Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ágy

Shake

Kígyóveszély segítette éles látáshoz az emberszabásúakat

Különleges radarral érzékeli a kígyót a főemlősök agya, amelynek speciális idegsejtjei gyors vészjeleket küldenek, ha a majom megpillantja a hüllőt – állapították meg egy nemzetközi kutatócsoport tagjai, akik két makákó agyműködését tanulmányozták.

MTI Plázs

Alvás közben nagytakarít az agy

Alváskor takarítja ki az agy a "szemetet", amely az ébrenlét alatt összegyűlik benne - derült ki egy állatkísérletből, mely új ismeretekkel szolgálhat az Alzheimer-kór és más idegrendszeri zavarok kezeléséhez.

MTI Karrier

A munkahely, ahol egymilliót fizetnek ágyban fekvésért

Havi ötezer dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 1,1 millió forintot fizet puszta ágyban heverészésért az Egyesült Államok űrhivatala, a NASA. Így akarják tanulmányozni, milyen hatással van az emberi testre a súlytalanság.

MTI Plázs

Más a migrénesek agya

Szerkezeti különbségek mutathatók ki a migrénes betegek és az egészséges emberek agya között - állítja meg egy dán tanulmány.

MTI Plázs

Őssejtből mini emberi agyakat növesztettek Budapesttől nem messze

Először sikerült őssejtekből mini emberi agyakat növeszteniük tudósoknak, akik eredményeiktől azt remélik, hogy segítenek jobban megérteni az agy fejlődését és azt, hogy mi okozza az olyan gyakori rendellenességeket, mint a skizofrénia vagy az autizmus.

MTI Plázs

Ezért látnak fényt az alagút végén a haldoklók

A halálhoz közeli állapotban többek által is megtapasztalt fényélményt feltehetően az agy elektromos aktivitásának átmeneti növekedése okozhatja a szív megállása után – állítják amerikai kutatók.

MTI Shake

Ezért monogám az ember

A monogámia valószínűleg azért alakult ki az embernél és néhány főemlősnél az evolúció során, hogy megakadályozza az utódok megölését.

MTI Plázs

Hatásosan kezelte az agydaganatot egy új szer

Az agydaganat agresszív formáira is kedvező hatással vannak a monoklonális, azaz klónozással előállított antitestek - derült ki egy amerikai rákkutatók chicagói kongresszusán bemutatott tanulmányból.

MTI Tech

Nusser: "az agyműködés megértéséhez szeretnék hozzájárulni"

Az agyműködés minél jobb megértéséhez szeretnék kutatásaimmal hozzájárulni - fogalmazta meg céljait Nusser Zoltán neurobiológus, az MTA rendes tagja, aki a napokban vehette át az egyik legrangosabb magyar tudományos elismerést, a Bolyai János Alkotói Díjat.

hvg.hu Plázs

150 millió eurót ad Brüsszel agykutatásra

Májusban indul az "agykutatás európai hónapja" elnevezésű kezdeményezés. Az Európai Bizottság hozzávetőleg 150 millió euró összegű támogatást különített el 20 új nemzetközi agykutatási projekt céljára.

MTI Plázs

Átlátszóvá tehetik az emberi szerveket

Az emberi szervek átláthatóvá tételére alkalmas technológiát dolgoztak ki amerikai tudósok. A módszer segítségével - amely gyakorlatilag áttetszővé teszi a szervet - akár molekuláris szintű képet is tudnak alkotni a vizsgált szervek belső szerkezetéről.

MTI Plázs

Megvan az agysejt, amely miatt eszünk

Az étvágy ellenőrzésére képes agysejteket azonosítottak brit tudósok, akik úgy vélik, hogy a felfedezett sejtegyüttes lehet a fő tényező olyan étkezési rendellenességek kialakulásában, mint amilyen az elhízás.

MTI Világ

Agyra költ Obama

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral finanszírozott projektet hirdetett meg kedden a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

MTI Shake

Így felejtse el a fülébe ragadt dallamokat!

Trükkös szójátékkal, rejtvénnyel, vagy egy jó könyvvel űzhetjük ki agyunkból a nem kívánt, mégis állandóan ismétlődő zenéket, ám a túl nehéz fejtörő esetén visszalopakodhat a dallam - állítják amerikai kutatók.

MTI Shake

Hatékonyabban működik a nők agya

A nők agya kisebb, de hatékonyabban működik, mint a férfiaké - állítják amerikai és spanyol kutatók közös tanulmányukban.

1
9 10 11 12 13
20
Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Érkezőben a Mazda első igazi villanyautója

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Raskó György: Egy családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, és ez a kormány hibája

Raskó György: Egy családnak évente 1,1 millió forinttal többet kell élelmiszerre költenie, és ez a kormány hibája

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

A címlapról ajánljuk