hvg.hu
Világ
Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
Oroszország és Kína tervbe vette, hogy együtt hódítja meg a Marsot, vagyis közösen küldenek egy szondát a vörös bolygóra, s az űreszköz anyagmintákkal megrakodva tér vissza a Földre - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség kínai tudósokra hivatkozva.
200 méteres szakadékba esett egy brit turista kedden a Machu Pichuhoz vezető hegyi úton, a hölgy azonban túlélte a zuhanást, és a mentőalakulatoknak sikerült őt élve kimenteniük.
Talmácsi Gábor a harmadik lett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság 12., csehországi futamán, vasárnap Brnóban.
Talmácsi Gábor a kilencedik helyről rajtolhat a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság 12., csehországi futamán, vasárnap Brnóban.
Győzelemmel tért vissza 21 hónapos szünetet követően a profi boksz egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnoka, Evander Holyfield, miután Dallasban kiütötte az ugyancsak amerikai Jeremy Batest.
Győzelemmel kezdte meg szereplését a Japánban elrajtolt férfi világbajnokságon az amerikai kosárlabda-válogatott, amely első mérkőzésén Puerto Ricót verte 11 ponttal.
Egy pofont kíván értékesíteni az eBay online aukciós ház árverésén egy brit fiatalember, akit az üthet arcon egy hallal, aki a legtöbbet kínálja e meglehetősen agresszív cselekedetért.
A festett vörös hajú nők jóval aktívabbak szexuális téren, mint a más hajszínűek - állítja egy német szexkutató.
Elsősorban a szülők és a pedagógusok felelősségét hangsúlyozza a Magyarországi Balkezesek Egyesülete, akik a vasárnapi nemzetközi világnapra előadásokkal és készségfejlesztő játékokkal készülnek, hogy a „világ legnagyobb kisebbsége” hallathassa a hangját.
A 76 éves Takei Jaszuo, a Takefuji cég vezetője, pénzügyi vállalkozó, akinek családja a Forbes magazin becslése szerint 5,4 milliárd dolláros (1132,38 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezett, májelégtelenség következtében hunyt el.
Tizenötezer fontos, azaz csaknem hatmillió forintos szexadósságot halmozott fel egy brit munkanélküli. A 33 éves Matthew Bushell évek óta jövedelme nagy részét szextelefonokra és prostituáltakra költötte. Ám elveszítvén állását, már nem tudott fizetni a szolgáltatásokért, így különböző trükkökhöz volt kénytelen folyamodni - olvasható a The Telegraph című brit lapban.
Fernando Alonso, a Forma-1-es Renault csapat spanyol világbajnoka múzeumot nyit szülővárosában, Oviedóban.
Sikeresen szétválasztottak egy sziámi ikerpárt Salt Lake Cityben, de a két négyéves, sötétszőke kislány előtt még hosszú az út áll a gyógyulásig.
A jövőben mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz szervezésében a világűrbe akar utazni. A hivatal szóvivője szerint ezentúl egy utazás a Nemzetközi Űrállomásra 16,7 millió euróba (hozzávetőleg négy és fél milliárd forintba) fog kerülni, ami majdnem 8 százalékkal több, mint korábban. A hivatal az idén várhatóan 9 százalékra növekvő oroszországi inflációval indokolta a döntést.
A NASA szakemberei szerdán megkezdték a kilövés előkészítését. Az Atlantis kevesebb mint nyolc óra alatt tette meg az összeszerelő hangártól a kilövőállásig vezető hat kilométeres utat. Ezt korábban kétszer elhalasztották a viharos idő miatt.
A valaha élt dinoszauruszok egyik legnagyobbika, a titanoszaurusz maradványait fedezték fel Argentínában.
Tíz évvel ezelőtt Vincenzo De Michele olasz ásványkutató egy különös, sárgászöld ékkövet fedezett fel Tutankhamon fáraó egyik nyakékében. A különös darabot megvizsgálták, s úgy találták, hogy üvegből készült, azonban idősebb, mint a legkorábbi egyiptomi civilizáció. A legújabb kutatások egy meteorral hozták összefüggésbe a titokzatos üvegdarabot.
A neandervölgyi ősember kihalását nem betegség vagy népirtás okozta, hanem klímakatasztrófa - legalábbis ezt mutatták ki a legújabb kutatások.
Elektromos mezők képesek lehetnek arra, hogy mikrobákat és baktériumokat juttassanak a Földről a világűrbe, akár például a Marsra is - véli Tom Dehel, az amerikai Légügyi Hatóságnál dolgozó elektromérnök.
Egy üveg almalekvárral tett ártalmatlanná egy fegyveres rablót egy idős úr az Egyesült Államokban.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.