De nemcsak az új színek csábítóak: 1982, a Corsa bevezetése óta bizony sok autó legördült már a gyártósorokról, és vége a spártai, puritán feelingnek. A kis Opel tágas, OPC-változata brutális fenevad. Az egykor Steffi Graf által is reklámozott kocsiból mindeddig vagy 11 millió talált gazdára. Mint a tájékoztatón elmondták, „szexisebb” Corsát szerettek volna faragni a korábbi modellből, és ez mindenképpen sikerült. A lámpák sasszemesebbek lettek, a hűtőrács sportosabb, mosolygósabb, a pop artos beütések pedig fiatalosak. A 15-féle karosszériaszínben ma már van „guacamole” is, miközben felszereltségben is történt néhány előrelépés. A Corsa kategóriájában például nem szokványos a kanyarfényszóró vagy a kormánykerék fűthetősége. Nem beszélve az igen praktikus flex-fix csomagtartó rendszerről, amelynek a segítségével néhány másodperc alatt a hátsó ajtó mögé szerelhetjük fel a kerékpárjainkat.

További képek a galériában

Opel

Az autó eddig sem mértéktelen étvágyát még lejjebb tornászták: állítólag 13 százalékkal fogyasztanak kevesebbet a Corsák. Az 1,3 CDTi például papíron már átlag 3,5 liter gázolajjal is beéri száz kilométeren, a start/stop rendszer miatt pedig a károsanyag-kibocsátása is 99-ről 94 grammra csökkent. A piros lámpánál kuplungozásig leálló motort a fordulatszámmérő visszajelzőn a külön erre rendszeresített rovátkán pihenő mutató jelzi. A megoldás hamarosan más modellekben is debütálni fog. Addig is az Opel vigyázó szemét új piacokra emeli: a hírek szerint nemsokára Corsával járhatnak majd Chilében, Ausztráliában, de Izraelben is.
A néhány órás tesztvezetés során az erősebb 1,3-as dízelt, az 1,2-es és az 1,4-es benzinest volt szerencsénk kipróbálni. Valóban vidámabb a beltér, a színes keret a légbeömlők körül kellemes hangulatot kölcsönözhet a sofőrnek, igaz, valahogy mégis a 2000-es évek elejére emlékeztet a dizájn. El lehet férni belül, ám azért akad egy kis hiányérzetünk. Egészen konkrétan nem találjuk a beígért 95 lóerőt. Meglehet, rossz autóba ültünk, de akárhogyan is nyomjuk a pedált, elég lomhán mozog a dízel autó. Aztán kiderül, 1265 kilogrammos a kicsi kocsi, és akkor elszégyelljük magunkat – hogyan is számíthattunk száguldásra? Mindenesetre megremegünk a gondolatra: mi lett volna, ha véletlenül a 75 lóerősbe ültetnek?! Csak a rosszmájúságunk miatt jegyezzük meg, hogy kormányfűtés van (jóllehet szerintünk felesleges plusz pénzt fizetni a kicsit visszataszító, rideg varánuszbőr-kormányért), sminktükör-világítás viszont nincs a Corsában. Na jó, még egy kritika: bizonyára, néhány hónap alatt beleszokik az ember, de addig elég furcsa az „elektronikus index”, vagyis nehéz elfogadni, hogy nem billen a kar, csupán finom kattogással jelzi azt, hogy működik az irányjelzőnk.

A következő megállónál aztán elpártol tőlünk a szerencse. Pontosabban megtalál minket a balszerencse, méghozzá egy tűzpiros, 1,2-es benzines Corsa formájában. Pedig mi tényleg mindent bevetettünk a kollégával, hogy ne ezt kapjuk: időben elkezdtünk sorban állni, szélesen mosolyogtunk, sőt, még néhány udvarias semmiséget is mondtunk franciául a francia opeles hölgynek. Mindez mit sem számított: gonosz módon száműztek az easytronicos kocsiba, és csak távolról szemlélhettük a durvább benzineseket. Ez volt a legeslegutolsó a választékban, mindenki menekült tőle. Okkal. A kocsi valódi büntetés, néhány nap benne, és a legkeményebb al-kaidás is feladja az ellenállást. A gázadásra nem gyorsul, hanem ugrál, mint egy megvadult teve. Melegebb motorral kicsit jobb a helyzet azért, de távol áll az ideálistól.

Opel

Miközben azon igyekezünk, hogy elkerüljük a szélvédővel való találkozást, András kolléga megjegyzi, a 85 lóerős autó szerinte nőknek ideális, mert a rendszer semmivel sem vált rosszabbul, mint az átlag női sofőr. Mi ezennel ünnepélyesen elhatárolódunk tőle és mélyen szexista megjegyzésétől. Egyébként pedig szerintünk nőknek sem való. Egy pillanatra a falábú kalózok ugrottak be lehetséges célcsoportként, ám nekik felesleges az olcsó, és nem is rossz minőségű, ámde térdmagasságban elhelyezett navigáció, elvégre ott ül a vállukon a mindentudó papagáj. Egyébként pedig az easytronic „félautomata” váltó azért jó, mert sokkal olcsóbb, mint az automata, viszont nem is fogyaszt annyit, mint szomjas féltestvérei. Cserében viszont sosem tudjuk, váltáskor előrelendül-e az autó, netán csak ugrik egyet.

Aztán ránkmosolyog Fortuna, és átülhetünk egy 1,4-es benzinesbe. Mit mondjunk, ég és föld. Előbbi afféle dodzsem, míg a második már igazi autó. Ez azért érdekes, mert mind a kettőnek ugyanaz a karosszériája, mégis, a motor és a belső felszereltség, az ülések komfortja és oldaltartása miatt határozottan a fenti érzéseket regisztráljuk magunkon. A nagyobbik benzinest kifejezetten dinamikusan lehet mozgatni, itt megtaláljuk mind a száz lovat, sőt! Ha ránk hallgatnak, ilyet vesznek, vagy a start/stopos kisdízelt. Ja, és persze valami testreszabott színes kiadásban…

I.N.

Opel

Opel