szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összecsapások is voltak kedden az új egyiptomi alkotmányról tartott népszavazás első napján, amely helyi idő szerint este 21 órakor zárult. Az Arab Liga megfigyelői ugyanakkor eddig semmilyen szabálytalanságot nem tapasztaltak a szigorú biztonsági intézkedések mellett zajló kétnapos voksoláson.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint 11 ember halt meg a biztonsági erők és a tavaly megbuktatott iszlamista elnök hívei közötti összecsapásokban. A Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség mozgalom a népszavazás bojkottjára szólított fel. A tárca szerint a halálesetek Kairóban, a szomszédos Gízai tartományban, valamint két másik, a fővárostól délre található tartományban, Beni-Szuef és Szóhágban történtek. Az összecsapásokban további 28 ember sebesült meg.

Legalább 140 embert őrizetbe vettek napközben, köztük a testvériség számos tagját.

Az Arab Liga küldöttségének vezetője, Hajfa Abu Gazala egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egyes helyeken a választópolgárok tömegesen járultak az urnákhoz, míg máshol átlagos volt a részvétel. Hozzátette: megfigyelőik munkájuk során nem ütköztek akadályokba, "teljesen szabadon" felkereshették a szavazóhelyiségeket. A regionális szervezet 100 munkatársa 27 egyiptomi tartományból 17-ben felügyeli a referendum tisztaságát. A helyi, egyiptomi megfigyelők mintegy 17 ezren vannak.

Az egyiptomi keresztény egyházak vezetői, valamint egyházi szervezetek képviselői a szavazáson való részvételre szólították fel honfitársaikat.

Az új alkotmány, ha elfogadják, a Murszi hatalma idején elfogadott, iszlamista töltetű alaptörvény helyébe lép majd. Murszit tavaly júliusban széles tömegek támogatásával távolította el posztjáról az egyiptomi hadsereg. A mostani referendum az első lépcsőfoka a katonák által kilátásba helyezett "demokratikus átmenetnek". Megfigyelők szerint a szavazás ugyanakkor a tavaszra tervezett elnökválasztás előfutamaként él a köztudatban. Tétje nem más, mint a katonai vezetők legitimálása.

A teljesen megosztott egyiptomi társadalom valójában az ellenzék által államcsíny végrehajtásával vádolt, és az államfői posztra pályázó vezérkari főnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi mellett vagy ellen szavaz.

A kétnapos voksolás idejére igen szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. A közel 84 milliós észak-afrikai arab országban, 160 ezer katona és 200 ezer rendőr vigyáz arra, hogy - főleg Murszi és a Muzulmán Testvériség hívei - ne zavarhassák meg a referendum lebonyolítását.

A brit hírügynökség arról számolt be, hogy az országot 30 éven át vaskézzel irányító Hoszni Mubarak az ügyvédje szerint részt akar venni a referendumon. "Természetesen igennel szavazna az alkotmányra" - tette hozzá a három évvel ezelőtt megbuktatott elnök képviselője. A legfelső választási bizottság szóvivője azonban azt közölte: az ügyben nem kapott megkeresést Mubarak ügyvédjétől. Egy bírói forrás szerint nincs jogi akadálya a volt elnök népszavazáson való részvételének, de a kórház körüli biztonsági korlátozások miatt annak biztosítása logisztikai szempontból nehézkes lenne.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!