Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Dél-Szudán

MTI Világ

Három ENSZ-katonát öltek meg Dél-Szudánban

Dél-Szudánban a nuer törzshöz tartozó fiatal fegyveresek megöltek három indiai ENSZ-katonát, miután erőszakkal behatoltak a világszervezet egyik táborába, ahol körülbelül 30 dinka törzsbeli menekült rejtőzött el korábban - közölték csütörtökön a világszervezet New York-i központjában.

MTI Világ

A dél-szudáni elnök tárgyalna a puccsolni akaró volt alelnökkel

Salva Kiir dél-szudáni elnök szerdán közölte: hajlandó párbeszédet folytatni a puccskísérlet kirobbantásával vádolt Riek Machar volt alelnökkel, miközben a vasárnap éjjel Jubában kitört harcok szerdán átterjedtek Bor városára is. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerdán aggodalmát fejezte ki az erőszak terjedése miatt.

MTI Világ

Puccskísérlet történt Dél-Szudánban

Elégedetlen katonák és politikusok egy csoportja az egykori alelnök irányítása alatt megkísérelte megbuktatni a kormányt Dél-Szudánban - jelentette be hétfőn az afrikai ország külügyminisztere.

MTI Világ

Polgárháborúba sodródhat Dél-Szudán

Dél-Szudán Jonglei államában súlyos harcok dúlnak a kormányerők és a helyi lázadók, illetve a rivális törzsek között. Több ezer ember kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát és a vadonban keressen menedéket.

MTI Világ

ENSZ-békefenntartókat öltek meg Dél-Szudánban

Öt ENSZ-békefenntartót és hét, a dél-szudáni ENSZ-missziónál dolgozó polgári személyt öltek meg kedden ismeretlen támadók az afrikai ország keleti részén fekvő Jonglei szövetségi államban - közölte az ENSZ.

Seprődi-Kiss Árpád Világ

Szudán: az olajállam, ahol éheznek

Szudánban 13 évvel az évezredforduló után még mindig léteznek rabszolgák, számítások szerint jelenleg is több mint tízezer gyermekkatona szolgál két lábon járó aknakeresőként, és hiába van olaj, ha járványok és orvoshiány pusztítanak, és folyamatos háborúk zajlanak, van amikor egyszerre három is. A föld legrosszabb országai, nyolcadik rész.

MTI Világ

Lelőttek egy ENSZ-helikoptert Dél-Szudánban

Dél-Szudánban legalább öt ember - köztük négy orosz - életét vesztette, amikor lelőtték az ENSZ szolgálatában álló helikopterüket - közölték orosz források pénteken este.

MTI Világ

Demilitarizált övezetet hoznak létre a két Szudán között

Részleges megállapodásra jutott egymással szerdán Szudán és Dél-Szudán elnöke, egyebek között egy fegyvermentes övezet létrehozásáról a két ország közös határa mentén - jelentették be az elnöki delegációk szóvivői az etióp fővárosban.

MTI Világ

Saját hajójukat lőtték ki a dél-szudániak

Saját erődítményük ágyúi süllyesztették el a dél-szudáni folyami flottilla egyik hadihajóját - jelentették be szombaton Jubában, hozzátéve, hogy tíz katona megfulladt, ötven eltűnt a Nílusban.

hvg.hu Sport

A hontalan futó indulhat az olimpián

Guor Marial tavaly októberben teljesítette az olimpiai "A" szintet maratonfutásban. A dél-szudáni futó azonban nem indulhatott volna, mert hazájának nincs olimpiai bizottsága. Végül függetlenként kapott engedélyt.

1 2 3 4 5
Mit látunk itthon Ukrajnából? A kormánypropaganda és a külpolitikai valóság

Mit látunk itthon Ukrajnából? A kormánypropaganda és a külpolitikai valóság

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Haladnak a korral: egy kiállítás bizonyítja, az idős művész nem vén művész

Friss felmérés: a magyarok 77 százaléka szerint a toplistás gazdagok tisztességtelenül gazdagodtak meg

Friss felmérés: a magyarok 77 százaléka szerint a toplistás gazdagok tisztességtelenül gazdagodtak meg

Hoppál Péter közös fotóval és egy tiszás közmondással üzent Caramelnek a f*szfejezős beszéde után

Hoppál Péter közös fotóval és egy tiszás közmondással üzent Caramelnek a f*szfejezős beszéde után

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma

„Tiszta Harcosok Klubja” – szakadó esőben ünnepelte saját jövőjét a Carson Coma

Magyar Péter megérkezett Romániába: „Nem szavazatokért jöttünk, hanem, hogy lemossuk a gyalázatot, mert a miniszterelnök szembe köpte a határon túli magyarokat”

Magyar Péter megérkezett Romániába: „Nem szavazatokért jöttünk, hanem, hogy lemossuk a gyalázatot, mert a miniszterelnök szembe köpte a határon túli magyarokat”

Iványi Gábor reagált a lázadó kereszténydemokrata politikus bocsánatkérésére

Iványi Gábor reagált a lázadó kereszténydemokrata politikus bocsánatkérésére

„Valakinek dolgozni is kell” – Nagy Ervin ezért nem gyalogolt Magyar Péterrel a Nagyváradig tartó túrán

„Valakinek dolgozni is kell” – Nagy Ervin ezért nem gyalogolt Magyar Péterrel a Nagyváradig tartó túrán

Gálvölgyi János még sosem járt az MTVA Kunigunda utcai épületében

Gálvölgyi János még sosem járt az MTVA Kunigunda utcai épületében

A címlapról ajánljuk