Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Barack Obama

MTI Világ

Obama fizetésemelést kért Amerikának

A 2014-es esztendő áttörést hozhat az Egyesült Államok számára, és Amerika jobb helyzetben vág neki a 21. századnak, mint bármely más ország a Földön – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint kedd éjjel a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében. Obama minimálbér-emelést jelentett be, és közölte, hogy most már tényleg be akarja záratni a guantanamói börtönt.

MTI Világ

Obama megint készül valamire

Noha a hírek szerint a "cselekvés évére" készül, amerikai elemzők nem várják grandiózus tervek bejelentését Barack Obama elnöktől, aki a kongresszus két házának együttes ülésén kedd este (közép-európai idő szerint szerdán hajnali háromkor) mondja el az unió helyzetéről szóló hagyományos beszédét. Ebben a várakozások szerint be fogja jelenteni, hogy gyakrabban él majd a rendeletkibocsátás eszközével és nagy hangsúlyt kíván fektetni a jövedelemkülönbségek csökkentésére.

MTI Világ

Negyvenhét afrikai vezető utazhat augusztusban Obamához

Afrika-Egyesült Államok csúcstalálkozót tartanak Washingtonban augusztus elején. A Fehér Ház kedden jelentette be, hogy az amerikai elnök negyvenhét afrikai ország vezetőjét hívta meg az augusztus 5-6-ra tervezett tanácskozásra, ahol az Egyesült Államok kapcsolatait szeretnék erősíteni a világ egyik legdinamikusabban fejlődő térségével.

MTI Világ

Obama felhívta Putyint

A szíriai rendezéssel foglalkozó nemzetközi konferencia napirendjét tekintette át kedd este az amerikai és az orosz elnök. A Kreml közleménye szerint az egyeztetést Barack Obama kezdeményezte, aki telefonon hívta fel orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint.

MTI Világ

Megvan Obama vatikáni látogatásának időpontja

Barack Obama amerikai elnök március 27-én látogatja meg a Vatikánban Ferenc pápát – közölte kedden a washingtoni Fehér Ház. A tervezett találkozó hírét a Vatikánban is megerősítették.

MTI Világ

Obama: a marihuána nem veszélyesebb, mint az alkohol

Az amerikai elnök szerint a marihuána szívása „rossz szokás”, de emiatt aránytalanul nagy mértékben büntetik a szegény afroamerikai és spanyolajkú fiatalokat. Barack Obama erről a The New Yorker magazinnak adott nyilatkozatában beszélt. Úgy vélte, hogy a marihuána nem veszélyesebb, mint az alkohol, valamint Colorado és Washington államban folytatni kellene a marihuána legalizálását.

MTI Világ

Most már Berlinnek sem tetszenek Obama ötletei

Egy nappal azután, hogy a német kormány üdvözölte Barack Obama javaslatait az Egyesült Államok hírszerzői tevékenységének felülvizsgálatára, az igazságügyi miniszter már úgy fogalmazott, hogy az elnöki javaslatok nem kielégítőek Berlin számára.

MTI Világ

Assange keményen beszólt Obamának

Barack Obama amerikai elnök semmit sem tett volna Edward Snowden informatikus és más, előtte megszólaló közérdekű bejelentők leleplezései nélkül - jelentette ki pénteken a CNN-nek nyilatkozva Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója.

MTI Világ

Obama ma nagy bejelentést tesz

Barack Obama amerikai elnök pénteken várhatóan bejelenti a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) sok vitát kiváltó programjának átfogó felülvizsgálatát - közölte egy magas rangú kormányzati tisztségviselő.

MTI Világ

NSA-átalakítás: Obama csak részben hallgat tanácsadóira

Barack Obama amerikai elnök csak részben fogadta meg az általa felállított tanácsadó bizottságnak a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési gyakorlatának reformjára vonatkozó javaslatait, és több kérdésben is a kongresszusra bízza majd a döntést - írta szerdai számában jól értesült forrásokra hivatkozva a The New York Times.

MTI Világ

Még titok, hol és mikor találkozik Obama a pápával

Barack Obama amerikai elnök a tervei szerint a közeljövőben találkozik Ferenc pápával – jelentette be kedden Washingtonban a Fehér Ház szóvivője. Jay Carney nem árulta el, hol és mikor tarthatják majd meg a találkozót.

MTI Gazdaság

Leállítják az amerikai körtecsere-programot és nincs több új portré

Megállapodtak a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1012 ezer milliárd dolláros szövetségi költségvetési keret végrehajtásáról az amerikai képviselőház és szenátus képviselői. Barack Obama amerikai elnök kedden közleményben üdvözölte a megállapodást és sürgette, hogy azt a kongresszus mindkét háza mielőbb hagyja jóvá.

MTI Világ

Táblázatba rendezte ellenségeit a Clinton-házaspár

Hillary Clinton, miután Barack Obamával szemben vesztett a Demokrata Párt 2008-as elnökjelölt-választási versenyében, férjével, Bill Clinton volt elnökkel táblázatot állított össze barátaikról és ellenségeikről – közölte hétfőn egy most megjelenő könyvre hivatkozva internetes kiadásában a Politico, illetve a The Hill című napilap.

MTI Világ

"Obamából hiányzik a szenvedélyesség, a meggyőződés"

Barack Obama elnökből hiányzott a szenvedélyesség és az afganisztáni katonai stratégia sikerébe vetett meggyőződés - jelentette ki Robert Gates volt amerikai védelmi miniszter egy, a CBS amerikai televízió által vasárnap sugárzott interjúban.

MTI Gazdaság

Megvan Obama jelöltje a Fed alelnöki posztjára

Stanley Fischert jelölte az amerikai jegybankrendszer (Fed) alelnökének Barack Obama elnök. Fischer Janet Yellen tisztségét veszi át, mert ő a Fed elnöke lesz február elsejétől, miután a mostani elnök, Ben Bernanke megbízatása lejár.

1
37 38 39 40 41
119
Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba

A rendőrség szerint nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Kiszivárogtak az orosz nukleáris modernizáció dokumentumai

Harmadával többet zsákolt be az „oxfordi f*szfejezés” miatt pellengérre állított exmegasztáros Caramel cége

Harmadával többet zsákolt be az „oxfordi f*szfejezés” miatt pellengérre állított exmegasztáros Caramel cége

Szijjártó Izraelben: Napi egymillió euró az ára annak, hogy nincsenek migránsok Magyarországon

Szijjártó Izraelben: Napi egymillió euró az ára annak, hogy nincsenek migránsok Magyarországon

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

Jól nézze meg ezt a vörös pacát, ilyet még soha nem lehetett látni

Jól nézze meg ezt a vörös pacát, ilyet még soha nem lehetett látni

„Más mocskát takarítani szörnyű érzés volt” – jól hangzik, de bitang nehéz magyarként boldogulni a világ egyik legjobb országában

„Más mocskát takarítani szörnyű érzés volt” – jól hangzik, de bitang nehéz magyarként boldogulni a világ egyik legjobb országában

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

A címlapról ajánljuk