. Ennek ellenére sem volt szándékomban megbántani. Nem feltételezem róla, hogy rossz ember, a cikkben is egy csomó pozitív tulajdonsággal ruháztam fel; bár az, mondjuk, eléggé irritál, ha valaki ennyire meg van hatódva önnön jóságától, és ennyire képtelen az önreflexióra. Azt viszont gondolom, hogy aki ma beszól a közbeszédbe, rázós témákhoz nyúl, fontos közszereplők megnyilvánulásait minősíti radikálisan (hazugság, gonoszság stb.) annak nem kéne érzékenykednie, ha egy ironikus pamfletben magára ismer, vagy nevéből jelzőt faragnak.  

Nem Fruzsina személyéről, hanem arról a viselkedésről beszélek, amikor valaki ebben a nyomorult országban a prosperitásával dicsekszik, nem lát ki a komfortzónájából, és ilyeneket ír a Facebookon: „Nekünk is van szőlőnk és kapunk támogatást telepítésre és nem tartozunk. (...) Én nem vagyok csalódott, sok pozitív változást látok a környezetemben - a családi adózás miatt, jelentősen többet keresnek a 3 gyerekes ismerőseim, a vállalkozók rendesen bejelentik az alkalmazottaikat, mert javult az adórendszer, szépül a város, végre elkezdték felújítani az Ifjúsági Parkot és a gazdaságpolitikának hála, nem lettünk Görögország. De részletesebben nem hiszem, hogy velem tudod ezeket a kérdéseket megbeszélni, én a szovjetek által megerőszakolt nők ügyébe ástam be magam, nem értek a gazdasághoz. A környezetemben tudom lemérni, hogy mi a helyzet. Pl. az egy gyerekes, elvált anyukáknak nagyon nehéz és a devizahitel is nagyon sok embert érint, a munkanélküliség is nagy probléma.”

 Arról beszélek, amikor valaki egyoldalú, középszerű tézisfilmeket vagy bármiféle kurzusdarabot készít részben állami pénzből, megértő nyilatkozatokat tesz egy mélyen (=a rendszerváltozás óta legmélyebben) antidemokratikus kormány működésével kapcsolatban, és azt hiszi, ha a neki megengedett határok közt elvtársi kritikát gyakorol, akkor már ő a független értelmiségi.

Hát szerintem meg nem az.

Dávid, én nem arról beszélek, hogy valaki kritizálja, akár radikálisan, Heller Ágnest. Tegye. A képmutató módszerről beszélek. Most hadd idézzem Bánki György ezzel kapcsolatos Fb-hozzászólását, mert minden szavával egyetértek:  „ha egy írás azzal nyit, hogy valaki „gonoszságokat nyilatkozik”, akkor már szinte mindegy, mi következik, elhelyezte a másik mondanivalóját a reálisan megvizsgálhatón, megvitathatón túli térben. Ha mindezt egy olyan korszakban teszi, olyan közönség előtt, ahol a kontextus egy „centrális ideológiai tér” és minden egyéb viszonya, akkor a jószándéktól függetlenül alátámasztja azt a torz világképet, amelyben ellenséges erőknek tűnnek föl a nem centrálisan gondolkodók. (Ld. pl. a hetiválasz c. ún. jobboldali mérsékelt érdekesség friss cikkét a „háború szükségességéről".) Ha valakik azt gondolják, és építik egymásban, hogy az övéktől eltérő gondolatok veszélyesek, ártalmasak és ellenségesek, értékrombolóak, hazaárulók, nem magyar érdekűek – illetve ezt variálják, kombinálják, akkor nincs párbeszéd, mint ahogyan az országnak sem „két fele” van, ez egy egyszerű, érdekvezérelt hamisítvány. Ha pedig részt vállalnak abban, hogy ez a hamis kétosztatúság fennmaradjon, lehetetlenné válik, hogy kiderüljön, hogy iszonyú sokféle dolog van egyszerre jelen, és ezek a valódi természetük szerint másféle átfedésben vannak egymással, mint amikor hitvány módon leegyszerűsítik őket. Innentől pedig, aki bonyolultabban látja, az mindig átsorolódik a „másik” oldalra.

Érted, ugye érted, Dávid? Nem tudom méltányolni azt az érvet, hogy „de legalább, jó újságíró modjára, megkérdezte Hellert, hogy miért beszél Magyarországról negatív dolgokat.” Tudod, mit?  Nem nevezem el azt sehogy, ha valaki nem érti, hogy mi a különbség Magyarország „lejáratása” és a kormány kritikája között. Nem nevezem el sehogy, ha egy újságíró szerint nem is létezik Wass Albert utca. Oké, nem nevezem sehogy azt a megközelítést, hogy miért beszél valaki hazugságot és gonoszságot, meg azt, ha valaki ezt a párbeszédre tett kísérletnek állítja be, majd így sóhajt: „az vesse rám az első követ, aki szerint nem ettem meg mindent.” Nevezd el te, Dávid, ha tudod. 

Én nem szeretném, ha Skrabski Fruzsinára, aki máskülönben jóravaló teremtés, ráégjen a fruzsinaság, mint valami szégyenbélyeg. Szerintem már csak ő maga tehet ez ellen. További hisztériával és képmutatással biztosan nem. Azzal igen, amit már az előző cikkben is javasoltam: hogy leül, és elgondolkodik egy kicsit, önmagáról és a valóságról.