Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Budapest Pride

hvg.hu Itthon

Nyitottak vagyunk: egy hét alatt rengetegen csatlakoztak

Alig több mint egyetlen hét alatt több mint 400 szervezet, vállalat és közösség - köztük a HVG is - mondta azt, hogy hisz benne, nyitottnak lenni megéri és csatlakozott a Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez. A közösségi kezdeményezést a Prezi, a Google és az espell indította a nyitottságért.

MTI Közlekedés

Teljesen felborul szombaton Budapest közlekedése

Szombaton délután fél 2 és este 7 óra között forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinkszy úton, az Alkotmány utcában, a Honvéd utcában és a Markó utcában a melegfelvonulás miatt. A korlátozások a közúti és a gyalogos forgalom mellett a közösségi közlekedési járatokat is érintik.

HVG/hvg.hu Vélemény

Nyitottak vagyunk!

A HVG alapítása óta elutasítja a diszkrimináció minden formáját. Ebből a több évtizedes hagyományból következik, hogy támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a nyitottságot tűzi zászlajára, így a Budapest Pride-ot és a Nyitottak vagyunk deklarációt is.

hvg.hu Itthon

Szivárványszínű zászlót kap a liberálisoktól Tarlós

A nyugat-európai és egyesült államokbeli főpolgármestertársaihoz hasonlóan tűzze ki a meleg kisebbség zászlaját a Városházára – ezt kérik a Liberálisok párt tagjai a főpolgármestertől. Tarlós István szerint ez provokáció, és nem tesznek ki ilyen zászlót az épületre.

MTI Itthon

Betegezi, deviánsozza a melegeket a Jobbik

A Jobbik kormányzati pozícióba kerülése esetén "egyszerűen betiltaná" az egész országban a Budapest Pride-hoz hasonló "deviáns, provokatív, magamutogató programokat" - jelentette ki az ellenzéki párt szóvivője csütörökön Budapesten.

MTI Itthon

Bíróságra mehetnek a "köcsöglistán" szereplők

Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint bíróságon kérhetnek jogorvoslatot azok a személyek, akiknek a nevét és fényképét egy internetes oldalon – a hozzájárulásuk nélkül – ismeretlenek közzétették azért, mert várhatóan részt vesznek a Budapest Pride szombati budapesti felvonulásán.

hvg.hu Itthon

Pintér a melegfelvonulásról: "a törvény előtt mindenki egyenlő"

"Az Alaptörvény értelmében mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez" – ezt közölte Pintér Sándor belügyminiszter Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére, amelyben a politikus azt kérdezte, hogy "miért nem tiltják be végre a melegfelvonulást".

MTI Itthon

A kanadai nagykövetség is odaállt a melegfelvonulás mellé

Tamara Guttman budapesti kanadai nagykövet szerint a 18. Budapesti Pride fesztivál alkalmat ad a sokféleség békés megünneplésére és a nyilvános véleménycserére, ezért országa támogatja a résztvevők jogát, hogy nagyszabású rendezvényeket szervezhessenek, valamint hogy békésen és törvényes keretek között fejezhessék ki magukat.

hvg.hu Itthon

Visszafelé sült el a deres.tv „köcsöglistázása”

A kommentek alapján egyre többen akarnak önként felkerülni a deres.tv nevű oldal „köcsöglistájára”, mert büszkén vállalják, hogy senkit sem ítélnek el szexuális orientációja miatt. A Betyársereg nevű szélsőjobboldali szervezet kezdte el gyűjteni és közzétenni azoknak a nevét, valamint fényképét, akik visszajelölték a Facebookon, hogy elmennek a Budapest Pride valamelyik eseményére.

hvg.hu Itthon

Videó: Orbánért kampányolnak a Budapest Pride szervezői

Videóüzenetben keresték fel a Budapest Pride szervezői Orbán Viktort személyes Facebook-oldalán, hogy arra biztassák: vegyen részt a szombati, 3 órakor kezdődő felvonuláson. Emellett kampányt is indítottak a Facebookon, és arra kérnek minden szimpatizánst, hogy lájkkal buzdítsák részvételre a miniszterelnököt.

MTI Itthon

Tizenkilenc nagykövetség is támogatja a Budapest Pride-ot

Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 19 budapesti nagykövetség. A 18. Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.

hvg.hu Itthon

Budapest Pride: nem igaz, hogy nem hívtuk meg Orbánt

Az összes demokratikus parlamenti párt vezetője és frakcióvezetője kapott meghívót a Budapest Pride hivatalos megnyitójára, és a szervezők meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt és Tarlós István főpolgármestert is. A miniszterelnök a Budapest Pride szerint nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott, amikor azt állította: nem kapott meghívót.

hvg.hu Itthon

Videó: férfi sztriptízt nézett Bajnai a Pride megnyitóján

Végignézte és meg is tapsolta a Bajnai Gordon a Budapest Pride vasárnapi megnyitóján azt a férfi sztriptízt, amelyet a Buzi-e vagy című számra adtak elő a Toldi Moziban. Az Együtt–PM Szövetség vezetője a xnews.hu-nak azt mondta: szerette volna kifejezni szolidaritását, azért ment el a megnyitóra, bár a „nagyon explicit szexuális nyilvános fellépések kicsit távol állnak tőle”.

1
8 9 10 11 12 13 14
Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Rázuhant egy 320 kilós szikla, de a haja szála sem görbült egy alaszkai turistának

Rázuhant egy 320 kilós szikla, de a haja szála sem görbült egy alaszkai turistának

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

A címlapról ajánljuk