szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon, miután a városi tanács képviselőinek többsége pénteken megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot.

A nyelvtörvényben biztosított nyelvhasználati jogok megvalósítására vonatkozó indítványt Gajdos István, Beregszász polgármestere, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke terjesztette a tanács elé.

Az ülésen megjelent 34 képviselő közül 19 szavazta meg a magyar regionális nyelvként történő helyi alkalmazását – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.    

A tanácsülést követően Gajdos István a sajtónak nyilatkozva elmondta: Beregszászon a nyelvtörvény rendelkezéseit fokozatosan vezetik be, a jogszabály teljes körű alkalmazása másfél-két év múlva lesz lehetséges, mivel több mint harminc törvényt és jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy a kisebbségek akadálytalanul élhessenek vele. 

Hozzátette: a városban első lépésként a hivatalos nyomtatványokat, űrlapokat, pecséteket, feliratokat készítik el két nyelven, vagyis az ukrán mellett magyarul is. Két nyelven készülnek a jövőben az utcai jelzőtáblák, feliratok, sőt a reklámok is.

A beregszászi állami és helyi önkormányzati hivatalokban a megüresedő álláshelyekre igyekeznek olyan tisztviselőket felvenni, akik magyarul is beszélnek.         Gajdos István közölte: a városi tanács nyelvtörvénnyel kapcsolatos döntése kötelező érvényű valamennyi beregszászi intézményre és vállalatra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!