Tetszett a cikk?

Utazást tervez, de nem tudja, hova léphet be oltás nélkül, hol fogadják el a kínai és az orosz vakcinákat, és mely országokban kötelező a maszkviselés? Összefoglaltuk a legkedveltebb európai turistacélpontok beutazási és a járványügyi szabályait, sőt még a fertőzöttségi adatokat is megnéztük, hogy könnyebb legyen a döntés.

Bár már csak egy hónap van a nyárból, sokan még mindig nem döntötték el, hogy merjenek-e külföldre utazni, és ha igen, hova. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a kontinens legtöbb régiójában már a koronavírus minden eddiginél fertőzőbb, delta variánsa a domináns, emiatt a legtöbb ország szinte hetente vezet be új korlátozásokat.

Hogy könnyebbé tegyük a döntést, ebben a cikkben ezért összeszedtünk minden elérhető információt a magyarok legkedveltebb európai úticéljairól – a beutazási feltételektől kezdve az érvényben lévő korlátozásokon át egészen az aktuális fertőzöttségi adatokig. (Fontos, hogy az adatok napról napra változhatnak, ezért a legfrissebb adatokért mindig érdemes meglátogatni a magyar kormány konzuli szolgálatának honlapját, vagy az Európai Unió Re-Open EU adatbázisát.

Albánia

Beutazás: Albániával kétoldalú megállapodást kötött Magyarország, ha van magyar védettségi igazolványunk, mindenféle korlátozás nélkül beléphetünk az országba. Ez igaz a velünk utazó 18 éven aluliakra is.

Korlátozások: Az egész országra kiterjedő kijárási tilalom van érvényben a hét minden napján este 0:00 és reggel 06:00 óra között. Az országon belüli közlekedés nincs korlátozva. 11 éves életkor felett beltérben kötelező a maszkviselés, illetve kül- és beltérben a távolságtartás, mely szabály megszegését a hatóság pénzbírsággal sújtja.

Fertőzöttség: Albániát az Európai Unió jelenleg a biztonságos országok közé sorolja fertőzöttség szempontjából.

Mesi híd, Albánia
hvg.hu

Bulgária

Beutazás: Bulgáriába uniós Covid-igazolvány kell, viszont elfogadják az összes, Magyarországon alkalmazott vakcinát. A belépéshez 14 napnak el kell telnie a második dózis beadása után. A bolgárok elfogadják azt is, ha átestünk a fertőzésen és igazolni tudjuk, vagy ha 72 óránál nem régebbi PCR vagy 48 óránál nem régebbi antigén tesztünk van.*

Korlátozások: A bolgár kormány július 31-ig meghosszabbította a sürgősségi járványhelyzetet, így a maszkviselés kötelező a zárt közösségi tereken, a tömegközlekedési eszközökön, és a köztéren is abban az esetben, ha egyszerre több ember tartózkodik viszonylag kis helyen (pl. buszmegállóban). A maszkviselés alól kivételt képeznek az éttermek és kocsmák vendégei, valamint a 6 év alatti gyerekek. A mozikban, múzeumokban, galériákban, éttermekben, bevásárlóközpontokban 50%-os létszámkorlát van, a boltokban is korlátozzák a vásárlók létszámát. A szórakozóhelyek, éjszakai bárok működnek, de szintén félházzal.

Fertőzöttség: Bulgáriában jelenleg alacsony a fertőzöttség.

Ciprus

Beutazás: Magyarország zöld kategóriában van, így a magyarok teszt és karantén nélkül léphetnek be Ciprusra. A kétoldalú megállapodás értelmében a magyar védettségi igazolványt is elfogadják, az ország minden Magyarországon használatos vakcinát elfogad, a kétadagos oltóanyag esetében a második oltás napjától mehetünk, Janssen védőoltással az oltás után 14 nappal.

Ha nincs védettségi igazolvány, elfogadják az igazolást is arról, hogy átestünk a fertőzésen vagy a 72 órán belüli PCR-tesztet. Az utazás megkezdése előtti 48 órán belül kötelező regisztrálni a CyprusFlightPass oldalon, a visszaigazolást pedig magunknál kell tartani. Ha valaki Cipruson covidos lesz, akkor az állam fedezi a szállás, étkezés és gyógyszeres kezelés költségeit.

Korlátozások: A maszkviselés 12 éves kor felett kültéren és beltéren is kötelező. Ahhoz, hogy a turisták szabadon közlekedjenek, kinyomtatva vagy telefonjukra letöltve mindig maguknál kell tartaniuk CyprusFlightPass oldalon kapott QR-kódot.

Fertőzöttség: Cipruson ismét emelkedik a fertőzöttek száma, így az ECDC a fertőzött területek közé sorolja.

Protaras, Ciprus
hvg.hu

Franciaország

Beutazás: A franciák csak az EMA által jóváhagyott vakcinákat fogadják el, ezek meglétét uniós igazolással kell igazolni. A második oltás után 14 napnak el kell telni. A szabályok a 11 évnél fiatalabb gyermekekre nem érvényesek.

Ha nincs oltásunk, akkor 72 órás PCR- vagy antigéntesztet kell bemutatni. A belépőknek egy nyilatkozatban saját felelősségükre ki kell jelenteniük, hogy nem rendelkeznek koronavírus-tünetekkel, a belépést megelőző két hétben nem érintkeztek koronavírusos beteggel, és vállalják belépéskor virológiai teszt elvégzését.

Korlátozások: A szabadban nem kötelező a maszk, kivéve sorban állás közben, piacokon vagy egyéb zsúfolt helyeken. Éttermek belső részeiben, üzletekben, tömegközlekedésen azonban hordani kell. Augusztus elejétől uniós védettségi igazolványra van szükségünk akkor is, ha étterembe, kávézóba, plázába megyünk, vagy hosszú távon utazunk az országon belül. A bárokban és szórakozóhelyeken létszámkorlát van, a múzeumokban személyenként 4 négyzetmétert kell betartani.

Fertőzöttség: Franciaországban két megye kivételével az összes közepesen fertőzött.

Görögország

Beutazás: A görögök minden Magyarországon alkalmazott oltást elfogadnak a belépéshez (Sinopharmot és Szputnyikot is), de ehhez uniós igazolvány kell, és 14 napnak el kell telnie a második dózistól. Ha nincs oltásunk, de átestünk a Covid–19-en, akkor az erről szóló hivatalos igazolás nem lehet régebbi, mint 180 nap. Ha nincs védettségi igazolványunk, akkor a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR-, vagy 48 óránál nem régebbi antigéntesztre van szükség.

Az utazás megkezdése előtt minimum 24 órával kötelező kitölteni a Passenger Locator Form (PLF) nyomtatványt. Ezután az utas kap egy QR kódot, amelyet be kell mutatnia a határellenőrzést végző hatóságoknak, enélkül nem engedik be.

Korlátozások: Kültéren már nem kötelező a maszk, de zárt tereken, tömegközlekedési eszközökön igen, és betartását szigorúan ellenőrzik. Gépjárművekben szintén kötelező hordani, ha a sofőrön kívül más is utazik. A személygépjárművekben és a taxikban a sofőrön kívül 3 utas utazhat. Míkonosz szigetén éjszakai kijárási tilalom van érvényben.

Fertőzöttség: Görögország az ECDC szerint közepesen fertőzött, Kréta szigete viszont erősen.

Horvátország

Beutazás: Ahhoz, hogy korlátozás nélkül beléphessünk Horvátországba, szükség van uniós Covid-igazolásra. A magyaroknak jó hír, hogy a horvátok minden nálunk alkalmazott vakcinát elfogadnak. A különböző vakcinákra azonban különböző szabályok vonatkoznak.

  • Sinopharmmal csak akkor mehetünk, ha már megkaptuk mindkét dózist, a Janssen oltás után pedig el kell telnie 14 napnak.
  • Az AstraZeneca, a Moderna, a Pfizer és a Szputnyik V esetében van arra is lehetőség, hogy egy oltás után belépjünk, de ebben az esetben nagyon kell figyelnünk az időpontokra. Utóbbi három vakcinával akkor mehetünk, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 42 nap. Ugyanez az AstraZenecával akkor működik, ha az első dózis után eltelt 22 nap, de nem telt el 84 nap.

Teszt vagy karantén nélkül akkor is beléphetünk, ha igazolni tudjuk, hogy 180 napnál nem régebben átestünk a koronavírus-fertőzésen. Ha nincs oltásunk, és nem is voltunk fertőzöttek, akkor a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztre, vagy 48 óránál nem régebbi antigén-alapú gyorstesztet kell felmutatnunk. A 12 éven aluliak minden fenti szabály alól mentesülnek, ha utazik velük egy olyan felnőtt, aki rendelkezik digitális Covid-igazolvánnyal.

Fontos az is, hogy a határon minden esetben nyilatkozni kell a Horvátországban tervezett tartózkodás időtartamáról, annak helyszínéről, valamint többnapos tartózkodás esetén a szállás pontos címéről. Ezt előre is megtehetjük a https://entercroatia.mup.hr/ honlapon.

Korlátozások: Horvátországban az éttermekben, fürdőkben, szálláshelyeken nem kérnek védettségi igazolványt. Maszkot viszont minden belső térben, így az éttermekben is viselni kell (kivételt képez a terasz.) A nyilvános rendezvényeknek éjfélkor véget kell érniük, alkoholt este 11 és reggel 6 között nem lehet vásárolni, az üzletekben korlátozzák a vevők számát.

Fertőzöttség: Az ország a közepesen fertőzött európai régiók között szerepel, ezt azt jelenti, hogy 100 ezer emberre 75–200 fertőzött jut.

Dubrovnik, Horvátország
hvg.hu

Montenegró

Beutazás: A magyarok oltási igazolás és teszt nélkül is beutazhatnak Montenegróba. Fontos azonban, hogy ha autóval megyünk, és nincs oltásunk, akkor Szerbiában nem lehet megszállni, csak átutazhatunk rajta.

Korlátozások: Kijárási tilalom nincs, de július 24-től határozatlan időre bezárnak a bel- és kültéri diszkók, klubok, bárok éjszakai szórakozóhelyek, betiltják a zenei és egyéb fesztiválokat, zárt téri gyülekezést. A járványügyi helyzet súlyosbodása esetén újabb szigorítások jöhetnek. Montenegróban beltéren kötelező a maszkviselés, kültéren, ha nem biztosított a két méter távolságtartás. Vonaton és tömegközlekedési járatokon is kötelező a maszk.

Fertőzöttség: Montenegró is rajta van a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok uniós listáján, de a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben folyamatosan nő.

Olaszország

Beutazás: Olaszország szigorúbb, mint az előző két célpont, ide teszt nélkül csak az léphet be, akit az EMA által jóváhagyott vakcinával oltottak be (Szputnyikkal és Sinopharmmal tehát nem), és a második oltás óta is eltelt már 14 nap. Ezt az uniós Covid-igazolvánnyal lehet igazolni. Beléphet az is, aki átesett a Covid–19-betegségen, vagy indulás előtt 48 órával elvégzett egy antigén- vagy PCR-tesztet és annak negatív lett az eredménye.

A szabályok nem vonatkoznak a 6 éven aluliakra, viszont beutazás előtt mindenkinek kötelező kitöltenie egy elektronikus adatlapot.

Korlátozások: Olaszországban még mindig szükségállapot van, az ország különböző zónákra van felosztva, amit kéthetente vizsgálnak felül. Ez azt jelenti, hogy egyes részeken éjjel 24 és hajnal 5 óra közötti kijárási tilalom lehet érvényben. Az ország egész területén a közintézményekben, üzletekben, vendéglátóhelyeken, tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező a maszkviselés. Augusztus 6-ától pedig éttermekbe, múzeumokba, sportlétesítményekbe, kulturális intézményekbe, fürdőkbe csak uniós védettségi igazolvány birtokában mehetünk.

Fertőzöttség: Olaszország nagy része zöld zónában van, de Róma környéke közepesen fertőzött.

Camogli, Olaszország
hvg.hu

Portugália:

Beutazás: Portugália szintén csak az EMA által jóváhagyott vakcinákat fogadja el, de ha ezt az uniós igazolással be tudjuk mutatni, akkor teszt és karantén nélkül beutazhatunk. A második oltás után 14 napnak el kell telni. A szabályok a 12 évnél fiatalabb gyermekekre nem érvényesek.

Ha nincs oltásunk, akkor 72 órás PCR- vagy 48 órán antigéntesztet kell bemutatni. Önmintavételes gyors antigéntesztet a helyszínen is el lehet végezni. Akkor is mehetünk, ha igazolni tudjuk, hogy már átestünk a Covid-betegségen.

Korlátozások: Portugáliában július 1-jétől újabb korlátozásokat vezetnek be, a döntés 60 járást érint (a Lisszaboni Régiót is), az érintett térségekben éjjel 11 óra és reggel 5 óra között csak indokolt esetben lehet a lakhelyet elhagyni. Az éttermek 22:30-ig tartanak nyitva. Este 19 órától, valamint szombaton, vasárnap és ünnepnapokon egész nap az éttermek beltéri területére és a szállodákba csak digitális oltási tanúsítvánnyal, vagy negatív teszt birtokában lehetséges (a teraszokra ez a rendelkezés nem terjed ki) a belépés. Üzletekben, beltéren, tömegközlekedésen maszkot kell hordani.

Fertőzöttség: Portugáliában a delta variánssal küzdenek, az ország egésze közepesen fertőzött az ECDC szerint.

Románia

Beutazás: Romániába a magyar állampolgárok Magyarország területéről korlátozás nélkül beléphetnek. Ha más országból megyünk, akkor viszont uniós Covid-igazolásra, 72 órán belüli PCR-tesztre vagy szükség, vagy igazolnunk kell, hogy 180 napnál nem régebben átestünk a fertőzésen. A magyar védettségi igazolványt a román hatóságok nem fogadják el.

Korlátozások: A lakáson kívül minden nyilvános zárt térben, valamint üzletekben, tömegközlekedési eszközön, megállókban, rendezvényeken, a munkahelyen kötelező az orrot és a szájat is eltakaró védőmaszk viselése. Az éttermek, kávézók, fitnesztermek, uszodák, szállodák és szerencsejáték-termek létszámkorlátozással üzemelnek. A bárok, klubok, diszkók és játéktermek 50%-os kapacitással üzemelhetnek, de kizárólag beoltott személyek számára.

Fertőzöttség: Románia jelenleg az alacsony fertőzöttségű országok közé tartozik.

Vajdahunyadi vár, Románia
hvg.hu

Spanyolország

Beutazás: Spanyolország két kategóriába sorolja az országokat: kockázatos és nem kockázatos országok. Mivel Magyarország jelenleg a nem kockázatos országok közé tartozik, egy formanyomtatvány kitöltésén kívül más kötelezettsége a magyar turistáknak nincs. A kockázatos országokból érkezőknek ezzel ellentétben uniós digitális Covid-igazolást kell, de a Szputnyik V vakcinát nem fogadják el, és a második oltás után 14 napnak kell eltelnie. *

12 éven aluliakra nem vonatkoznak a szabályok, a formanyomtatványt azonban nekik is ki kell tölteniük.

Korlátozások: Tartományonként eltérőek és nagyon gyorsan változnak, ezért indulás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni a részletekről. Spanyolországban kötelező a maszkhasználat, nemcsak tömegközlekedésen, hanem zárt terekben, üzletekben is. Az éttermekben létszámkorlát van, és csak este 11-ig vannak nyitva. Egy asztalnál csak négyen ülhetnek.

Fertőzöttség: Spanyolországban rendkívül gyorsan terjed a koronavírus delta variánsa és az ország fele súlyosan, a másik fele közepesen fertőzött.

Szlovénia

Beutazás: Szlovénia minden Magyarországon alkalmazott oltást elfogad. Ha valamelyikkel rendelkezünk, akkor sem tesztre, sem karanténra nincs szükség, csak a magyar védettségi igazolványra, és ugyanez igaz a velünk utazó 15 éven aluliakra is. Be lehet utazni, ha igazolni tudjuk, hogy a belépést megelőző 6 hónapon belül átestünk a Covid–19-betegségen.

A szlovén hatóságok egyébként inkább az uniós Covid-igazolvány használatát javasolják. Ez esetben azonban arra is figyeljünk, hogy a Pfizer második oltása után 7, az AstraZeneca után 21, a többi oltás után pedig 14 nap teljen el. Ha nincs oltásunk, akkor úszhatjuk meg a karantént, ha 72 óránál nem régebbi negatív PCR-, vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigéngyorstesztünk van.

Korlátozások: A szállodákat, kaszinókat, szórakozóhelyeket és éttermeket védettségi igazolvánnyal, vagy negatív teszttel lehet igénybe venni. A maszk a belső terekben, múzeumokban és a tömegközlekedésen kötelező, a szabály alól az éttermek kivételt képeznek. A szórakozóhelyek hajnali 5 órától éjfélig tarthatnak nyitva.

Fertőzöttség: Szlovénia a kevésbé fertőzött helyek közé tartozik, zöld kategóriába sorolta az ECDC.

Kiemelt képünk: Fortepan / Lissák Tivadar

*Cikkünk előző verziójában azt írtuk, hogy Bulgáriába való belépéskor regisztrálni kell, de valójában nincs rá szükség. A tévedésért elnézést kérünk. Spanyolország pedig Magyarországot már a nem kockázatos országok közé sorolta, így jelenleg a formanyomtatványon kívül oda sem kell más.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!