Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#újév

MTI Világ

Így búcsúzott 2013-tól a világ

Látványos tűzijátékokkal milliók köszöntötték Moszkva, Berlin, Róma, Párizs, London és Rio de Janneiro utcáin az új évet. Az orosz fővárosban a Vörös téren rendezték a legnagyobb ünnepséget, Berlinben a Brandenburgi kapunál gyűltek össze a legtöbben. Párizsban a híres Champs Elysée, míg Londonban a Big Ben és környéke volt a legvonzóbb.

MTI Itthon

Kislány az újév első babája

Az első baba az országban Klarissza Cintia, aki Siófokon született, az első baba Budapesten pedig Milán Dániel, aki a Honvédkórházban jött világra. Az édesanyák és a gyermekek jól vannak.

MTI Itthon

Itt a mankó, ha lemaradt a köztársasági elnök újévi beszédéről

A 2014-es év "tiszta lapjára" Áder János egyetlen szót szeretett volna felírni: hazaszeretet. Hazaszeretet nélkül kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk sem létezne, "nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat" - mondta a köztársasági elnök újévi beszédében.

MTI Kult

Koncertdömping a két ünnep között, szilveszterkor és újévkor

A népszerű könnyűzenei előadók közül például Hobo, Palya Bea, az Első Emelet, a Muzsikás, az Erik Sumo Band, Fenyő Miklós, a Bëlga, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar és a Quimby is fellép a két ünnep között, szilveszterkor és az újév első napjaiban a fővárosban. December 28. és 30. között a Hungexpón tartják az Indoor Fesztivált.

Gy. Zs. Gasztro

Etesd a Kígyót!

A világ másik fertályán ezekben a napokban lázasan készülődnek, hogy minden együtt legyen a holdújévi ünnepekre, amelyek hivatalosan négy napig, igazából viszont két hétig is eltarthatnak. A legnagyobb becsben mostanság a Kígyó jegyében szülöttek állnak, ők hoznak nagy szerencsét a házra, amint február 9-én éjjel beköszönt az újév.

hvg.hu Plázs

Budapest beránt a teljes megtisztulásba

Vége a karácsonyi-újévi időszaknak: bár sokan még mindig tologatják a maradékokat, lassan kipárolog a bőrünkből a kocsonyaszag, és pórusainkból is kicsorog a diós-mákos massza. Itt az ideje a mindent átmosó, pihentető megújulásnak, de mit nyújt e téren Budapest?

hvg.hu Gazdaság

Így spóroljunk sokat az év elején

Sok család számára túlzott kiadásokkal jártak az ünnepek, az újévben érdemes odafigyelni, milyen spórolási technikákkal tudnánk rendbe tenni a családi költségvetést.

MTI Világ

Tragédiába torkollt egy újévi virrasztás

Tíz ember, köztük négy gyermek halt meg december 31-én Luanda egyik stadionjánál egy újévi virrasztás miatt kialakult tolongásban - jelentette kedden az Angop angolai hírügynökség.

hvg.hu Nagyítás

Elkezdődött a sárkány éve - Nagyítás-fotógaléria

A sárkány régen az uralkodók szimbóluma volt Kínában. A holdújév kezdetével a nyúl évéből átléptünk a sárkány évébe, a kínaiak pedig abban reménykednek, hogy ma is maradt még annyi erő a szimbólumban, ami elég szerencsét és kitartást biztosít majd a rohamléptekben gyarapodó lakosságnak.

MTI Világ

Rengetegen égtek halálra Oroszországban újévkor

Oroszországban 79 ember halt tűzhalált az újév első napján, jóval többen, mint egy átlagos napon - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóosztálya. Újévkor összesen 641 tűzesetet regisztráltak a tárcánál, ebből 529 lakóépületeket érintett.

1
4 5 6 7 8 9 10
Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

A címlapról ajánljuk