Szokás csodálkozni mostanában, hogy a kormány egyre népszerűtlenebb intézkedéseket hoz, hogy a legtöbb, nem a kormány által finanszírozott kutatás szerint tömegével veszíti a szavazókat, hogy egy-egy kormányellenes tüntetésen százezres nagyságrendű tömeg tud megjelenni, amekkorát a kormányzat csak az ellenzéknél jóval nagyobb, profibb és drágább apparátussal tud összehozni, mégis, az ellenzéki (különösen a baloldali) pártok támogatottsága nem mozdul, nem erősödnek.

Többen többször megírtuk, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy a kormány lényegében a legegyszerűbb baloldali gazdaságpolitikát követi: minél többeknek igyekszik minél többet újraosztani, minél kisebb és minél népszerűtlenebb csoportok kárára, miközben szinte véletlenszerű adóbevételekkel igyekszik betömni a lyukakat.

Nyernek a nyugdíjasok, az amúgy belföldön is verseny- és piacképtelen vállalatok, az államfüggő középrétegek, és végül időnként az az egy, igen szűk csoport is, melynek tagjai elvileg a Fidesz-kormányzás kedvezményezettjei: a versenyszférában dolgozó, nagycsaládos középosztálybeliek. De persze ha megnézzük, mekkora szavazóbázist is jelent ez az előzőekhez képest, világos, hogy melyik a valódi célcsoport, kik a valódi kedvezményezettek. Veszít a legtöbb rentábilis vállalkozás, a legtöbb exportorientált cég, a gazdaság működéséhez elengedhetetlen pénzügyi szféra, és persze veszítenek a legszegényebbek. Ezzel együtt érezhető, hogy elég nehéz azzal érdemit mondani, hogy a kormány nem elég baloldali, hogy szociálisan érzéketlen, stb.

A helyzet valójában még ennél is rosszabb. A kormányzat elképzelései mögött (már amennyire vannak ilyenek) ugyanis nem a fejlett világ politikai gyakorlatában létező baloldal eszméi húzódnak meg, nem Giddens vagy Obama útját követik, pedig, hát, az ő megoldásaik sem tekinthetők egyértelműen sikeresnek, de a magyar kormány a még tőlük is balra álló, a pénzügyekhez elengedhetetlen számtani alapismereteket reakciós trükknek bélyegző, zavaros, tökéletesen inkonzisztens antiglobalista, antikapitalista elméletekből merít.

„[Az EU] számunkra mindenképpen előnyös, még akkor is, ha hosszabb távot tekintve az Európai Unió valószínűleg többet keresett rajtunk, mint amennyit mi kerestünk és keresünk az Unión. … Már a taggá válásunkat jóval megelőző politikai rendszerváltás előtt az egyik súlyos túltermelési válságát élte a nyugati világ. A gazdasági rendszerváltás beindulásával értékesítési piacot szereztek, ezen belül jó befektetési lehetőséget elavult termelőeszközeik számára. Emellett jól képzett munkaerő várta az EU-t, és voltak értékes termelői javaink is. Utóbbit pillanatok alatt fel is vásárolták. … Persze az Unióba való felvételünk után mi is nyertünk, különböző EU-s alapokból pénzeszközökhöz jutottunk, mindazonáltal tényleg úgy látom, hogy a kezdetektől tekintve az EU többet nyert az együttműködésen, mint hazánk. Nem pusztán az EU hatását mutatja, mindazonáltal tény, hogy a külföldi tulajdonú vállalatok évente a GDP 6-7 százalékának megfelelő profitot visznek ki az országból.” – vajon kinek a szavai ezek? Matolcsy Szabadságharcos Györgyé? Orbán Nemleszünkgyarmat Viktoré? Lehetne, az EU gazdasági szerepéről vallottak tökéletesen ugyanazok: gyarmatosító, kizsákmányoló birodalom, ami ezért cserébe pénzt meg némi gazdasági védelmet ad. Mégsem a Fidesz mondta ezt, hanem egyik kritikusuk, a progresszív baloldal egyik fő hazai teoretikusa, Szalai Erzsébet.

Nehéz ezek után a radikális baloldalról kritizálni az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, ha egyszer szóról szóra az ő világrendszer-kritikájukat lehet hallani minden kormánypárti megszólalásból, és ha a kormány szinte minden egyes lépése a radikális baloldal útmutatójából származik. Pénzügyi intézmények értelmetlen vegzálása? Megvan. Értelmetlenül sok élőmunkát használó, bizarrul improduktív projektek a teljes foglalkoztatás jegyében? Megvan. Annak fel nem ismerése, hogy nem a robotolás, hanem az értelmes, eladható termékhez és szolgáltatáshoz vezető munka lendíti fel a gazdaságot? Megvan. Minél több piaci alapon is működőképes szolgáltatás állami kézbe vonása? Megvan. Sorolhatnánk. Az egy intézkedés, ami nem esik bele ebbe a körbe, az egykulcsos szja (ami nem egyenlő az általános egykulcsos adóval, flat taxszel), és az legalább valakinek jó is. A többi: senkinek. És pont a radikális baloldalról származó unortodox ötletek miatt szegényebb ma Magyarország, mint mondjuk Szlovákia.

De ne álljunk meg a gazdaságpolitikánál. Vajon hogyan értelmezi ugyanez a Szalai Erzsébet a Jobbik megjelenését?

„[Az MSZP] Folyamatosan élen járt a megszorítások végrehajtásában és menedzselésében, és ezzel a lecsúszással fenyegetett, perspektívátlanná vált fiatalokat a Jobbik karmai közé kergette” – ez a Jobbik születésének fideszes eredetmítosza, amit minden kormánypárti elemzőtől hallunk, elegánsan elfeledkezve arról, hogy Vona Gábor politikai karrierje az Orbán Viktor vezette Szövetség a Nemzetért Polgári Körben indult.

Vagy nézzük a külpolitikát: „Hazánk az Európai Unió provinciája, de erről a tényről a politikai baloldal és a liberálisok egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni.” – Noha a radikális baloldal nem titkolja el, hogy lát előnyt is az uniós tagságban, ez mégsem igényel különösebb kommentárt, a kormány és az európai értékek illetve az EU viszonyáról már többször volt szó.

És hogy mi a kiút? Természetesen a spirituális megújulás, mondja Szalai Erzsébet: „Ha a spirituális ébredés nem következik be, és a mozgalmak csak az anyagi javakért folytatott küzdelemről fognak szólni, akkor az kész bukás.” – és ugyanezt mondja Orbán Viktor is. És mindegyikük szeme előtt kicsiny, ökologikus, zöld, fenntartható tervgazdasággal, csak a radikális baloldal víziójában mindezek valami világkormány vezette békés szövetségben működnek, a jobboldal szerint meg szükség esetén a lakók csapot-papot otthagyva rohannak, hogy kardot ragadjanak a hazáért. (Merthogy ebben a világban Kalasnyikov természetszerűleg nem lehet, hogy lenne, de mentőhelikopter sincs, az átlagéletkor meg 35 év.)

Lehetne folytatni, lehetne még idézeteket rakni egymás mellé, sőt totót készíteni, hogy valamit egy radikális baloldali vagy épp Szijjártó Péter mondott-e, a lényeg azonban látszik. A radikális baloldal és a kormányzó jobboldal nagyjából ugyanazt gondolja a bel- és a külpolitikáról, valamint a gazdaságpolitikáról. Nem véletlenül egyébként, hanem nagyban köszönhetően a kormányzat által újrahasznosított régi kádereknek. Épp ezért nem lennék meglepve, hogy az újbaloldalnak kevéssé sikerül Orbánék ellen mozgósítani – hiszen a legtöbb kérdésben sajnos éppen nyerésben vannak, Orbánékkal.