szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Élőben közvetítettük, amint Orbán Viktor személyesen „védi meg Magyarországot és a magyar embereket” az Európai Parlament strasbourgi ülésén a Sargentini-jelentés vitájában. Orbán kemény bírálatokat kapott, amikre sértődötten válaszolt, azt sugallva, hogy személyesen a magyar embereket támadja a jelentés. Kövesse a vitát percről percre a hvg.hu-val!

Most érkezett

Bullmann: Orbán a legkorruptabb az EU-ban

Udo Bullmann, a második legnagyobb frakció, a baloldal vezetője irritált Orbán Viktor beszéde miatt. Emlékeztet: a vita azért van, hogy védje a magyarok jogait. Nem arról van szó, hogy támadják a magyarok jogait, épp ellenkezőleg, a kormány az, amelytől védeni kell a magyarokat – fogalmaz.

A politikus azt sem vette jó néven, hogy Orbán azt húzta elő, hogy a keletnémeteknek segítséget nyújtott korábban Magyarország.

Arra is emlékeztet: az EP folyamatosan próbál egy konstruktív párbeszédet folytatni a kormánnyal, de ez nem aratott sikert.

Ön személyesíti meg a legkorruptabb rendszert az Európai Unión belül, elég elolvasni az OLAF jelentéseit

– mondja, és ő is emlékeztet: Orbán úr veje is profitál a rendszerből.

 

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7

Weber sem áll ki Orbán mellett

Ha valaki azt várta, hogy az EP legnagyobb képviselőcsoportjának, a Fidesz pártcsaládjának az elnöke megvédi Orbán Viktort, annak csalódnia kell.

Manfred Weber nem érti, miért van kritikus helyzetben a CEU. És azt sem, hogy mi a baj a civiltársadalommal? A migrációval kapcsolatban is eltérőek a nézeteik – emeli ki.

Emlékeztet: a magyar kormány korábban mindig nyitott volt a kompromisszumokra, ezért ezt várja el most is, ahogy azt is, legyen vége a személyeskedésnek, az újságírók megfélemlítésének és a korrupciónak.

A képviselőcsoport este dönt arról, támogatják-e a Fideszt.

 

Orbán vádol, nem ígér

Tudom, hogy véleményüket nem fogja a hozzászólásom megváltoztatni – kezdi Orbán Viktor, aki ismét előhúzza azt az érvet, hogy a képviselők nem a magyar kormányt, hanem az Európa történetéhez vérét adó Magyarországot és a magyar népet fogják elítélni. Azt az országot, amely vérét adta a szovjetek ellen, és "amikor kellett, megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt".

Azok vádolják Magyarországot, akiknek nem kellett kivenniük a részüket a kommunisták elleni harcban – folytatja a miniszterelnök. Az önök előtt fekvő jelentés sérti Magyarország, a magyar nép becsületét.

Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint a magyar választók

– fogalmaz, és hatáskörök túllépését, kettős mércét említ.

Önök számbeli többség alapján akarnak megbélyegezni egy országot, egy népet – folytatja, szerinte egy népet ki akarnak rekeszteni. Különbözőképpen gondolkozunk a keresztény értékekről, a családokról, a migrációról – mondja, de szerinte ez nem alap a megbélyegzésre.

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy megbélyegezzük azokat, akik nem értenek egyet velünk

– mondja, és többen nevetni kezdenek az ülésteremben.

Saját pártját a legsikeresebbnek nevezi, és szerinte nem európai dolog emiatt bosszút állni.

Aztán rátér a jelentésre: szerinte 37 súlyos ténybeli tévedést tartalmaz – erről egyébként a kormány a képviselőknek is adott egy jelentést. Arra is emlékeztet, hogy szerinte évekkel ezelőtti kompromisszumokat rúg fel a mostani dokumentum.

Magyarországot azért akarják elítélni, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlókat magyar földön. Akármilyen döntést is hoznak: Magyarország nem enged a zsarolásnak, védeni fogja az országot a migrációtól, védeni fogja a jogait – teszi hozzá, és a jövő évi parlamenti választástól várja, hogy visszahozzák a demokráciát.

Többen azt várták, Orbán esetleg megpróbálja maga mellé állítani a kételkedőket azzal, hogy ígéretet tesz – ez nem jött be.

Sargentini elbújhat a bizottság bírálatai mellett

Tegnap még nem lehetett tudni, de végül az EU soros elnökségének a képviselője is felszólal. Az osztrák kormány nevében azt ígérte: figyelemmel kísérik a vitát.

Az Európai Bizottság alelnöke sokkal konkrétabb, Frans Timmermans kiemeli: a brüsszeli testületnek nincs joga beleszólni ebbe a vitába. Azt mindenesetre kiemeli: az alapvető, demokratikus jogok tiszteletben tartása az unió alapvető értéke.

A korrupció, az igazságszolgáltatás függetlensége, a romák és az civil szervezetek helyzete és a kutatói szabadság megsértése, a menekültek magyarországi kezelése különösen aggasztja a bizottságot, ezért eljárásokat is indított korábban – emlékeztet. Azt is kiemeli:

az Európai Bizottság zéró toleranciát hirdet az EU-források felhasználásával kapcsolatban, Magyarországon pedig az összes tagország közül a legnagyobb arányban vetődött fel a csalás lehetősége.

A bizottság a magyar ügyészséget is bírálja emiatt – teszi hozzá a holland politikus.

Timmermans hangsúlyozza: a bizottság konkrét tények alapján jár el. És az EP-vel ellentétben joga van kötelezettségszegési (jogi) eljárást is indítani, és ezt az alapvető jogokkal kapcsolatos ügyekben számtalan esetben megtette, és ha szükséges, a jövőben is megteszi.

 

 

Itt megnézheti Judith Sargentini beszédét, amely felvezette az általa írt jelentésről szóló vitát

Össztűz a bizottságoktól

Ingeborg Grassle a következő felszólaló – ő volt az, aki a felcsúti kisvasutat is meglátogatta annak érdekében, hogy lássa, jól költik el az uniós forrásokat. A költségvetési ellenőrzési bizottság rapportőre arra jutott: ez nem áll fenn.

A kulturális bizottság képviselője, Petra Kammerevert a következő vélemény megfogalmazója, ő nem csak a CEU-ról beszél, de azt is megemlíti, hogy a bevándorlóknak semmilyen lehetőségük nem maradt az oktatásban való részvételre.

Pagazaurtundua Ruiz az alkotmányügyi bizottság részéről is kemény bírálatokat fogalmaz meg, Orbán Viktor láthatóan kialvatlanul hallgatja.

A negyedik kritizáló a női jogok bizottságának tagja: Maria Noichl sem elnézőbb, a közönség soraiban pedig egyszerre tapsolnak és huhognak már.

Sargentini Orbánnak: Egy kicsit elkésett, így nem tudtunk kezet rázni – videó

Sargentini Tiborczról sem feledkezett meg

A jelentéstevő holland képviselő szerint a kérdés az, a tagországok tiszteletben tartják-e azt, amit csatlakozásukkor vállaltak. Az Orbán-kormány szerinte nem tartja tiszteletben.

A magyar kormány elhallgattatta a független médiát, a kutatókat, a civilszervezeteket, megválogatja a neki tetsző egyházakat – sorolja jelentése megállapításait Sargentini. És azt sem mulasztja el megemlíteni, hogy Orbán Viktor családjának tagjai szereztek uniós forrásokat.

Arról is beszél, mi történt nyár óta: a Hír Tv tulajdonosváltása, a CEU-val kapcsolatos fejlemények – emlékezteti képviselőtársait.

És arra is, mi történt 2010 óta: az Európai Bizottság számtalan ügyben bírálta a magyar kormány döntéseit. A bizottság alelnöke is beszélhet erről nemsokára.

Sargentini szerint kötelessége az EP-nek, hogy lépjen, főleg az alapján, hogy a LIBE szakbizottság négy másik szakbizottság támogatásával ezt állapította meg jelentésében.

 

Megérkezett Orbán Viktor

Miközben Sargentini már beszél.

A holland képviselő újrakezdi.

 

A cseh képviselők többsége állítólag nem fogja megszavazni a jelentést

A cseh európai parlamenti képviselők többsége nem kívánja megszavazni a Magyarországról szóló Sargentini-jelentést – állapította meg az iDnes című cseh liberális hírportál, amely telefonon kérdezte a képviselőket és néhány véleményt nyilvánosságra is hozott. 

A lapnak az Európai Néppárthoz tartozó KDU-CSL egy képviselője, valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek frakcióhoz tartozó Polgári Demokratikus Párt (ODS) egy képviselője is úgy nyilatkozott, hogy kiállnak Orbán Viktor magyar kormányfő mellett, és nem szavazzák meg a jelentést, de még Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) egy képviselője is azt mondta, hogy kiáll Magyarország mellett, az eljárást pedig az ország belügyeibe történő beavatkozásnak tarrtja. 

Jaromír Stetina, a jobboldali TOP 09 párt európai képviselője, aki szintén a Fideszt is a tagjai között tudó néppárti frakció tagja viszont azt mondta, támogatja a Budapest elleni tervezett intézkedéseket, és hogy nem szabad szemet hunyni az olyan törvények felett, amelyek ellenkeznek az emberi jogokkal és az olyan elvekkel, mint a jogállam vagy a bíróságok függetlensége.

Csehországnak 21 képviselője van az Európai Parlamentben, a szavazás szerdán lesz.

1 2 3 4 5 6 7
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!