Az egykori keletnémet kommunista hatóságok ötven évvel ezelőtt - 1961. augusztus 13-án - kezdtek hozzá a Berlint csaknem három évtizeden keresztül mesterségesen kettészakító, hírhedt betonépítmény létrehozásához. Az évforduló alkalmat nyújtott ahhoz, hogy a történészek ismét vitázzanak a fal felépítésének körülményeiről, az indítékokról. A politikusoknak pedig arra, hogy áttekintsék a "falkorszak" után megtett utat, az elért eredményeket, és kijelöljék a jövővel kapcsolatos teendőket.

A történészek vitáját a kerek évforduló ellenére sem sikerült lezárni. Neves amerikai történészek, köztük az egykori főszereplő, a volt szovjet kommunista pártfőtitkár, Nyikita Szergejevics Hruscsov fia, az Egyesült Államokban élő Szergej Hruscsov, valamint az egyik legnevesebb hidegháború-kutató, Hope Harrison egyformán azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy a fal "Ulbricht fala" volt, azaz a fő felelősség az egykori keletnémet kommunista pártvezetőt terheli. Hruscsov szerintük csak "kénytelen-kelletlen" adta beleegyezését annak felépítésébe. A főként a volt szovjet vezetőt elmarasztalók viszont azzal érveltek, hogy az építést - bár megtehette volna - Hruscsov mégsem akadályozta meg, mégpedig azért nem, mert az részét jelentette a Szovjetunió, illetve a keleti tömb egyenrangú elismerését célzó törekvéseinek. A tisztánlátást nehezíti, hogy az akkori időkből származó, titkos szovjet dokumentumok egy része még mindig zárlat alatt van. Az igazsághoz azonban alighanem az a német történész áll a legközelebb, aki az évforduló napján azt nyilatkozta: a nemcsak Berlint, de közvetve Németországot és a világot is kettéválasztó fal felépítéséért a felelősség Ulbrichtot és Hruscsovot egyformán terheli.

Nagyítás-fotógalériánk a berlini fal fennállásának fotóival - Kattintson a képre!

HVG Archív

Huszonnyolc évvel később, 1989. november 9-én után azonban Berlin, Németország és a világ erőt már meríthetett abból, hogy a fal nem magától dőlt le, hanem ledöntötték. A fő érdem ebben az akkori NDK fellázadt lakosságáé, a keletnémet ellenzéki polgárjogi mozgalomé, a magyar, a lengyel és a csehszlovák szabadságmozgalmaké, valamint a történelem olyan akkori főszerepelőié, mint a volt német kancellár, Helmut Kohl és külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher, vagy az akkori szovjet államfő, Mihail Gorbacsov és amerikai "harcostársa", idősebb George Bush. E mozgalmak, illetve személyek hozzájárulása nélkül Németország újraegyesülése egy évvel később, 1990 október 3-án aligha valósulhatott volna meg.

A hét végén Németország nemcsak a berlini fal, illetve a megosztottság áldozataira emlékezett, hanem azokra is, akik még mindig diktatúrában, szabadságuktól és alapvető jogaiktól megfosztva élnek. Nem véletlen, hogy a legfőbb politikai vezetők egyaránt arra figyelmeztetettek: az áldozatok emléke Németországot arra kötelezi, hogy mindig és mindenütt kiálljon a szabadság és a demokrácia, a tolerancia és az emberi jogok védelme érdekében és mindenfajta olyan - akár jobb-, akár baloldali - szélsőség ellen, amely diktatúrával fenyeget. Szép szavak ezek, ugyanakkor a múlttal való példás szembenézés, valamint a jelenlegi német bel- és külpolitika kapcsán még hitelesnek is tűnnek.

Christian Wulff államfő szerint a mai Németországnak erőt kell meríteni a fal áldozatainak szabadságvágyából, illetve a fal leomlásából, és büszkének kell lennie arra, amit azóta elért. Az újraegyesítést az elnök rendkívüli sikernek nevezte, amiben - minden nehézség ellenére - józan ésszel senki nem kételkedhet.

Nyikita Hruscsov

null

Ötven évvel a fal építése és több mint húsz évvel annak leomlása után Németország valóban történelmi eredményeket ért el. A problémák ellenére óriási lépésekkel zajlik a keleti tartományok felzárkóztatása, a két országrész gazdasági, illetve szociális közelítése. Noha szakértők szerint az egykori NDK tényleges gazdasági és mentális felzárkózásához még hosszú évekre van szükség, az eddig megtett út a természetes kudarcok, illetve csalódások ellenére semmiképp nem lebecsülhető. Mint ahogy elismerést érdemel az is, hogy az elmúlt években tett óriási erőfeszítések - a gazdasági és pénzügyi "áldozatok" - ellenére Németország továbbra is Európa vezető politikai és gazdasági hatalma.

Az évforduló ugyanakkor a hibák, illetve a hiányosságok feltárására is alkalmat adott. Így a többi között arra, hogy az NDK-múlttal való szembenézés tisztázó vitát követel. Ennek lényege pedig az, hogy nincs helye a keletnémet kommunista múlt, a pártállami diktatúra és ennek keretében a berlini fal megszépítését, az elnyomás elbagatellizálását, a történelem meghamisítását célzó törekvéseknek, amelyek ma is érezhetőek egyes politikai körökben. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy az élet a volt NDK-ban egészében véve elítélendő lett volna, különös tekintettel arra, hogy az emberek ott és akkor is dolgoztak, örültek és reménykedtek.

Nagyítás-fotógalériánk a berlini fal fennállásának fotóival - Kattintson a képre!

HVG Archív

A jövővel kapcsolatban az egyik legfontosabb teendő, hogy több mint két évtizeddel a betonfal leomlása után az emberek gondolkodásában még mindig meglévő mentális falakat is le kell bontani. Ez a képletes fal egyformán jellemző a keleti és a nyugati országrészben élők jelentős részének gondolkodására, és megszüntetéséhez mindenekelőtt rendkívüli politikai felelősségre és toleranciára van szükség.

A fal évfordulójának legfőbb üzenete az emlékezés szükségessége volt. Ezen a téren - általános vélekedés szerint - Németország Európának eddig is példát mutatott. A fiatal generáció oktatása és nevelése kapcsán azonban nagy az elmaradás és sok a teendő. A német államfő szerint az emlékezés és az emlékeztetés, a felvilágosítás, a múlt ismerete nélkül a jövő sem építhető.