Az év elején Ruanda által támogatott fegyveres csoportok újabb offenzívát indítottak a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) nyersanyagokban gazdag keleti területei ellen és a hét elejére elfoglalták Goma városát, amely – agglomerációval együtt kétmillió feletti népességével – az országrész egyik legnagyobbika, egyúttal a Ruandával határos Észak-Kivu tartomány fővárosa és az országban tartózkodó ENSZ-erők legnagyobb bázisa. A kongói kormányszóvivő is megerősítette a város elestét az X-re kirakott bejegyzésében, majd ellenállásra szólította fel minden honfitársát:

„Mindannyian az ország területének őrzői vagyunk. Egyetlen centimétert sem fogunk feladni!”

Ennek ellenére a hírek szerint már legalább 1200 kongói katona tette le a fegyvert, miután 48 órás ultimátumot kaptak erre a felkelőktől. A helyzet tovább eszkalálódik, amint a felkelő csoportok további műveleteit a kormányerők akarják megakasztani, eközben a határ mentén az ország területére 3-4 ezer katonával behatoló ruandai erőkkel is összecsaptak a kongóiak.

A két ország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. Az ENSZ azonnali és határozott koordinált nemzetközi lépéseket sürget és tűzszünetre szólította fel a feleket, miután a világszervezet békefenntartói missziója – akik a MONUSCO békefenntartó művelet keretében tartózkodnak a térségben – már legalább 14 katonát vesztett.

Arról is keringenek posztok a közösségi médiában, hogy a KDK kormányerők oldalán harcoló 280 román zsoldos megadta magát.

Peter Cirimwami Nkuba tábornokot, Észak-Kivu tartomány katonai kormányzóját még az offenzíva első napján megölték, amikor a frontvonalon látogatta meg katonákat. Jelentések szerint a Gomát körülvevő legfontosabb utakat lezárták, és a város repülőterét már nem lehet használni evakuálásra és humanitárius segítségnyújtásra, a város számos területén megszűnt az áram- és vízellátás.

Így a katonai konfliktus intenzitásának növekedésével humanitárius katasztrófa is fenyeget. Néhány nap alatt közel félmillió kongói hagyta el a lakhelyét, a konfliktusnak már több száz civil áldozata is van, a kórházak megteltek.

A helyzet korábban sem volt fényes, a KDK a világ egyik leginstabilabb állama, az IISS adatai szerint 2024-ben közel hétmillió belső menekültje volt a 102 milliós országnak, és egymillióan távoztak külföldre. Ezen felül a lakosság legalább 10 százaléka szorul humanitárius segítségre.

Mindeközben a KDK fővárosában, az ország nyugati csücskében található Kinshasában tüntetések kezdődtek, aminek hevében a feldühödött emberek több nagykövetséget, köztük a francia, belga, amerikai, ruandai, ugandai és kenyai delegáció épületét is megtámadták. A francia követséget ért támadás során a tüntetők égő tárgyakat dobáltak be a követség udvarára, amit Jean-Noel Barrot külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezett. A helyi rendőrség többé-kevésbé sikeresen próbálta helyreállítani a rendet.

A kongói közvélemény – határozottan nem minden alap nélkül – Ruandát okolja a fegyveres konfliktus eszkalációjáért, míg az európai volt gyarmattartókkal szemben a teljes Szubszaharai Afrikában erős ellenszenv uralkodik. A szintén nyugatinak tekintett ENSZ-missziót pedig a hatékonytalanság vádjával illetik, noha a MONUSCO mandátuma kötött. Ettől függetlenül a megölt kéksisakosok túlnyomó része dél-afrikai volt.

A helyzetre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált.

„Nyugtalanító híreket kaptunk Afrika szívéből, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti határvidékről. Telefonon egyeztettem Thérèse Kayikwambával, a kongói külügyminiszter-kollégával, aki tájékoztatott az országát ért ruandai támadásról” – írta, majd elítélte a KDK-t ért támadást, illetve a „civilek és békefenntartók legyilkolását”.

„Felszólítjuk a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről” – tette hozzá.

A bizonytalan helyzet és a háború nyomán induló menekültáradat a Száhel-térség országaiba tart, az embertömeg még tovább ronthatja például a csádi humanitárius helyzetet és végső soron a menekülők tömege Európában jelenik meg.

Magyar kontingens nem vesz részt a KDK-ban futó MONUSCO ENSZ-misszióban, ahogyan magyar nagykövetség nincs az országban. A minisztérium honlapja szerint a diplomáciai feladatokat a Kenyában, Nairobi városában működő magyar nagykövetség látja el – ez alá van delegálva több ország, többek között a KDK is. Kongó fővárosában csupán egy, a kenyai követség alá rendelt irodája van a magyar külügynek. Az irodát, vagy magyarokat ért támadásról nem tudni.

Félix Tshisekedi, a KDK elnöke a kirobbanó konfliktus miatt a tervezettnél korábban hazatért a davosi Világgazdasági Fórumról. Az ország vezetése elhúzódó fegyverropogásra számít: „a kelet-kongói válság évtizedek óta tart, nem lehet 24 óra alatt megoldani” – mondta az elnök szóvivője. „Egyértelmű, hogy ezt nem lehet különböző kormányok, különböző milíciák katonai műveleteivel megoldani” – tette hozzá, noha a jelen katonai helyzet tükrében úgy tűnik, hogy ennek hiányában sem kínálkozik megoldás.

Kik harcolnak?

A KDK több száz nem állami fegyveres csoportnak ad otthont, a keleti részén a Ruanda által támogatott Szövetséges Demokratikus Erők (Allied Democratic Forces – ADF) és a mostani műveletekben legaktívabb, (március 23-ről elnevezett) M23 csoport működik, akiknek jelenleg több ezer, a határt átlépő hivatásos ruandai katona segít.

A ruandai kormányzati kommunikáció tagadta, hogy az ország haderejének csapatai a szomszédban harcolnának, ahogyan azt sem ismerték el, hogy az M23-at támogatnák.

Ezzel szemben az ENSZ szakértői szerint Ruanda nemcsak, hogy támogatja a kongói felkelőket és az M23-at, hanem egyenesen a ruandai haderő képzi ki, pénzeli, fegyverzi fel, látja el információkkal őket. Gyakorlatilag katonai és politikai értelemben is ruandai irányítás alatt állnak.

Miért harcolnak?

A felszínen etnikai konfliktusról van szó. „Az M23 egyszerűen csak a kongói kisebbség, a tuszik jogait védi” – állítja Paul Kagame, Ruanda elnöke. A ruandai politikai elit és az M23 tagjai is ebből, a KDK keleti részén is jelen lévő etnikumból kerülnek ki. Az M23 is azt állítja, hogy a KDK kisebbségi tuszi lakosságának jogaiért harcol. Az M23 2012-ben alakult, miután a KDK fegyveres erőinek egy csoportja rossz bánásmódra panaszkodva elszakadt tőlük. Akkor már egy rövid időre el is foglalták Gomát, ám megtartani akkor még nem tudták. A csoporthoz köthető kommunikáció Goma ostromára nem is a város elfoglalásaként, hanem felszabadításaként hivatkozik. A tuszi népcsoport volt az 1994-es ruandai népirtás fő célpontja, amikor a hutu népcsoport fegyveres szervezetei néhány hónap alatt közel egymillió emberrel végeztek.

A legtöbb elemző szerint azonban ez csak ürügy a kongói területek elfoglalására és hatalmas ásványkincsek kifosztására. A KDK keleti területein értékes nyersanyaglelőhelyek vannak, melyek birtoklása a műveletek fő célja – állítja az ENSZ több jelentésében is.

Többek között itt található a világ egyik legnagyobb tantalit-, avagy koltánlelőhelye és több, a modern technológiai eszközök gyártásához nélkülözhetetlen nyersanyag. Az elmúlt években az M23 számos jövedelmező bányászati területet foglalt el, és egy tavaly decemberi ENSZ-szakértői jelentés szerint az M23 négyhetente mintegy 120 tonna koltánt küldött Ruandába – emlékeztet a Reuters.

Ezen felül Kongó a világ első számú kobalttermelője, amely az elektromos járművek és mobiltelefonok akkumulátorainak kulcsfontosságú összetevője.

A lap azt kiemeli, hogy Ruanda ásványkincsexportja az elmúlt két évben megduplázódott, amelynek nagy része a szakértői becslések szerint a KDK-ból származik. Ruanda következetesen tagadta a vádakat.

Miért fontos Goma?

A térségben már a korábbi években is jelentős területeket foglaltak el a felkelők, ám a városnak stratégiai és szimbolikus jelentősége is van: nemzetközi repülőtérrel, valamint Ruanda és a Kivu-tó közelségével bír, ami logisztikai szempontból kifejezetten előnyös, de a legfontosabb, hogy Goma eleste az M23 számára Kelet-Kongó teljes elfoglalásának szimbóluma.

Nyitóképünkön: tüntetők Kinshasában. Fotó: AFP