Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Szerbia, ahonnan elillant a félelem
hvg360

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Vucsics, Orbán Viktor jó barátja és tanítványa úgy alakította ki a rendszerét, hogy mindenről őt kelljen kérdezni, mindenről ő maga dönthessen. Nem az állam működik, hanem ő személyesen cselekszik. És most neki kell személyesen szembesülnie azzal: vége van! Vélemény.

MTI Világ

Kétszáz összeesküvőt helyeztek vád alá Törökországban

A török igazságszolgáltatás 196 embert vádol azzal - köztük a hadsereg több prominens tagját -, hogy 2003-ban puccsot tervezett a konzervatív-iszlamista kormány megdöntésére - közölte az Anatólia állami hírügynökség hétfőn.

MTI Világ

Irán szerint a CIA rabolta el atomtudósukat

Irán "bizonyítékokat" adott át az amerikai érdekeket Teheránban képviselő svájci nagykövetségnek arról, hogy a CIA rabolta el Sahram Amiri iráni fizikust - idézte az angol nyelvű Press-TV vasárnap Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivőt.

MTI Világ

Lemondott a dél-koreai vezérkari főnök

Nagyobb katonai készültséget és az Észak-Koreával szembeni kemény fellépést sürgetett Ri Mjong Bak dél-koreai elnök hétfőn egy tévébeszédben. Eközben lemondott a kelet-ázsiai ország hadseregének vezérkari főnöke egy dél-koreai hadihajó - sok halálos áldozatot követelő - március végi elsüllyesztése miatt.

MTI Világ

Medvegyev leváltotta Putyin egyik bizalmasát

Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnap felmentette tisztségéből Viktor Cserkeszovot, a Szövetségi Fegyverszállítási Ügynökség Vlagyimir Putyin kormányfő szövetségesének tekintett vezetőjét, aki 2008 óta töltötte be ezt a funkciót.

MTI Világ

Amerikai rakétatámadás Pakisztánban, halálos áldozatok

Tíz embert, köztük két külföldi fegyverest ölt meg vasárnap a pakisztáni-afgán határtérségben egy amerikai rakéta, amelyet egy pilóta nélküli repülőgép lőtt ki - közölték helyi hírszerzési illetékesek szombaton.

MTI Világ

Obama és Medvegyev megállapodott az új START-szerződésben

Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken telefonon megállapodott az új START-szerződés utolsó részleteiről. Ez jelentősen csökkenteni fogja a két ország atomarzenálját. A megállapodást április 8-án Prágában írják alá.

hvg.hu Világ

Londonban vádat emeltek a Gripenek kelet-európai ügynöke ellen

Korrupció gyanújával vádat emeltek Nagy-Britanniában a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport volt ügynöke ellen, a BAe egyes kelet-közép-európai - köztük magyarországi - szerződéseivel kapcsolatban - közölte pénteken az ügyet vizsgáló brit hatóság.

1 2 3 4 5 6 7
19
Összeütközött egy kisteherautó és egy furgon Szigetszentmiklós határában, egy ember meghalt

Összeütközött egy kisteherautó és egy furgon Szigetszentmiklós határában, egy ember meghalt

Becsületkasszás traffipaxot telepített a Kutyapárt Szentendrére

Becsületkasszás traffipaxot telepített a Kutyapárt Szentendrére

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?

Tudta, hogy a Fülöp-szigeteki kormány Migráns Munkavállalók Minisztériuma budapesti irodát működtet?

„Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt” – nyilvánosságra hozták, mit mondtak a légiirányítók a washingtoni légi katasztrófa idején

„Csak egy tűzgolyót láttam, ami aztán eltűnt” – nyilvánosságra hozták, mit mondtak a légiirányítók a washingtoni légi katasztrófa idején

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

A címlapról ajánljuk