A hétvégén két rivális tábornok csapatai kezdték lőni egymást Szudán fővárosában, Kartúmban. Bár csábító lenne két ambiciózus hadúr hatalmi harcává egyszerűsíteni az összecsapásokat, a háttérben súlyos, generációkon átívelő társadalmi, gazdasági és politikai problémák húzódnak meg.

2023. április 15-én az RSF (kb. Gyorsreagálású Támogató Erők) paramilitáris szervezet fegyveresei országszerte támadásokat indítottak a szudáni hadsereg bázisai ellen. A lázadók helyi idő szerint délben már azt jelentették be, hogy több repülőteret is az ellenőrzésük alatt tartanak, később az elnöki palota környékén, Kartúmban törtek ki harcok az RSF és a hadsereg erői között, illetve a szudáni légierő is több támadást intézett a lázadók állásai ellen.

A harcok kitörése mögött első blikkre két ambiciózus tábornok összeférhetetlenségét látni. A történet főszereplői az RSF-et vezető Mohamed Hamdan Daglo altábornagy és az országban a hatalmat papíron birtokló Abdel Fattah al-Burhan altábornagy. A konfliktus nem a semmiből robbant ki, al-Burhan hatalomra kerülésének története bővelkedik olyan epizódokban, ami megágyazott neki. A tábornok ugyanis Szudán korábbi mindenható urának, Omar al-Basírnak volt az egyik közeli munkatársa.

Az ország történetére jellemző módon maga al-Basír is egy katonai puccsal került hatalomra 1989-ben, és harminc évvel később egy másik puccs buktatta meg. Al-Burhan pedig a hadsereg új parancsnokaként kihasználva a lehetőséget 2019-ben magához ragadta a hatalmat. Ám ezt első körben még csak úgy tudta megtenni, hogy az al-Basír uralmával elégedetlen civil ellenzékkel is ki kellett egyeznie. Ennek keretében megállapodtak, hogy belátható időn belül a tábornok egy demokratikus, polgári kormányzat kezébe adja át a hatalmat, ám amint az erre kitűzött dátum már vészesen közeledni látszott, al-Burhan lefogatta az akkori miniszterelnököt, Abdalla Hamdokot, majd egy újabb puccsot végrehajtva az ország tényleges vezetőjének nyilváníttatta magát.

A csodatévő kormányfő, aki elhozhatja a békét Szudánba

Nemzetközileg elismert közgazdászból lett Szudán miniszterelnöke Abdalla Hamdok, aki megteremtheti a békét a polgárháború sújtotta országban, s kivezetheti azt a nemzetközi párialétből.

Al-Burhan mostani nagy vetélytársa, a karrierjét tevehajcsárként kezdő (ez még fontos lesz a későbbiekben) Daglo altábornagy is al-Basír köpönyegéből bújt elő, korábban a darfúri konfliktusban hírhedtté vált, háborús bűnökkel vádolt Dzsandzsavíd milícia egyik vezetője volt, majd ezekből az elsősorban pásztorkodó, nomadizáló etnikai hátterű fegyveresekből megalapította az RSF-et.

A félkatonai szervezet létszámát nehéz meghatározni, 70 és 150 ezer ember közé szokták tenni, tagjai között volt katona és hírszerzőtiszteket is találni és aki úgy gondolná, hogy ez az RSF gyanúsan hasonlít a Prigozsin-féle Wagner-csoportra, az nem téved, maga Daglo is igyekezett elmélyíteni az orosz zsoldoscsapattal kialakított kapcsolatát, például az országban aranyért kutató wagneristák zavartalan munkáját az RSF fegyveresei biztosítják.

Más kérdés, hogy az RSF nem rendelkezik azzal a katonai ütőerővel, mint a szudáni hadsereg, például egyáltalán nincsenek repülőgépeik, ráadásul életmódjuk és tapasztalataik alapján is inkább vidéki közegekben tudnak hatékonyan küzdeni, míg a sűrűbben lakott területeken jellemzőbb helységharcra nincsenek rendesen kiképezve.

Az RSF félkatonai alakulatának járműve Kartúm déli részén, 2023. április 17-én.

AFP

A felszínen – a nem éppen patyolattiszta múltja ellenére – Daglo megpróbálja magát a zsarnok al-Burhannal szemben a demokrácia élharcosának beállítani, miközben korábbi főnökét, al-Burhant bűnözőnek, hazugnak, tolvajnak titulálja, aki tönkretette Szudánt. A hadsereg természetesen cserébe lázadónak nyilvánította Hamdant, al-Burhan pedig az RSF támadását puccskísérletnek, az állam elleni lázadásnak nevezte és azt is hozzátette, hogy a paramilitáris fegyveresek megpróbáltak az életére törni. A lázadók viszont azzal vágtak vissza, hogy csak el akarták fogni a tábornokot és felelősségre vonni a „szudáni nép ellen elkövetett árulásaiért.”

Hogy mi lesz az összecsapás vége, nehéz megjósolni, lévén, hogy az RSF bár nem rendelkezik légierővel, a hadseregnél jobban képzett és jobban is felszerelt harcosokból áll, ellenben a létszámbeli fölény a kormányhoz hű csapatok oldalán van, hiszen a korábban említett 70-150 ezer lázadóval szemben 210-220 ezer katona áll. A napok óta tartó harcoknak a legutóbbi hírek szerint mintegy 185 ember esett áldozatul és közel 2000-en sebesültek meg.

Saját otthonában érte támadás az Európai Unió kartúmi nagykövetét, Aidan O'Hara-t, bár nem szenvedett súlyos sérüléseket, és a hírek szerint képes folytatni megbízatását is. A harcok hevében az RSF fegyveresei egy amerikai diplomáciai konvojra is rálőttek, ami miatt Antony Blinken személyesen hívta fel Daglót és al-Burhant is, figyelmeztetve a két tábornokot, hogy az amerikai diplomaták veszélyeztetését elfogadhatatlannak tartja.

Abdel Fattah al-Burhan szudáni hadseregfőnök és a szudáni félkatonai gyors támogató erők parancsnoka, Mohamed Hamdan Daglo tábornok.

AFP / Ashraf Shazly

A konfliktus hátterében két férfi hatalomvágyánál súlyosabb problémák is felmerülnek, egyfelől Szudán politikai szempontból sosem volt egy túl stabil entitás, az ország az 1956-os függetlenedése óta 15 puccskísérletet élt át, ebből öt járt sikerrel. Két nagyobb, évtizedeket felölelő polgárháborút vívtak a területén (1955-1972 és 1983-2005), bár az ezt kiváltó okok egyikét, a vallási megosztottságot Dél-Szudán elengedésével sikerült orvosolni, ugyanakkor a társadalmi megosztottság és a szűkös erőforrások problémája fennmaradt. Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása az ország két teljesen eltérő hagyományokkal rendelkező csoportosulásainak szembenállása.

Szudán lakosságának mintegy a felét alkotják a letelepedett, földműveléssel foglalkozó népek, míg a lakosság ötödét az állattenyésztő, nomadizáló törzsközösségek alkotják. Ez önmagában is egy súlyos konfliktusforrás egy olyan országban, ahol a termőföld és a víz is szűkösen hozzáférhető források, amelyeket mindkét fél egymás rovására próbál biztosítani magának. Ezért szimbolikus szempont a vidéki hátterű fegyveresek élén álló Daglo tevehajcsár múltja, míg ellenfele, al-Burhan egy Nílus-parti, földművesfaluban látta meg a napvilágot.