Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai Gordon

hvg.hu Itthon

Schiffer elárulta, milyen feltétellel tárgyalnának Bajnaiékkal

Az LMP feltételhez köti, hogy tárgyalóasztalhoz ül-e a szocialistákkal, vagy Bajnai Gordonnal - mondta az InfoRádióban az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője. Schiffer András szerint az LMP tudni szeretné, mit gondolnak most az egykori kormányzati intézkedésekről, hiszen "mégiscsak velük szemben alakult meg egykor az LMP".

hvg.hu Itthon

Schiffer Bajnaiékról: "az elmúlt ciklusok panoptikumi figurái"

"Nem hiszem, hogy be kellene következnie az LMP szakadásának" - mondta Schiffer András, az LMP új frakcióvezetője a Heti Válasznak adott interjújában. Mint mondta, ettől függetlenül a testületi döntésekhez mindenkinek tartania kell magát, ugyanis a pártpolitikában elkerülhetetlen, hogy van, aki kisebbségbe kerül a véleményével, de amíg a párt tagjaként politizál, lojálisnak kell lennie a közösségi döntéshez.

hvg.hu Itthon

VV: Mesterházy csőbe húzza Bajnait?

Az MSZP elnöke inkább lenne nagy kakas egy kis szemétdombon, mint egy kis kakas a nagyobb kupacon. Az Együtt 2014-ben riválist lát és megpróbálja ellehetetleníteni - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Itthon

Schiffer az MSZP-ről: Kóka-epigonokkal érdekes lesz a fordulat

Már a tárgyalódelegációk összeállításával elvágta magát az LMP-nél a tárgyalásokat kezdeményező MSZP, hiszen több volt szocialista és egy volt SZDSZ-es minisztert is beválogattak a csapatba. Schiffer András szerint a parlamentben, egyedi ügyekben lehet szó együttműködésről, de egyebekhez a szocialistáknak önkritikát kellene gyakorolniuk. Az Együtt 2014-nek információink szerint vannak tervei az MSZP-vel, de hivatalosan egyelőre óvatosan fogalmaznak.

MTI Itthon

Bajnai: a bizalom helyreállítása a nulladik feladat

A normális országot akaróknak kell győzniük azok felett, akik az ország megosztásából, az örökös harcból próbálnak maguknak hatalmat építeni - jelentette ki Bajnai Gordon volt kormányfő, a Haza és Haladás Egyesület alapító elnöke egy kedd esti győri fórumon.

MTI Itthon

Együtt 2014: a zsidózást a magyar állam hallgatása követte

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom szégyennek és tűrhetetlennek tartja a Parlamentben hétfő este történteket, azt, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője az Országgyűlés és a kormány zsidó származású tagjai felmérésének szükségességéről beszélt.

hvg.hu Itthon

Átlátszó: fantomok és álcivilek kampányolnak Bajnai ellen

Sem az Orvosi Kamara, sem a Református vagy az Evangélikus Egyház, sem további, a szervezet honlapján felsorolt társadalmi szervezetek nem csatlakoztak a Békemenetet és a Bajnait ekéző plakátkampányt jegyző Civil Összefogás Fórumhoz - derítette ki az atlatszo.hu. A CÖF-tagszervezetek között fantomcivilek is feltűnnek.

MTI Világ

"Orbán Viktor következő államcsínye" - rólunk írnak külföldön

A Tagesspiegel című német liberális lap a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosításával kapcsolatban közölt budapesti riportot hétfői számában Orbán Viktor következő államcsínye címmel, a Neue Zücher Zeitung című svájci újság Politikai kihívás Orbán Viktor számára címmel a magyar politikai erőkről írt cikket, a pozsonyi Új Szó pedig Az Orbán-kormány határon túli magyarságpolitikája címmel közölt írást.

hvg.hu Gazdaság

Giró-Szász: a bankadó örök

Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jövőre a kormány eléri azt a célt, hogy a költségvetéssel egy áttekinthető adórendszer jöjjön létre, a magyar adórendszer állandósul. Az utazási kedvezmények tekintetében racionalizálásra van szükség, mivel nincs még egy olyan ország Európában, ahol ennyien vennének igénybe valamilyen kedvezményt. A bankadó pedig örök.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Párterápia vagy szakítás - Bajnaiék az LMP pénteki döntését várják

Az LMP pénteki frakcióvezető-választására várnak az Együtt 2014 mozgalomban, ugyanis szerintük ott dől el a parlamenti párt sorsa: marad-e Jávor Benedek és Karácsony Gergely külön utas platformja, vagy kilép és viszi az "LMP-márka" egy részét Bajnaiékhoz. A platform egy tagja azonban kikérte magának a feltételezést is, hogy pénteken távoznának.

Máriás Leonárd Gazdaság

Százmilliárdokat engedett át a cseheknek a magyar politikai elit

Eladhatnánk az európai uniós szénkvótáink egy részét a Lipcsei Energiatőzsdén, jól is járhatnánk, de az ügyért felelős fejlesztési minisztériumban az apparátus szétzilálása óta elakadt a történet. A bénázásunk nem új keletű, ha a szénkvótáink eladásáról van szó. Így veszítettünk százmilliárdokat az elmúlt négy évben.

Kósa András Itthon

Vállalja Schiffer a felelősséget! – Interjú Jávor Benedekkel

Hiába tündököltem Bajnai Gordon legjobb barátjaként a sajtóban az elmúlt hetekben, nekem is iszonyatosan sok vitám van az Együtt 2014 vezetőivel – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Jávor Benedek. Az LMP hétvégi kongresszusa után lemondott frakcióvezető szerint aki ma reálisnak gondolja a párt által elfogadott stratégiát, az nem olvas újságot és nincs tisztában azzal, hogy mi a helyzet 2012 őszén Magyarországon.

hvg.hu Itthon

Mile: "egyszerűen elrontottam, ennyi történt"

Mile Lajos, az LMP hétvégi döntése után egyedül posztján maradt frakcióvezető-helyettese a Népszabadságnak azt mondta: elrontotta a párt kongresszusa utáni nyilatkozatát, miszerint a csatlakozásról is tárgyalnának Bajnaiékkal.

Gomperz Tamás Vélemény

Együtt a bojkottért, külön a választásokon

Előbb le kell győzni Szauront, aztán lehet meditálni azon, hogy legyen-e Középföldén atomerőmű vagy ne. Ha elügyetlenkedik, a gyűrű szövetsége azelőtt felbomlik, hogy megkötötték volna. Zsarnokok közt cinkos, aki béna.

MTI Itthon

Technikai javítást kértek Bajnaiéktól

Átmenetileg megakadt a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület bejegyzése, miután hiánypótlásra visszaküldték a szervezet bejegyzési kérelmét - írta keddi számában a Népszabadság.

MTI Itthon

Bajnai: nem egyértelmű az LMP döntése

Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn azt mondta: most a párt nélküli választók megszólítása a feladatuk, és jövő tavasszal jöhet el az ideje annak, hogy más ellenzéki erőkkel tárgyaljanak.

1
39 40 41 42 43
75
Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

A címlapról ajánljuk