HVG
Autó
A visszatért Renault 5 lett az Év Autója
Ami az eredeti modellnek nem, az most az új Renault 5-nek sikerült.
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) Zrt. által kezelt autópályákon 2007 első kilenc hónapjában bekövetkezett 23 ütközéses és egyben halálos kimenetelű baleset alkalmával csak 11-nél viseltek biztonsági övet.
A négynapos ünnep miatt a kamionok szerda 22 órától csütörtök 22 óráig, és szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig nem közlekedhetnek a magyar utakon, míg csütörtök 22 órától szombat 22 óráig nem lesz korlátozás.
Jean Ziegler, az ENSZ egyik különleges előadója attól tart, a bio-üzemanyagok használata további éhezéssel sújthatja az emberiséget.
Bravúros gyorsasággal, három perc alatt fogtak el a csepeli rendőrök egy autótolvajt a hétvégén.
A Nuna 4 elnevezésű holland jármű nyerte a napenergiával hajtott autók versenyét Ausztráliában - jelentették be pénteken a szervezők.
Mindentudó mobiltelefont mutatott be az Audi a tokiói autókiállításon. A német autógyár Mobile Device elnevezésű modellje a többi között autókulcs, navigációs rendszer és médialejátszó is egyben.
A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai kiállítása, a 2008-as Nemzetközi Consumer Electronics Show (CES®) ad otthont a legújabb autóelektronikai újdonságoknak. A kiállítás legnagyobb szenzációi várhatóan a BMW Sauber Forma 1 csapatának bemutatója, a BMW és az Intel új kezdeményezése, valamint a General Motors elnök-vezérigazgatója, Rick Wagoner előadása lesz.
Félévkor a Toyota vezette az autógyártók nemzetközi eladási listáját, de a háromnegyed éves mérleg szerint visszaelőzte őt a General Motors: eladásai elérték a 7,06 millió darabot, míg a japán gyártónak 10 ezerrel kevesebb autót sikerült értékesítenie.
Egy öttagú család szenvedett autóbalesetet a XVI. kerületben vasárnap; a kocsit vezető férfit és három gyermekét kórházba szállították.
Az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 69 személyi sérüléssel járó baleset történt, közülük három volt halálos kimenetelű - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel.
A 125 kcm-esek között versenyző Talmácsi Gábor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Szepangban.
Megnyitotta kapuit a BNV területén a Luxusautó show, amely október 18-tól 23-ig várja az érdeklődőket. Az alábbiakban a kiállítás legszebb darabjait mutatjuk be.
Balesetben életét vesztette Tose Proeszki az egyik horvátországi autópályán kedden kora reggel. A 26 éves macedón énekes az egyik legnépszerűbb popsztár volt az egykori Jugoszlávia területén.
Hatalmas torlódást okozott a hétvégén az ausztriai Tauern-hegység alatt átmenő alagútnál egy szlovén autószállító jármű, amelynek épp akkor fogyott el az üzemanyaga, amikor már mélyen bent járt a hosszú, nagy forgalmú tunelban.
Az M0-ás körgyűrű biztonságosabbá tétele érdekében 4-5 hónapon belül öt fix telepítésű traffipaxot helyeznek üzembe, sűrítik a rendőrség és a Közlekedési Hatóság ellenőrzéseit, valamint megvizsgálják, mely szakaszokon vezessenek be előzési tilalmat - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kabinetfőnöke és az országos rendőrfőkapitány-helyettes pénteken.
Műholdas távirányítással tartóztathatják majd fel a menekülő autótolvajokat a jövő évtől az Egyesült Államokban.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, nem bünteti meg a Forma-1-es McLaren-Mercedes brit pilótáját, az összetett világbajnoki pontversenyben éllovas Lewis Hamiltont.
A matricavizsgáló kamerák kiszűrhetik a gyorshajtókat, az üzembentartó viselheti a felelősséget, több normasértés esetén a helyszínen bevonható lesz a jogosítvány, szigorúan büntetik a mozgássérült-igazolványnal való közlekedési visszaéléseket - ha a kormány javaslatai megvalósulnak.
A Kantonok Tanácsa elutasította azt a javaslatot, hogy több mint fél évszázad elteltével ismét Forma-1-es futamot rendezzenek Svájcban.
A világ leggazdagabb embere ott tart, hogy az EU elitje megsemmisítené a német választás eredményét, ha az AfD nyerne.
Az ukrán elnök képeket is mutatott a foglyokról, akik jelenleg Kijevben részesülnek orvosi ellátásban.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.