Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#éheztetés

MTI Itthon

Egy fideszes képviselő szigorítana a gyermekvédelmi szabályokon

A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt. A gyermek sajtóinformációk szerint súlyosan alultáplált volt. A szülőket múlt csütörtökön a rendőrök emberölés gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették.

hvg.hu Itthon

Előzetesben a gyerekét halálra éheztető házaspár

Előzetes letartóztatásba került az a két szülők, akiknek másfél éves kislánya alig több mint 3 kilót nyomott, mikor a mentők megérkeztek a családhoz. Az apa és az anya akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

HavariaPress Itthon

Halálra éheztette nagymamáját egy 33 éves férfi

Vádemeléssel zárta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség az emberölés miatt indított nyomozást azzal a férfivel szemben, aki 2011 októberétől kezdve, felügyelete alatt álló, magatehetetlen nagyanyját éheztette, ápolását, ellátását szándékosan elhanyagolta, aminek következtében az idős asszony 2013 januárjában, a kórházban életét vesztette.

hvg.hu Itthon

Agárdi gyerekgyilkosság: egy budapesti orvos felelősségét vizsgálják

Lincshangulatban gyülekeztek a helyiek akörül az agárdi villa körül, ahol halálra éheztették szülei a másfél éves kisfiút - írta a Bors vasárnap. Egy budapesti orvos állította ki a kisfiú oltási papírjait, de azt még nem tudják, hogy volt-e szerepe a kisfiú halálában.

hvg.hu Itthon

Társadalmi kórtünet is az agárdi tragédia

Nagyon valószínű, hogy egy vagy több állami szervezet is súlyosan hibázott az Agárdon halálra éheztetett kisgyermek ügyében. A hvg.hu-nak nyilatkozó ügyvéd nem csodálkozna, ha foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt is nyomozás indulna, a szociálpszichológus úgy véli: tipikus kórtünete a magyar hatóságok működésének a tragédia.

MTI Itthon

Két év fogház a gyermekét halálra éheztető anyának

Első fokon két év fogházbüntetésre ítélte szerdán Egerben a Heves Megyei Bíróság azt az erki asszonyt, aki nem megfelelően táplálta - szakértők megfogalmazása szerint éheztette - gyermekét. Emiatt a 13 hónapos kislány 2009. január 7-én elhunyt.

1 2
Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Teljesen bedöglött az eurózóna gazdasága 2024 végére

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Sörnek álcázta a kábítószer-alapanyagot, a rendőrök egy telekocsiban fogták el

Sörnek álcázta a kábítószer-alapanyagot, a rendőrök egy telekocsiban fogták el

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

A címlapról ajánljuk