szerző:
hvg.hu

Kismértékű KRESZ-módosításra kerül sor, amely megtiltja az álló gyermekszállító buszok melletti elhaladást, pontosítja a gyerekülések első ülésre szerelésének szabályait, viszont megengedi az autósoknak, hogy az oktatási intézmények előtt bizonyos időszakokban ne kelljen csökkentett sebességgel hajtaniuk.

Hamarosan módosítják a KRESZ-t, közölte a fejlesztési minisztérium. 

Az új szabályok szerint a Gyermekszállítás jelzéssel ellátott buszok mellett a párhuzamos közlekedésre nem alkalmas utakon (tehát például a sima, kétszer egysávos utakon) teljes mértékben tilos lesz elhaladni, még a szemből jövő sávban haladóknak is. Tavaly május előtt ugyanis csak óvatosságot és alacsonyabb sebességet írt elő a KRESZ a buszok megelőzése esetén, tavaly május óta pedig azt tiltják, hogy a gyermekek ki- és beszállása közben hátulról megelőzzék a jelzéssel ellátott, és az ezalatt elakadásjelzős villogtató buszt. Az új szabály értelmében a busszal szemben haladóknak sem szabad elmenniük a busz mellett. A buszokon elől és hátul is jelezni kell, hogy gyermekeket szállít, és a sofőrnek a ki- és beszállás alatt elakadásjelzővel kell figyelmeztnie a többi közlekedőt.

©

Egy másik módosítás némi enyhítés az autósoknak, ez arról szól, hogy az oktatási intézmények környékén megszokott sebességkorlátozás ezután adott esetben csak bizonyos napszakra szól. Ez esetben a Gyermekek tábla alatt kiegészítő tábla jelzi majd, hogy a 30 km/h-s korlátozás mely időszakban lesz érvényben. A táblák így a tanítás kezdetének és végének reggeli és kora délutáni óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket. A nap egyéb időszakaiban az autósok a megszokott tempóban közlekedhetnek az érintett útszakaszokon.

Abban is módosul a KRESZ, hogy egyértelművé teszi, hogy a gyermekbiztonsági rendszer az első utasülésbe is szerelhető, háttal azonban csak akkor, ha az üléshez nincs légzsák vagy ki van kapcsolva.  

©

Arról is szót ejt a minisztérium, hogy az uniós szabályozás új elemként bevezeti az ún. i-Size (integrált univerzális ISOFIX) gyermekbiztonsági rendszerek használatának lehetőségét. A korszerű ülések előnye, hogy fokozott védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközésekkel szemben, rögzítési módjuk miatt beépítésük is könnyebb, kevésbé hibázható el. Egyszerűsödik az osztályba sorolás, a megfelelő terméket a gyermek magassága szerint választhatják ki a vásárlók. Az üléseken kötelezően fel kell tüntetni a magasságtartományt és maximális testsúlyt (ld. a fentebbi példát a jóváhagyási jelre). Ezt a szabályt szeptember közepére kell átültetni a hazai szabályozásba.

Az új, pontosított szabályok a módosítás közeljövőben várható kihirdetését követő napon lépnek hatályba – közölte a minsztérium.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dalí, Magritte, Picasso: kicsit Budapestre költözött a Pompidou Központ

Dalí, Magritte, Picasso: kicsit Budapestre költözött a Pompidou Központ

Helyén maradhat Andrej Babis cseh kormányfő

Helyén maradhat Andrej Babis cseh kormányfő

TGM: Személyes ügy

TGM: Személyes ügy

Akadozik a Telekom hálózata [frissítve]

Akadozik a Telekom hálózata [frissítve]

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg

Elárulta az erdélyi gróf, mivel tölti náluk az időt Károly herceg

Karácsony Gergely nyerte az előválasztást

Karácsony Gergely nyerte az előválasztást