Szűnni nem akaró politikai divat a párt- és politikusellenesség, kitárgyaltuk már ezerszer. Akár a Magyar Charta ernyője a kilencvenes évek elején, akár a Jobbik és az LMP indulása a kétezres években a példánk, világos, hogy azzal már huszoniksz éve lehet jó pontokat szerezni a politizáló közvéleményben, ha nem rögtön egy parlamenti párt előképét, vagy egy, a soron következő országgyűlési választás főszereplőit mutogatjuk nekik. Az emberek szeretik magukat is becsapni, miközben nyilvánvaló, hogy politikai változásokat kormányváltás útján lehet elérni, parlamenti többséget szerezve a választáson induló pártok által; azok politikusaiból képviselőket, majd kormányfőt és minisztereket csinálva.

Manapság azonban másról is szó van – és itt muszáj egy, többek számára kellemetlen összehasonlítást tennem. Sokszor és szerintem alappal kritizáljuk a CÖF/CÖKA/Békemenet Bermuda-háromszöget azzal, hogy miközben civilnek nevezik magukat, egyetlen céljuk és szándékuk mégis a direkt pártpolitikai kampány. Nehéz lenne civil szervezetnek nevezni azt a csapatot, amelynek tevékenysége kizárólag a Fidesz melletti kampányban merül ki. De... az én, e tekintetben szigorú szótáramban azok sem civilek, akik kizárólag a Fidesz ellen folytatnak kampányt. Függetlenül a résztvevők előéletétől, pártpolitikai múltjától, önmagában az a tény, hogy csak és kizárólag politikai beszédeket hallunk tőlük, politikai céljaik vannak, kifeszíti őket a „civilség” kereteiből.

Sokféle civil szervezet létezik. Vannak kicsik és küszködők, mint például a pécsi Faág Baráti Kör Egyesület, amelyik 1998-ban jött létre egy pécsi gyermekotthon lakóinak kezdeményezésére, hogy délutáni elfoglaltságot nyújtson hátrányos és nem hátrányos helyzetű (7-18 éves) gyerekek és fiatalok számára, önkéntesek segítségével. Vannak nagyok és sokféle ügyben relevánsak, mint például a TASZ, amelyik évtizedek óta, ma már tucatnyi programmal küzd a szabadságunkért és a jogainkért – de még a büdös életben nem szált be egyetlen politikai kampányba sem. Arról lehet vitatkozni, hogy a „steril” jogvédő gondolkodás mentén helyes-e adott esetben a kurucinfós nácik vagy épp Orbán Viktor jogait is megvédeniük, ahogy azt teszik a sérülékeny csoportok esetén is, de az vitán felül áll, hogy még egyetlen kormányt sem tutujgattak, és egyetlen ellenzéki erőt sem próbáltak parlamentbe, pláne kormányra taszigálni.

Ők civilek. Tevékenységük nulla százaléka értelmezhető pártpolitikai dimenzióban – szemben a „politizáló civilek” száz százalékával. Amelyik szervezet kizárólag pártpolitikai akciókat szervez, kizárólagos célja a kormányváltás, amely szervezet vezetői kizárólag politikai beszédeket mondanak, az nem civil szervezet. Az egy pártcsíra.

Annak idején sok bírálatot kaptam, amikor a Milla (Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport) és a Szolidaritás kapcsán figyelmeztettem arra, hogy két szék között könnyű a pad alá esni. Utóbbi szervezetek tündöklésük idején arról értekeztek, hogy tulajdonképpen ők az „ötödik hatalmi ág”, a spanyol fiatalok „tőlük tanulták a bulizva tüntetés módszerét”, illetve bizalmasan megsúgták, hogy egy „most vasárnapi” választáson negyven százalékot érnének el magát megnevezni nem kívánó közvélemény-kutatók titkos felmérése szerint. Alternatív köztársasági elnököt választottak, ember.

Aztán lett, ami lett, nem magamat frankózom, csak a tényeket ismertetem: előbb betömörültek Bajnai „Fogpiszkáló, ha el nem rontom” Gordon alá, majd az MSZP-vel közös listára, majd a mindenkivel közös, összefogósdi hülyeség listájára – és lett két darab szolidaritásos képviselő, meg nulla millás. Arról meg majd máskor beszélgessünk, hogy miként lett a Milla valaha értelmiségi, liberális, modern, nyugatos stílusából mára gyakran inkább egy közepesen részeg bakter facebookos handabandázása (kivéve persze, mikor például máshonnan lopják a kontentet, khm, nem egyedüliként a nagy „civilpolitikus” oldalak közül).

Ami persze csak pont odáig baj, amíg a civil megjelölésre tartanak igényt. Ma a civilpolitikus létnek alapvetően két indokát látom; egy jóindulatú és egy kevésbé szimpatikus magyarázatot tudok. Lehet ugyanis, hogy nyitott kapukat döngetek mindjárt kifejtendő javaslatomban, és már rég eldöntötték, hogy üstöllést párttá alakulnak, mint anno az LMP és a Jobbik is tette. Hajrá! De lehet az is, hogy a surranópálya csak azért kell, hogy a töketlen ellenzéki pártokra 2018 elején, a tavalyihoz hasonló burleszk végén rá tudják tukmálni pár emberüket, újabb diadalmas Kormányváltó összefogást gründolva. Nulla darab új szavazóval, hiszen aki korábban azért nem szavazott az MSZP-re, a DK-ra, az Együttre, a PM-re külön, mert neki a civilpolitikusok voltak szimpatikusak, az nem húzza be (tavaly sem húzta be) a közös listára sem az ikszet.

Csináljatok pártokat. Tegyétek félre egy pillanatra a betelefonáló nénik és bácsik igényeit, és kérdezzétek meg magatoktól: mit is gondolok én a világról? Tegyétek félre a listamatekot, ami a leendő pozíciókról, saját karrieretekről szól, és azt döntsétek el, hogy milyen Magyarországot szeretnétek! Ez lenne a fontos; mert az viszont, hogy nem Orbán Viktornak hívják az elképzelt ország miniszterelnökét, nem cél, csak következmény lehet! Legyetek őszinték hozzánk is! Csináljatok pártokat, és nevezzétek néven, szociáldemokratának, liberálisnak, újbaloldalinak, bánom is én, csak őszintén és következetesen! Majd kiválogatjuk magunknak. Azonnal megoldódik minden gondotok, ha neve lesz a gyereknek. Három évetek van építkezni, ennél több időtök sose lesz, ennél jobb alkalom sose jön.

Vagy mehet még ez a tojástánc három évig, hogy a végén a tavaly már bemutatott taknyolás legyen a vége.

Csináljatok pártokat, most.