Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balog Zoltán

hvg.hu Itthon

Váratlanul erős kritikát kapott házon belülről Orbán Viktor

A három kormánypárti szervezet által készített vitairat kemény mondatokat tartalmaz. A kötet bemutatóján Balog Zoltán távozó miniszer azt mondta, nagy szükség volna valóságos, a kormányt teljesítménye, Magyarországot helyzete és lehetőségei alapján megítélő diskurzusokra. Megkapták, kérdés, mire mennek vele.

Windisch Judit Itthon

Távozik Orbán feltétlen híve, az otromba nyilatkozatok nagymestere, Balog Zoltán

Barátság fűzi Balog Zoltánt Orbán Viktorhoz, a róla szóló portrék a miniszterelnök feltétlen híveként mutatják be a minisztert. Sőt, a lelkészből lett politikus korábbi gyülekezetének egyik tagja szerint valósággal istenként tiszteli Orbánt. 2012-től vezette az emberi erőforrások minisztériumát, a siker nem az a szó, ami jellemezte munkáját. Összeszedtünk néhány ikonikus pillanatot Balog Zoltán minisztersége idejéből, távozása alkalmából.

hvg.hu Itthon

Balog után ki rázza gatyába Orbán demográfiai súlypontú minisztériumát?

Telnek a hetek, röpködnek a nevek: Balog Zoltán hétfőn bejelentett távozása után egyelőre ennyit lehet biztosan állítani arról, hogy ki vezetheti a negyedik Orbán-kormány várhatóan legnagyobb szerepet kapó minisztériumát. Orbán Viktor a választás másnapján csak annyit árult el: demográfiai súlypontú kormányzást akar, azt nem, hogy kikkel. A posztra Novák Katalin eddigi családügyi államtitkár mellett Palkovics László oktatási államtitkár esélyes, illetve egy rejtélyes harmadik, akit a távozó miniszter ajánlott utódául a miniszterelnöknek.

hvg.hu Itthon

Távozik az Emmi éléről Balog Zoltán

Orbán nem kíván változtatni a minisztériumi struktúrán, ez nem tetszett Balognak, aki így a távozás mellett döntött. Nem megy messzire, a Polgári Magyarországért Alapítványnál dolgozik tovább az Origón megjelent interjú szerint.

1
10 11 12 13 14
57
Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Film készül Melania Trumpról

Film készül Melania Trumpról

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

A címlapról ajánljuk