Nézők milliói káromkodhatnak, amikor kedvelt sorozatuk, vetélkedőjük, riportműsoruk helyett órákig a fekete képernyővel szemezhetnek. Ahol eközben a médiahatóság verdiktje olvasható. A médiahatóság az RTL Klubra kirótt félnapos elsötétítéssel rekordot döntött. Ugyan mi értelme van ennek? Ugyanis gyakorlatilag senki nem a csatornára haragszik. Szinte mindenki azt a köztestületet fogja anyázni, mely udvariatlanul belerondított a szórakozásába. Kérdés: nem lehetne-e úgy leckéztetni a tévét, hogy az ne a civil fogyasztón csattanjon?

Ha egy konkrét produkció – jelen esetben a Mónika-show – sértett törvényt, miért sújtják a teljes csatornát, rajta keresztül a milliós nézőközösséget? Miért nem lehetett olyan paragrafusokat hozni, amelyek nem srapnelként hatnak? Vagyis csak a célpontot terítik le, nem mindenkit, aki körülötte áll? Ha egy műsor notórius normaszegőként üzemel, a készítésért felelős producer, szerkesztő, rendező és műsorvezető megbüntetése lenne korrekt. Egyrészt – a doppingoló sportolókhoz hasonlóan – a tévés hivatásuk gyakorlásától való több hónapos-éves eltiltással. Plusz a tévének gyártó-szállító, a konkrét programot készítő médiacég bírságolásával, engedélyének ideiglenes megvonásával. Így a gyártók is meggondolnák, érdemes-e pár tíz- vagy százmilliós bevételért milliárdos jövőbeni deficitet vállalni. Ekképp a fogyasztó zavartalan szórakozáshoz való jogai nem csorbulnának.

A politikai gyűlölködés mehet?

Feladványt is adnánk ez úton az ORTT illetékeseinek: szerintük a nyílt rasszista uszítás, vagy a rasszizmussal való alaptalan hírbehozás, a politikai ellenlábas rágalmazása, kommunista hazaárulónak vagy a demokrácia fasiszta ellenségének nevezése árt-e a kiskorúak fejlődésének? Mert a parlamenti demokrácia jobb- és baloldali reprezentánsai évek óta vágnak ilyesmiket egymás fejéhez az Országházban. Belpolitikai stúdióbeszélgetéseken elfogult pártzsurnaliszták gátlástalanul hazudoznak, csúsztatnak, démonizálják a gyűlölt riválist. Mégsem láttuk, hogy országgyűlési közvetítést, híradót, politikai beszélgetős-betelefonálós műsort sötétítettek volna el ilyen rekordhosszúsággal.

Miért kap enyhébb bánásmódot a politikai gyűlölet a bulvárgyűlöletnél? Ilyen erővel ugyanis a tematikus pártcsatornák oroszlánrészére 18-as karikát rakhatnánk. És zsinórban feketednének a képernyők. Nem véletlen ugyanakkor, hogy a politikai beszéd korlátozási jogosítványai nagyságrenddel gyengébbek a bulvárdiskurzus nyirbálási lehetőségeinél. A politikus nem hülye, jól ismeri a „saját fajtáját.” Pontosan tudja: a hatalmon lévők a szólás- és közlésszabadság minden leszűkítését óhatatlanul a „gyengébb kutya”, vagyis a hatalmon kívüliek ellen igyekeznének felhasználni. S mivel mindenkiből lesz ellenzéki, kormánytöbbség birtokában senki nem kovácsol olyan fegyvert, amely majdan ellene fordul.

Ugyanígy nem lehet, hogy a bulvárprodukciók szankcionálásakor az ORTT pártdelegáltjainak szintén maga – saját morális előítéletei – felé hajlik a keze? És objektív jogalkalmazó helyett szubjektív erkölcsbírósággá válik? Nem azt gondolom, hogy az ORTT-tagok feltétlenül, mindig rosszul ítélnek. Csak azt: egy pártelfogult döntéshozónál az ilyen jobban benne van a pakliban, mint egy pártfüggetlen bírónál. Amellett megfontolásra javaslom a tapasztalatot, hogy a szabad nyilvánosság rigorózus korlátozása óhatatlanul a polgári önkifejezés, illetve hatalom ellenőrzésének lehetőségeit gyengíti.        

Preventív garanciák

„…minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. E jogot súlyosan sérti, hogy a műsorszolgáltató két tizenöt éves gyermek (három évvel korábban történt) állítólagos megerőszakolásának tragikus történetét az érintett kiskorúak vitájaként, igénytelen bulváreszközökkel, a gyermekek felelőtlen szerepeltetésével mutatta be. A műsor így az alkotmányos követelményeket sértő üzenetet közvetített, ami káros a tizenhat éven aluliak szellemi fejlődésére” – szól a médiahatósági verdikt. E sorok írója úgy véli: kiskorú-fiatalkorú interjúalanyoknál nem vitás, hogy jogos az önrendelkezésük bizonyos ésszerű korlátozása.

De mire jó ez a határozat, ha a fiatalok jogsérelme már úgyis végbement? Nem volna-e helyesebb preventív garanciákat jogszabályba építeni? Például: 18 éven aluli nyilatkozó szexuális, bűnügyi, magánéleti témáról élő adásban nem, csak felvételről szólhat. Amit leadás előtt kötelezően meg kell nézetni a szülővel (s indokolt esetben, pl. szülő elleni pedofíliavád esetén a gyámhatóság képviselőjével.) A gondviselőnek írásban hozzájárulását kell adnia a sugárzáshoz. Aláírásával igazolván: látta a felvételt, s tudomásul veszi, amennyiben a bíróság jogsértőnek ítéli, az ő felelőssége is látókörbe kerülhet. Továbbá minden csatorna köteles az ilyen necces anyagokat adásba kerülés előtt független gyermeklélektani szakértővel véleményeztetni. A negatív szakvélemény dacára is leadhatja, de az eljárás során a dokumentum csatolandó a peranyaghoz. Többet használna ez, mint a lesötétítés. Amely minél tovább tart, annál több nézőt hangol a hatóság ellen.