Mindeddig főleg a „zajos kisebbség” hallatta hangját. Illetve olyan (jórészt fiatal) kocsmalátogatók, akiket nem idegesít a decibelszám meredek emelkedése. Ugyanakkor a csendes (viszont hangorkántól szenvedő) többséget idáig nemigen kérdezték. Pedig ők azok, akiknek nyugalmát nemcsak a pince-és földszinti helyiségekből felszűrődő zene háborgatja. Hanem például a dobhártyaszaggató kipufogóhanggal eldübörgő motoros bandák, a családi vitáikat hajnali ordítással lerendező szomszédok, és a civilizációs normák egyéb tiprói is. Az, hogy a „zajterroristák” rendbontásaival szemben optimális és arányos eszköznek tekinthető-e a kerület intézkedése, persze kérdéses.

Rendeletük szerint minden üzlethelyiség, étterem, mulató alapjáraton csak este tízig lehet nyitva. Kivéve, ha megszerzik az ott lakók minimum kétharmadának engedélyét. Akkor hajnali egyig, de akár reggel hatig is meghosszabbítható ez, utóbbi időpontig viszont szesztilalom lép életbe. A vendéglátók és ügyfeleik ezt kollektív büntetésnek, a kulturált szórakozás jogát csorbító önkénynek tekintik. Bizonyos mértékig kétségtelenül igazuk van. 

Valóban furcsa lenne, ha némely zavargásokra hivatkozva általános gyülekezéstilalmat hirdetne az ORFK. Vagy az autós diszkó-balesetek ürügyén megbüntetnék az összes éjszakai gépjárművezetőt. A döntés tehát vitatható. Tulajdonképp a helyhatósági impotencia létének akaratlan elismerése. Hisz az önkormányzat dolga lenne válogatni szolid hangfekvésű és „akusztikus bűnöző” vendégváró helyszínek között. S bírságolni, bezárni, szerződésbontással fenyegetni azokat, akiknél a panaszok jogilag (zajméréssel, tanúvallomásokkal igazoltan) bizonyíthatóak. 

Vendégsereg a Liszt Ferenc téren. Elcsendesül? © www.szub.hu

Ugyanolyan ez a válogatás nélküli korlátozás, mint az alanyi jogú támogatások. A hatalom bürokráciájának kényelmesebb, ha nem kell vizsgálni, ki a rászoruló – vagy jelen esetben a bűnös. Kevésbé strapás differenciálás nélkül osztogatni – kegyet is, szankciót is.

A kerület feladata lenne, hogy éjszakai „zajügyeletet” tartson fenn. Ahonnan – amennyiben lakossági riasztás érkezik – razziára indulhat a zajkommandó. Ennek költségeit – a bírságok révén – természetesen a vétkesekkel illene utólag kifizettetni. A mostaninál jobb, kompromisszumos változat lehetne az is, hogy a jogkövető helyek tíz után is nyitva lehetnek. De zeneszolgáltatást akkor már nem nyújthatnak, új, máshol berúgott vendégeknek szeszt nem adhatnak, a korábban érkezetteket pedig csendre kell inteniük.

Tény: a zenegépet bömböltető, részegen üvöltő, kapualjba hányó-vizelő alkoholista törzsvendégekkel szemben éppúgy tehetetlen-eszköztelen a dühös polgár, mint a hajtóművüket felbőgető vadmotorosokkal. Elképesztő, mikor disszonáns, puskaropogásszerű – időseket, gyerekeket, háziállatokat rémítő – hangeffektusok kíséretében robognak végig (a zajhatár mellett a sebességkorlátozást is túllépő) hobbimotorosok falkái Budapest és a vidéki nagyvárosok lakónegyedein. Közlekedésrendészetünket a traffipax és alkoholszonda mellett lassacskán zajmérő berendezéssel is fel kéne szerelni. A hatástalanul enyhe szankciók (illetve, hogy még azoknak sem tudnak hatóságaink érvényt szerezni) felbátorítják a zajterroristákat. 

A lakóktól is elvárható bizonyos határig a türelem, a tolerancia, annak megértése: a nagyvárosi léttől nem kérhető számon a falusi, kisvárosi zajszint. De a „bulizók társadalmától”, a belőlük élő vállalkozóktól is megkövetelhető a hangszigetelés, a decibelszám napszakhoz igazítása, továbbá az ordibáló rendbontók soraikból történő kivetése. Józan ésszel senki nem indítványoz totális alkoholtilalmat, de az ön-és közveszélyesen tudatmódosult vendégek lecsendesítése és kiszűrése igenis közérdek. Éppúgy, mint a mulatás jogának léte. 

Papp László Tamás