November 25-én érdekes bejátszás volt a közszolgálati televízió (M1) híradójában. Arról volt szó, hogy a magyar orvosi egyetemek mennyire népszerűek a külföldi egyetemisták körében. Egy német hallgató el is magyarázta, hogy miért: egy németországi egyetemistának magának kell keresnie a pácienseket, akiken gyakorolhat, míg Magyarországon a medikust, úgymond, odavezetik a beteghez.

A híradás további részében arról volt szó, hogy a külföldi hallgatók számának növeléséért sokat kell tenni, hiszen rengeteg valutát hoznak az országnak. Engem a hideg kirázott a hír hallatán. Több mint tíz éve volt egy urológiai műtétem. Előtte megkaptam a szokásos nyugtató injekciót, amitől az ember „minden mindegy” állapotba kerül. Műtét közben egyszer csak bevezényeltek egy tankör medikust, legalább tízen voltak. Elkezdték nekik magyarázni, hogy éppen mit csinálnak.

Hirtelen iszonyúan kiszolgáltatottnak éreztem magam, mintha nem lett volna bőr sehol a testemen, mintha megskalpoltak volna. Az egész körülbelül két percig tartott, de ez máig szörnyű emlék. Semmiféle tájékoztatást nem kaptam arról, hogy hozzám vezetik a medikusokat, semmiféle előzetes hozzájárulást nem kértek.

Amikor (néhány hete) kezdődött a Geréb Ágnes-féle ügy, elkezdtem olvasni a nőgyógyászati megaláztatásokról szóló topikokat az interneten. Ugyanaz volt a helyzet, mint a műtétemkor. Leírták, hogy tankörnyi medikust hoznak be a szülésükre (a Google-ban keressenek rá a „tizenöt orvos a széttárt lábak közt” szóösszetételre, az eset a dunaújvárosi kórházban történt), de itt vannak a hüvelyi ultrahangról szóló rémtörténetek is, amikor négy-hat medikus várja az orvos mellett az öltözőből kilépő, alul meztelen nőt.

A törvény úgy rendelkezik, hogy ilyen esetekben az orvosra szeméremsértés miatt több éves börtönbüntetés szabható ki, a betegek mégsem mernek élni a jogaikkal, mert meg vannak félemlítve. Azért népszerűek a külföldi medikusoknál a magyar orvosi egyetemek, mert itt mindent megengedhetnek maguknak. Náluk, odahaza, mindenhez kell a beteg beleegyezése, nálunk a Kádár-rendszer kiszolgáltatottsága él tovább.

Mert nálunk az emberi méltóság nem szempont, nekünk semmi sem drága. Ma Magyarországon kényszervizsgálatok zajlanak a klinikákon és sokszor a kórházakban is. Testi és lelki egészségünkkel fizetünk ezért a rendszerért, fizetünk a valutáért. Minderről a nyomtatott sajtóban alig van valami, ezt a témát kerülik.

Németországban egy medikus, akinek saját magának kell keresnie a beteget, akit vizsgálhat, megtanulja, hogy ő szolgáltató, és a beteggel tisztelettudóan kell beszélnie. Magyarországon a medikus már a vizsgálatok alatt megtanulja, hogy ő az úr, és a beteg teljes mértékben az alárendeltje, akivel megalázó módon bánhat és beszélhet.

Képmutató a magyar rendszert azzal indokolni, hogy így kell képezni a jobb orvosokat. Döntse el az olvasó, hogy hova feküdne be, ha lehetne választania: német kórházba vagy magyar kórházba? Úgy gondolom, a válasz egyértelmű. Még valamit feltétlenül ki kell emelni: a német rendszerből egyenesen következik, hogy egy beteget egy medikus vizsgál, nem több, pláne nem egy tankör. A német rendszer az orvosképzést igazítja a beteg igényeihez, a magyar rendszer a beteget töri az orvosképzés igényeihez. Az orvosok és a betegek érdekei messze nem esnek egybe.

(Kovács)