Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Örség

Kovács Bálint Élet+Stílus

„Unatkoztunk, úgyhogy megittunk negyvennyolc sört, és ez lett belőle” – Az Őrség söre igazi sikertörténet

„Csak akartunk egy jó estét a járvány alatt, amikor nem nagyon lehetett elmászkálni” – így kezdődött egy garázsban az ország talán leggyönyörűbb címkéivel rendelkező Őribird kisüzemi sörfőzde története. A két baráti házaspár kótyagos ötletéért mára négycsillagos hotelek és fine dining éttermek jelentkeztek be, és a főzde legnagyobb gondja, hogy egyelőre sehogy sem bírnak annyi sört főzni, amennyire igény lenne.

MTI Itthon

Vihar: négy napig voltak áram nélkül az Őrségben

Hétfő estére állt helyre az áramszolgáltatás a nyugat-magyarországi tájegységben, ahol a csütörtök esti vihar tépázta meg a rendszert. Nem tudni, pontosan hány háztartást érintett a napokig tartó áramszünet.

hvg.hu Plázs

Július közepén Fatemplom Fesztivál

2010-ben példás összefogás, segítőkészség és közös munka eredményeképpen komoly, új templom épült az Őrségben, Magyarföldön. A fesztivált a templom felszentelésének évfordulója alkalmából rendezik meg évről évre, idén július 18-20-án.

MTI Itthon

Orbán az Őrségben tárgyal majd szlovén kollégájával

Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök közösen avatja fel péntek délután a Felsőszölnök-Kétvölgy összekötő utat Vas megyében - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t.

MTI Gazdaság

Földet vesz az állam az Őrségben

Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alá tartozó földterületek felvásárlása az Őrségben - mondta el Markovics Tibor, a nemzeti park igazgatója.

MTI Itthon

KDNP: az MSZP inkább saját emberei mellé állítson őrséget!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint amikor az MSZP szoborőrséget "gründol" a Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrának megvédésére akkor megint a bukott, majd az MSZP-ből kivált egykori miniszterelnök alkotmánybírósági blokádjának ötletét majmolja, hogy a "kiábrándult tömegek ismét rájuk figyeljenek."

MTI Gazdaság

Termőföldeket vásárolhat fel az Őrségi Nemzeti Park

A kormány 450 millió forintot csoportosított át az Őrségi Nemzeti Parkhoz, annak érdekében, hogy felvásároljon mintegy 500 hektárnyi, feltehetően "zsebszerződéssel" érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet - jelentette ki csütörtökön Őriszentpéteren Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

MTI Gasztro

Szombaton megválasztják a tökkirályt

Tökmagolajütés, tökkirályválasztás, lampionos felvonulás töklámpásokkal, tökös ételek bemutatója, megannyi színes kulturális- és szórakoztató program várja azokat, akik ezen a hét végén ellátogatnak az Őrségbe, az idei nemzetközi tökfesztiválra.

1 2
„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

A címlapról ajánljuk