Írásunkban Tóta W. Árpád lengyel abortuszhelyzetről és kereszténységről szóló cikkében felvetett állításokra reagálunk, a lengyel helyzet és a kereszténység nőképének pontosabb körüljárásával. Azt reméljük, hogy egy valóban nyitott párbeszédhez csatlakozhatunk így, melynek során önkritikát gyakorolva fel tudjuk mutatni a keresztény tanítás üzenetét, amely akkor lesz hiteles, ha képes meghaladni a politikai csatározásokat, és felveszi a harcot az általánosításon és a leegyszerűsítésen alapuló gyűlölködéssel szemben.

Nem csak a nő felelőssége

Nehéz a lengyel Pro-life mozgalom kezdeményezte törvénytervezetről minden kétséget kizáróan nyilatkozni, ugyanis egyelőre csak a katolikus püspöki kar április 3-án felolvasott körlevele van a birtokunkban, a lengyel egyház és állam kapcsolata pedig szövevényes. A törvénytervezet értékelésekor érdemes megfontolni, hogy ezt a morális problémát nem lehet kizárólag jogi úton kezelni. Az abortusz emberi döntés következménye, és mint ilyen etikai és hitbeli kérdés is. Ezt a mélységet nem képes hordozni egy törvényszöveg, még a házasságon belüli kapcsolat esetében sem, azon kívül pedig mégannyira sem.

A két ember kapcsolatából létrejövő új emberi élet, két ember felelőssége, hitünk szerint az életet ajándékozó Isten színe előtt. Így meglátásunk szerint kizárólag a nők abortusszal kapcsolatos krimizalizációja a jogalkotásban és a társadalmi életben elégtelen megoldás. Még akkor is az, ha a szóbanforgó törvénytervezet végül eltekint az abortusz konkrét bűncselekménnyé nyilvánításától. A mindenkori törvényalkotásnak a felelős erkölcsi döntéshez szükséges feltételek és keretek megteremtéséhez kellene hozzájárulnia, tekintettel az ember Istenképiségéből származó vallásszabadságára (Dignitatis Humanae 6–7).

Igazolható-e erkölcsileg az abortusz?

Az abortuszkérdésre fokozottan érvényes, hogy erkölcsi döntéseink sosem elszigetelten, egymagukban jelennek meg: egy probléma megoldása rögtön új kérdések feltevéséhez vezet. A magzati élet és az anya életének védelme is ilyen kölcsönös, egyensúlyi helyzet. Miközben érdemes őszintén mérlegelni, hogy az anya élete és szabad döntései milyen módon óvhatóak meg, nem szabad a magzati élet védelméről sem megfeledkeznünk.

Az Evangelium vitae című enciklikában a lengyel II. János Pál pápa dogmatizált formában állt ki az ártatlan életek, így különösen is a magzati lét védelme mellett. A kereszténység történetének kezdetétől, erkölcsi kívánalmainak egyikeként vetette el az abortuszt, amely szilárd tanítás mellett az ortodox, evangélikus és katolikus felekezetek legutóbb 1989-ben közösen újra is elkötelezték magukat. Mindennek az az alapja, hogy felelősek vagyunk a még meg nem született embertársaink életéért is.

Ezeket a szempontokat azzal együtt érdemes mérlegelni, hogy a keresztény teológiai hagyomány ismeri az olyan összetett helyzeteket, amikor a nők és szűkebb családjuk (például korábban született gyermekeikre való tekintettel) döntési helyzetbe kerülnek: a nő élete vagy születendő gyermekéé a fontosabb? Ilyenkor lelkiismeretében megnyugodhat az anya, ha saját életét választva (1. hatás) halni engedi magzatát (2. hatás). Ez a duplex effektus teológiai logikája, amely kellő bölcsességet kíván meg a két rossz közötti választás idején.

Amennyiben az anya életét veszélyezteti a terhesség, az abortuszt szükséges, de nem szándékolt rossznak tekinti a fent említett teológiai modell. Az abortuszt ugyanakkor fogamzásgátlási módszerként elfogadhatatlannak kell tartanunk és úgy véljük, hogy az abortuszon átesett nők sem tekintik annak.

Az abortusz szükséghelyzet eredménye, amely komolyan és mélyen megterhelő – lelki és fizikai szempontból egyaránt. Tabu jellege miatt pedig a legtöbb abortuszon átesett nő nem mer beszélni erről. Keresztényként azon is érdemes gondolkodnunk, vajon tudunk-e megfelelő lelki segítséget nyújtani az abortuszon átesett nőknek, hogy a későbbiekben az ebből adódó szorongásaikat oldják, énképük helyreálljon és megszabaduljanak a szükséghelyzet szülte szorongásaiktól, netán abban segítsük őket, hogy egy esetleges következő terhesség esetében más döntést hozzanak majd?

Nem kevesebb figyelmet érdemel, hogy az erőszaktételt elkövető vagy az abortusz kérdésével a nőt magára hagyó férfiak erkölcsi megítélése, összhangban az Evangelium vitae tanításával, ugyanolyan erkölcsi elbírálás alá essék, mint az elesett nőké. Amikor az abortusszal kapcsolatban keresztény emberként megoldásokat szeretnénk találni, azt is fel kell vetnünk: az egyedül maradt vagy kilátástalan helyzetben lévő kismamákat – egyházként, gyülekezetként és hívő emberként – hogyan, milyen eszközökkel tudjuk segíteni, bátorítani abban, hogy ők és születendő gyermekeik ne legyenek veszélyeztetett, kiszolgáltatott helyzetben? Vajon, amikor az abortusz ellen emelünk szót, valóban a születendő gyermek életéért harcolunk, vagy a szülei – elsősorban az anya – rossz döntései felett szeretnénk értékítéletet mondani?

Jézus és a női szerepek

Tóta W. Árpádnak az a gondolata, amely szerint a vallás - amely, meglátásunk szerint, soha nem redukálható kizárólag intézményi formáira - „ókori normákat örökít” át, a most tárgyalt kérdésben történetileg is pontatlan. Minden kor átemel valamit a régebbi korok normáiból. Nincs olyan eszme- és politikatörténeti tényező, amelyik ne táplálkozna az azt megelőző korokból. Jelentős egyháztörténeti munkák vélik úgy, hogy Lengyelországban sem a reformáció, sem a felvilágosodás II. Vatikáni Zsinat által mára elismert javai nem tudtak meghonosodni.

Ezen a ponton jogos lehet Tóta W. kritikája, viszont gátolja a közös gondolkodást az, ahogyan a szerző Istenről és az egyházi vezetőkről beszél. Sorait olvasva felmerülhet a gyanú, hogy a patriarchális, tekintélyelvű hatalomgyakorlás kritikáját megfogalmazva, a szerző retorikája nem vált-e tükörképévé az általa kritizált terrorizmus kifejezésmódjának.

Tóta W. cikke azt állítja, hogy a kereszténység a női testet tulajdonként gondolja el. Ezzel szemben ismeretes, hogy Jézus a korabeli férfi központú társadalmi berendezkedéshez képest a nők egyenjogúságát hirdette meg, nemcsak szélesebb tanítványi körének kiválasztásakor (Mária és Márta története Jézus női szerepekről alkotott elképzelésének egyik klasszikus és szép példája), hanem az addig csupán férfiak számára privilegizált válás lehetőségének a megszüntetésével (Mt 5:31-32) is. A korabeli Tóra-értelmezéseknek köszönhetően a válást az izraeli társadalom egy része egyoldalúan a férfiak számára tartotta fenn lehetőségként, a nőket kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezzel.

Amikor Jézus a válás lehetőségétől radikálisan elzárkózott, nemcsak a házasság mellett szólalt fel, hanem a férfi és nő Teremtés könyvében (Gen 1:27) világosan megjelenő egyenrangúságát is helyreállította. A gyakran hímsovinizmussal vádolt Pál pedig éppen a törvénykezéssel kapcsolatban írja ezt: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok.” (Gal 3:28)

Katolicizmus és lengyel nemzeti identitás

A lengyelországi abortusz-kérdés értékelésekor nem hagyhatunk figyelmen kívül két tényezőt: egyfelől azt, hogy a lengyel nemzeti identitást, és valóságot hosszú évszázadokig a katolicizmus határozta meg, ami a katolicizmus nemzetek felettisége miatt önmagában is izgalmas ellentmondás Ebben fogant meg, született, nevelkedett és ebben a közegben küzd a nagykorúságáért. A kettő „fájdalmas” elválása igazán csak 1989 után kezdődhetett el. De elválhatnak-e igazán azok, akik gyökereikben azonosak? Ez a kérdés jelen pillanatban eldönthetetlennek látszik.

A másik lényeges aspektus, az, hogy Lengyelországban az abortuszkérdés is, éppen az iméntiek miatt mindig mélyen átpolitizált kérdésként jelent és jelenik meg. Még annál is inkább, mint azt a hazánkban kormányzó pártok és a keresztény felekezetek összefonódását illetően gondolnánk..

Egyetérthetünk azzal a kritikával, hogy a lengyel egyház kisebbségben lévő, konzervatívabb képviselői (pl. Radio Maryja) uralják a lengyel közéletet. Ráadásul a jelenleg kormányzó párt (PiS) választói magja, bázisa pont ebből a konzervatívabb egyházi rétegből származik. Így a kérdés fájóan aktuálpolitikai felhangot is kap.

Ugyanakkor a tisztánlátás kedvéért jegyezzük meg, hogy mind 1993-ban, mind 1997-ben az akkori lengyel kormányok abortuszliberalizációs kísérlete nem csak a katolikus egyház ellenállásán bukott meg. Első esetben az elnök nem írta alá törvényt, második esetben az alkotmánybíróság találta azt alkotmányellenesnek. Lengyelországban ez a kérdés történelmileg sokkal mélyebb és politikailag összetettebb, mintsem hogy azt bárki jó és rossz harcára egyszerűsíthetné, vagy hogy azt általánosítva az egész katolikus egyházra, és minden keresztény emberre kiterjeszthetné.

Azt, hogy mennyire nincs egyetlen vélemény a keresztény hívek körében az abortuszról, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az abortuszellenes püspöki körlevél felolvasása közben Lengyelország-szerte hívek (nők és férfiak) vonultak ki a templomból. Keresztények azok is, akik felálltak, és azok is, akik ott maradtak. A politikai megosztottságtól szenvednek egyházaink. Ezért szorgalmazzuk, hogy az édesanya és a magzat védelmének folyamatos, nehéz döntést igénylő helyzeteit keresztényként is, és a kereszténységet bíráló véleményformálóként is képesek legyünk az adott szituációkat pontosan megismerve értékelni.

Hoványi Márton katolikus teológus, Laborczi Dóra evangélikus teológus, Sághy Ádám katolikus teológus.