Kipróbálná az összes Porschét egy F1-pályán? Ne fáradjon, megtettük ön helyett
Isztambulban aszfalton és terepen próbálgattuk feszegetni a legújabb zuffenhauseni sportkocsik és terepjárók határait. Hogy meddig jutottunk? Rögtön kiderül.
Mi történik akkor, ha az ember meghívót kap a Porschétól, hogy lenne-e kedve kipróbálni lényegében az összes új modellt egy Forma-1-es pályán? Nos, ezt követően azonnal megy az "igen" válasz és következnek az ágyban forgolódással eltöltött éjszakák. Aztán előkerül az egyik, ha nem a legjobb PC-s szimulátor, a nem mellesleg hivatalos Porsche támogatást élvező Assetto Corsa, melyben felkészülés gyanánt minden sportkocsiba belekerül jó néhány tesztkilométer a virtuális isztambuli pályán, merthogy a meghívó pontosan ide szólt.
Ezután már csak fel kell ülni a repülőgépre és irány Törökország.
Az isztambuli versenypályán ugyan már évek óta nem rendeznek F1 nagydíjat, de a Porsche és az AMG gondoskodik arról, hogy a fantáziadús aszfaltcsík ne legyen teljesen kihasználatlan. Előbbi cég időről időre vezetőakadémiát szervez itt a potenciális Porsche-vásárlóknak és az újságíróknak, tehát így kerültünk mi a történetbe. Csupán néhány ezer euró kérdése, és bárki csapathat a Porschékkal Isztambulban, no és persze meghallgathatja a korábban különböző GT és Formula bajnokságokban sikeresen versenyzett instruktorok tanácsait.
Az első rövidke oktatást követően azonnal sisak a fejre, be a kormány mögé és kezdődhet az isztambuli pályán történő körözgetés. Elöl az oktató, mögötte a versenyzőnövendékek szépen libasorban - előzni szigorúan tilos. Némi üröm az örömben, hogy első körben a "big boys" kategória autói, vagyis a Macanok, Cayenne-ek és Panamerák vártak ránk, melyek hát nem pont a kétszemélyes sportkocsi-őrültek kedvencei.
Ezután irány az egyik tesztpálya, ahol egy középmotoros Boxsterrel és egy farmotoros 911-essel tanuljuk meg a száraz és vizes aszfalton történő helyes fékezést, illetve akadálykikerülést. Bekapcsolt menetstabilizátor mellett ezen feladatokat még egy kezdő sofőr is játszi könnyedséggel abszolválja, azonban sportosra véve, valamint kikapcsolva a menetstabilizátort már kell a gyors reakció. Ilyen helyzetekben derül ki igazán, hogy mennyire máshogy viselkedik egy kicsi és könnyű Boxster, illetve egy nagyobb és nehezebb 911-es.
A tesztet csak egyszer kellett megszakítani, amikor is egy kóbor kutya bekeveredett a pályára. Ezen meg sem lepődtünk, mert Törökországban a hatsávos autópályákon, a benzinkutakon és a hoteleknél is rengeteg gazdátlan ebet láttunk.
Izgatottan vártuk a 350 lóerős Boxster S-sel megrendezett szlalomversenyt, melyet a háromfős magyar különítménnyel erősített csapatunk simán megnyert, és az abszolút legjobb időt is egy magyar kolléga érte el. A narancssárga apróságtól nem messze parkolt egy fekete 911-es, melyről kiderült, hogy bizony a legerősebb típus, az 580 lóerős 911 Turbo S. Ebben az autóban minden egyes résztvevőnek három 0-100-0 gyorsulást/fékezést kellett produkálnia, valahogy így:
A négykerékhajtású szörnyeteggel először sima padlógázas sprintet vettünk, amikor is a 0-100-as gyorsulás kereken 3 másodpercig tart. Ezután jöhetett egy még mindig sima gyorsítás, de már sport módban, mellyel sikerült 0,1 másodpercet lefaragni a szintidőből, végül pedig következett a rajtelektronika (bal láb a féken, jobb a gázon, bal láb elemel), ami 2,8 másodperces 0-100-as katapultálást tett lehetővé. A leginkább elképesztő a dologban, hogy ez a jobb sorsra érdemes Turbo S egész nap bírta ezt a padlógáz-padlófék üzemmódot.
Az autó hivatalosan 2000 (!) rajtelektronikás startot visel el egymás után, de mint megtudtuk, sok esetben 3000-ig is el lehet menni (a Nissan GT-R erről ámodni sem mer). Az emberi szervezet sokkal előbb fárad el: 4-5 ilyen gyorsulás és garantált a fejfájás, gyomorémelygés. Íme egy lassított felvétel arról, ahogy a sportgumik éppen tapadást keresnek az aszfalton:
A második napon szakadó esőre ébredtünk és szomorúan buszoztunk ki a versenypályára, de amint megtettük az első kilométereket a 718-asokkal, rögtön fellőtték a mosolyt az arcunkra. Még pedig azért, mert ezek a remek kompakt sportkocsik még vizes aszfalton is hatalmas vezetési élményt biztosítanak. A 300-350 lóerős teljesítmény ilyenkor bőven elegendő, és a gumik tapadnak, tapadnak és tapadnak.
A nehéz bukósisak extra kihívást jelent az újságíró hervatag nyakizmainak a komoly G-erőkkel történő harcban, és bár a sisak a hangból is sokat elvesz, a Cayman S ordító hangja még így is komoly élvezeti értéket képvisel. Négyhengeres turbómotor ide, vagy oda, a 718-asok is remek mókát jelentenek.
Ezután nem nagy élmény beülni egy 2 literes Macanba, mellyel a rántópadot céloztuk meg 40 km/h tempóval. Sejtésünk szerint valami nem volt jól beállítva a rántópadon, mert a csoportunkból mindenkinek hasonló megpörgést sikerült csak produkálnia (még az oktatónak is):
Ugorjunk is gyorsan, még pedig a fő műsorszámra, vagyis a 911-esekre. Íme egy fedélzeti kamerás felvétel, melyen mi egy 911 GTS-ben ülünk, közvetlenül előttünk pedig egy 911 Turbo S poroszkál az isztambuli versenypályán:
A GTS nem más, mint az arany középút a sokaknak túl lágy 420 lóerős Carrera S és a sokak által már túl keménynek talált, 500 lóerős GT3 között. A 450 lóerős teljesítmény 3,7 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé, a legnagyobb sebesség pedig 306 km/h. Az alaphelyzetben hátsókerekes GTS opcionálisan összkerékhajtással is rendelhető, és ha körbetekintene a belsejében, azt az alábbi 360 fokos panorámafotón szabadon megteheti:
A 42 millió forintos alapárú 911 GTS-t közúton vélhetően nehezen lehetne alulmotorizáltnak találni, versenypályán azonban döbbenetes, ahogy elhúz előle a "csak" 130 lóerővel izmosabb és kizárólag négykerékhajtással kapható Turbo S. Kanyarokban valahogy mégis mintha picit könnyedebben mozogna a GTS, vagyis nem feltétlenül éri meg kifizetni érte alaphangon 66 millió forintot. Nagy kár, hogy a GT3-at ezúttal nem hozta el a Porsche Isztambulba, mert ennek a nagyszárnyas sportmodellnek igazán kíváncsiak lettünk volna a szuperpörgős szívómotoros (a többi 911-es mind turbós) hangjára, de talán majd legközelebb.
A kétnapos rendezvényt SUV-okkal kezdtük és azokkal is fejeztük be, de ezúttal nem aszfaltra, hanem terepre vittük a dízel, GTS és Turbo kivitelű Cayenne-eket. Terepmód bekapcsol, felfüggesztés megemel, lejtmenet üzemmód aktivál, és kezdődhet a terepezés, amin 20-21 colos sportgumis autókkal vettünk részt.
Először egy 37 fokos emelkedőnek vágtunk neki, melynek közepén elvettük a gázt. Ennek hatására a kocsi szimplán megállt és egyetlen centit sem gurult vissza, majd pedig a következő gázadásra kerékkipörgés nélkül újra megindult felfelé:
Utána jöhetett a 40 fokos lejtő, melyen lefele mi csak a kormányt tekergettük, ugyanis a fékezést a fix 3 km/h tempót biztosító lejtmenetvezérlő oldotta meg helyettünk:
A legextrémebb kihívást talán ez a teszt jelentette a Cayenne-nek, melynek szupermerev karosszériája ekkor sem nyiszegett-nyöszögött. Érdemes belegondolni abba, hogy egy ilyen mutatvány során a fedélzeti számítógép és a hajtáslánc különböző elemei milyen megfeszített munkát végezhetnek:
A Cayenne bebizonyította, hogy nemcsak bevásárláskor és a gyerekek iskolába vitelekor lehet remek társunk, hanem kőkemény terepezéskor is. Az persze már más kérdés, hogy ezeket a divatterepjárókat a vásárlóknak csupán a 3 százaléka viszi ki legalább néha egy kicsit a földutakra, mindenesetre az elvi lehetőség bárki számára adott.
Ha választanunk kellene a kipróbált Porschék közül, akkor a SUV-ok közül talán egy dízel Cayenne-re esne a választásunk, a sportkocsik közül pedig a 718 Cayman S biztosítja a legnagyobb élményt a legjobb áron. A külön kasztot képviselő 911-esekről csak szuperlatívuszokban tudunk nyilatkozni, és bár a Turbo S már-már földöntúli élményt biztosít, józan ésszel, és főleg közutakra mi inkább a GTS-t választanánk.
A rendezvény végén gyorsan úgy is döntöttünk, hogy vásárolunk egy Porschét, igaz nem egy négykerekűt, hanem egy menő martinis kabátot, ami jó szolgálatot tett volna az enyhén zord isztambuli időjárásban. Megkérdeztük a kiszemelt példány árát, és amikor meghallottuk a 240 eurós árat, gyorsan indultunk is volna tovább. Ekkor viszont az eladó megragadta a karunkat és nekünk szegezte a kérdést: legyen olcsóbb?
Hát persze, hangzott a válasz, és ekkor ugrott be, hogy mégiscsak az alkudozás egyik fővárosában járunk. Csak 180 euróig jutottunk, így végül szélkabát nélkül, de egy hatalmas élménycsomaggal jöttünk el Törökországból.