Szenvedélyesen, felháborodva követel kegyeletet és elfogulatlan vizsgálatot a holland miniszterelnök, Németország komoran bólogat mögötte, és az áldozatok állampolgárságának arányában a többiek. Megszólalt már mindenki, aki számít, és ebbe értsük bele bátran Navracsics Tibort, aki a nemzetközi vizsgálat ügyében segítséget ajánlott holland kollégájának, még ha szimbolikusan is, hiszen tudja az egész világ, hogy ehhez túlságosan tele van a szája.

Csak egyvalakit nem látok tüsténtkedni a rotyogó puskaporos hordó közül: Jean-Claude Junckert. Az Európai Unió frissen megválasztott első emberét. Egy árva szót nem szólt még.

Pedig az áldozatok többsége nemcsak holland volt, hanem az Európai Unió állampolgára. Sőt az uniós áldozatok többen vannak, mint a hollandok. De mégis Hollandia kénytelen élére állni a felháborodásnak és az ellenállásnak, a maga szerény eszközeivel. Európa az EBESZ-en keresztül intézkedik, ami abból áll, hogy odamennek taxival az ellenőrök, aztán beszámolnak arról, hogy egy ittasnak látszó, Morcos becenevű gentleman sajnos nem engedte oda őket a roncsokhoz. Azt nem árulta el, hogy ki az ő parancsnoka, és kivel kellene tárgyalni, viszont volt nála egy iiilyen hosszú gépfegyver, és akkor inkább eljöttünk.

Oroszország, te istenverte hólyag!

Pedig az Európai Unió országainak gazdasági és katonai ereje összeadva nyomna akkorát a latban, hogy ezt senki ne merje megcsinálni a polgáraival.

Csakhogy nincs összeadva. Nincs ember, aki előállhatna ötszázmillió uniós polgár nevében, és felszólíthatná Oroszországot, hogy háromig számolunk, addigra abbahagyod a hazudozást, kurvára odaengeded a delegációnkat, mert különben állig felfegyverezzük Ukrajnát, teleszórjuk Oroszországot a mocskos ügyeiddel, és örülhetsz, ha Moszkva alatt megállunk. Köcsög. És különben is vegyél vissza bazmeg. Ismerünk: egy beteges hólyag vagy, aki időről időre túlszívja magát, aztán kapálózva kipukkad.

Juncker egyébként hivatalosan csak novembertől lesz a bizottság elnöke, tehát végül is megteheti, hogy ezt a pimf ügyet egy tweetre sem méltatja. Bár luxemburgiként azért egy kicsit lehetne szolidáris a szomszédokkal, ha már európaiként nem tartja fontosnak.

Most még Barroso viszi a boltot. Tartott is egy sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy nagyon fognak figyelni, és jó lenne, ha mielőbb kivizsgálnák, ki a felelős. A Morcos becenevű fegyveres ennek hallatán jót húz a laposüvegből, kiköp, és azt mormogja, hogy gyere ide, aztán merjél nagyon figyelni, hangember.

Mert a vizsgálatot azért még meg kell várni, ugye. Több álláspont is ismert, az egyik szerint az ukránok lőtték le a gépet egy mezőgazdasági permetezőhelikopterrel, amit eredeti orosz radarképek is igazolnak. Ezt se lehet figyelmen kívül hagyni! Meg aztán ha a szepik voltak, az se feltétlenül bizonyítja, hogy az oroszoknak ehhez bármi közük van. És akkor nem kell dolgozni meg megszakítani a nyaralást. Egyáltalán, belekeveredni egy ennyire komoly ügybe, ahol eeekkora gépfegyverekkel döntik el a vitákat ahelyett, hogy parlamentárisan megvitatnák.

Európa csendes

Moszkva erőszakos ugyan, de nem erős. A tipikus helyi vagány, aki addig nagyfiú, amíg fel nem áll neki valaki. Amit Kelet-Ukrajnában művel, az nyilvánvaló, de kevésnek bizonyul. Zsoldoshadseregének képességeiről éppen most győződhetett meg a világ. Egyben arról is, hogy amit az oroszok csinálnak, az rendkívül veszedelmes. Előemberek kezébe adnak beláthatatlan teljesítményű haditechnikát, amivel aztán sikerül előidézni a véletlen terrorizmust. Olyan ostobaságot, ami a palesztin öngyilkos merénylőkét is felülmúlja, mert annyi értelme sincs.

Oroszország éppen azért választotta ezt a sunyi haditervet, mert a nyílt katonai támadás nemzetközi következményeitől tartott. Az ukrán hadsereggel ujjat mert húzni, de csak úgy, hogy közben moshassa a kezeit, és ne kelljen felelősséget vállalnia. Amerika beavatkozását akarta elkerülni, és az Európai Unióét is. Utóbbitól nyilván feleslegesen félt. Az MH17 lelövése nemcsak tragédia, hanem erőpróba is. Valamint rendkívüli lehetőség; olyan, amin élelmes politikus kapva kap. Netán maga idéz elő, ha nem adatik neki spontán ilyen csodálatos esély.

Kezd feledésbe merülni, de az egész ukrán válság azzal kezdődött, hogy az ukránok kinyilvánították az Európa iránti elkötelezettségüket. Ide akartak tartozni, mert úgy érezték, hogy jobb lesz nekük velünk, mint ezekkel a bunkó oroszokkal. Ez váltotta ki Moszkva haragját, és aljas húzásait. És az ukránok emberéletek ezreit áldozták ezért, kevés lelkesedést vagy akár figyelmet kiváltva egészen addig, amíg a háború istene fel nem nyúlt tízezer méteres acélcsápjával, és le nem rántott a gyomrába háromszáz kívülállót.

Most pedig csüggedten figyelik, volt-e értelme a saját tragédiájuknak; okosan döntöttek-e, amikor forradalmat indítottak, hogy csatlakozhassanak hozzánk. Hogy tényleg olyan buli-e európainak lenni. Reménykedve kémlelik a nyugati égboltot, ahogy a magyarok 1956-ban, de nem jön semmi, csak a hollandok, egyedül, szemüvegesen. És mi mást tehetnének, mint levonják a következtetést: az oroszokat sokkal jobban érdekli Ukrajna sorsa, mint Európát. Európát ugyanis az sem hozza lázba, ha a saját polgárai oszlanak napokig a kukoricaföldön. Európa nincs. Annyira sem tárgyalóképes, mint a kelet-ukrajnai lázadók, akiket legalább egy Morcosnak becézett gentleman képvisel a helyszínen.

Morcos valóságosabb, mint Jean-Claude Juncker.

Mi magyarok már tudjuk ezt jól. Esetleg küldhetnénk egy delegációt, hogy megtanítsuk az ukránoknak.