Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#útfelújítás

MTI Közlekedés

Fontos út felújítását kezdik meg jövő héten Kőbányán

Hétfőn kezdődik a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor út Mádi utca és Éles sarok közötti szakaszának, valamint az Éles sarok lehajtó ágának felújítása. Augusztus végéig forgalomkorlátozás várható a területen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

hvg.hu Itthon

Nem érti, miért túrják fel folyton a Nagykörutat? Itt egy válasz

Először is, nem újítják fel egyfolytában – legalábbis a BKK szerint. Másrészt a kilencvenes években elavultabb, igaz, olcsóbb módszerrel újították fel a villamospályát, ami nem felel meg a világ egyik legforgalmasabb, legterheltebb villamosvonalának. Sajnos az új felújítás sem lesz túl időtálló egy szakértő szerint.

MTI Közlekedés

Halálutat újítottak fel a Jászságban

Csaknem tízmilliárd forint uniós és állami támogatásból újították fel a 31-es főút több mint 30 kilométeres Szolnok megyei szakaszát, amelyet csütörtökön adtak át Jászapátiban.

MTI Gazdaság

Útfelújítási projektekre bólintott rá Brüsszel

Összesen 152 millió euró (kb. 46,2 milliárd forint) értékben hagyott jóvá két olyan projektet szerdán az Európai Bizottság, amelyek magyarországi utak felújításának finanszírozását hivatottak biztosítani.

hvg.hu Gazdaság

Kartellügyekben érintett cégek híznak az útépítési milliárdokon

Hét nagy cég fölözi le a közút-felújítási pályázatokat - írja a Figyelő. Az utóbbi években kizárólag ezek a vállalatok - köztük van a Közgép is - indulnak a tendereken, a kisebb cégeknek esélyük sincs beleszólni a nagyok versenyébe. A Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt ötüket már megbírságolta a korábbi években, de a Magyar Közút szerint ilyen gyanú most nem merült fel. Az útépítési piac jövője azonban bizonytalan; kérdéses, mennyi uniós forást lehet majd lehívni, illetve a Simicska-Orbán háború is felboríthatja az erőviszonyokat.

hvg.hu Közlekedés

Újabb lepukkant utca felújítását kezdik el, most Csepelen

Szombat indul a csepeli Kossuth Lajos utca felújítása. 11 ezer négyzetméternyi új útburkolatot fektetnek le, nagyjából ezer méternyi kiemelt szegély építenek, lesz két új zebra, és az itt lévő hét buszmegállót is felújítják a csepeli HÉV-végállomás parkolóival együtt.

hvg.hu Közlekedés

Elkezdték felújítani Budapest egyik legrosszabb útját – fotók

Az úttal együtt a villamospályát is felújítják az újpesti Görgey Artúr utcában. Hétfőn indult a munka, a tervek szerint három ütemben építik át a Rózsa utca és a Szilágyi utca közötti szakaszt. Egy ideig pótlóbuszra kell szállniuk azoknak, akik eddig a 14-es és a 12-es villamost használták errefelé.

MTI Közlekedés

A "halálút" felújításáért demonstráltak

A tüntetők szerint a két hete bejelentett, a hazai költségvetésből finanszírozott útfejlesztésekben nem szerepel 471-es főút Szabolcs megyei szakaszának rekonstrukciója, az uniós forrásokból pedig erre biztosan nem lesz pénz a következő hat-hét évben. A tüntetők tizenöt járművel foglalták el a Nyírbátor körforgalmán keresztülvezető másodrendű főút belső sávját.

hvg.hu Vállalkozás

Közbeszerzésben csalt három cég – 43 milliós a bírságuk

Három útépítő céget suhintott meg a GVH, mert kartelleztek két, községi útfejújítási közbezserzési eljárás során. A három közül az egyik írta a másik kettő "ellenajánlatát", amelyek ezeket be is adták, sőt meg is egyeztek, hogy nem készítenek valódi versenyajánlatot. A három cégre kiszabott bírság összesen több mint 43 millió frint.

hvg.hu Közlekedés

Újabb dugó jön a Hungárián

Megindult dolgoznak majd a munkások a Hungária körút és a Kerespesi út kereszteződésében. Az 1-es villamos pályája után most az utat és a járdaszigeteket újítják fel. Kedden indul a munka, és várhatóan november 30-ig tart – közölte a BKK.

MTI Közlekedés

Komoly dugók lesznek pár napig Nagykanizsán

Burkolatfelújítás miatt hétfőtől öt napra lezárják Nagykanizsán a 7-es főút Magyar utcai kereszteződését és egyik útszakaszát, a jelentős járműforgalom miatt komoly torlódások várhatók a környékbeli utcákban is.

MTI Gazdaság

Újabb 50 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra

A kormány újabb útfelújítási programot hagyott jóvá, 50 milliárd forintból mintegy 500 kilométeren javítják ki az 1-es, 2-es, és 3-as számú főutakat – jelentette be Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára.

hvg.hu Itthon

Melyik iskolába menjen inkább helikopterrel?

Indul a tanév, a fővárosban pedig épp ősszel pörögnek fel az útfelújítások. A kampány idején nem árt kimondani, hogy ez mennyire bosszantja az embereket. Például azért, mert sokan nem érnek be időben a munkahelyükre, miután a gyereket elvitték az iskolába. Írja meg, ha érintett!

hvg.hu Közlekedés

Fontos utcát újítanak fel Zuglóban

Megkezdték Budapesten a Füredi utca felújítását Zuglóban. Az Ond vezér útja és a Körvasút sor között teszik rendbe az utat. Várhatóan novemberig tart a munka, az erre közlekedők sávlezárásra, dugóra számíthatnak.

hvg.hu Közlekedés

Fotók: eltűntek a tankcsapdák a várbuszok útjából

Már nem kell kátyúkat kerülgetniük a Budai Várba járó buszoknak. Új kockakő burkolatot építettek ki ott, ahol elhaladnak, így a Bécsi kapu tér–Nándor utca–Kapisztrán tér–Országház utca és a Dísz tér–Tárnok utca–Fortuna utca útvonalon – írják a BKK Facebook-oldalán.

1
6 7 8 9 10
14
Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Magyarok százezreit korlátozta a Facebook és társai, kiderült, miért kapják vissza egyre kevesebben fiókjukat

Magyarok százezreit korlátozta a Facebook és társai, kiderült, miért kapják vissza egyre kevesebben fiókjukat

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

MNB: Magyarország „szembeszeles környezetben” van, kamatcsökkentésről immár szó sincs

MNB: Magyarország „szembeszeles környezetben” van, kamatcsökkentésről immár szó sincs

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

Mit adott nekünk az Árfigyelő? Valóban annyit spóroltunk a kormány briliáns ötletén?

A címlapról ajánljuk