Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Parlament (EP)

hvg.hu Itthon

Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István

Az EP-képviselő azt írja: nem a mozgalomtól köszön el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől.

Serdült Viktória Itthon

Befuccsolt Orbánék egész Európán átívelő nagy terve, már visszamenne barátkozni a Néppárthoz

Egy évvel a viharos kilépés után újra közeledne az Európai Néppárthoz (EPP) a Fidesz. Erre utal legalábbis, hogy Orbán Viktor áldását adta Navracsics Tibor frakcióváltására, aki a KDNP tagjaként sokkal jobban rálát majd az EPP belső ügyeire. A teljes békülés kizárt, miközben az ukrajnai háború óta a többi európai pártcsalád sem tülekedik a magyar kormánypárt barátságáért.

EUrologus EUrologus

Belátta az EU is, túl későn reagált az orosz dezinformációra

Újságírókat, civil szervezeteket és külföldi politikusokat hallgatott meg az Európai Parlament dezinformációval foglalkozó speciális bizottsága. A kérdés: mekkora a baj és mit lehet tenni most? A szakértők egybehangzó véleménye szerint az EU nem lépett időben az orosz és kínai dezinformáció ellen, most pedig számos problémával szembesül, amire nem feltétlenül van megoldása.

EUrologus EUrologus

Nem csak a háború, de az adminisztratív akadályok is növelik az ukrán élelmiszerek árait

Az Európai Parlament Közlekedési és Turisztikai Bizottsága az Ukrajna és az EU közötti infrastruktúráról tartott vitát, ahol kiderült, milyen fontosak az apró infrastrukturális és vámszabályok. A vasúti vágányok szélessége, a vámhatárokon felállított mérlegek mennyisége vagy az állategészségügyi szabályok ugyanis meghatározók lehetnek abban, mennyi élelmiszer és egyéb ukrán termék kerül az európai és a világpiacra - és milyen áron.

EUrologus EUrologus

Szerződést bonthatott Magyarországgal és Lengyelországgal a Pegasust forgalmazó cég

Lengyelországba utazott az Európai Parlament kémszoftverekkel foglalkozó bizottsága, hogy kivizsgálja a Pegasus-szoftverrel történt esetleges visszaéléseket. A lengyel kormányzat részéről azonban senki nem fogadta a képviselőket, akik éles hangvételű kritikát fogalmaztak meg a lengyel hatóságok szerintük autokratikus megfigyelési gyakorlatáról.

hvg.hu Itthon

Gulyás Gergely: Legkésőbb jövő héten döntenek az árstopokról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Parlament a magyar jogállamiságról készült jelentésének nincs jelentősége, és egyébként is mi vagyunk az egyik legdemokratikusabb ország. Az árstopok fenntartásáról jövőhéten dönthet a kormány.

hvg.hu Itthon

Fülke: A kormány és Brüsszel közti feszültség fűti a forró őszt, nem az orosz gáz

Tényleg elesik Magyarország 6400 milliárd forint EU-s pénztől Orbánék miatt? Milyen következménye lesz, hogy az Európai Parlament kimondta: Magyarország egy „hibrid választási autokrácia”? A Mi Hazánknak tett politikai gesztus csupán Pintér “abortuszrendelete”? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk közéleti podcastunk friss adásában, de szóba került az is, mennyire kell a Fidesznek tartania “forró ősztől”.

EUrologus - Moravecz Kata EUrologus

Furcsa szövetségek születtek az Európai Parlamentben, a Fidesz egyikben sincs benne

Az EP-képviselők több mint háromórás vitát tartottak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének az unió helyzetét értékelő beszéde után. A képviselőket leginkább az ukrán háború, az Oroszországgal szembeni szankciók, a növekvő energiaárak, az infláció, az európai demokrácia helyzete, illetve a jogállamiság foglalkoztatta. Sok kérdésben egészen furcsa partnerek, például konzervatívok és zöldek között született egyetértés, azonban a Fidesz ezeknek a csoportoknak egyikében sem volt benne, Deutsch Tamás ugyanis mindent ellenzett.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Hungarofób baráti kör alapítását javasolta a magyar jogállamiságról szóló vitában egy KDNP-s képviselő

Megtartották a sokadik jogállamisági vitát Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben. Ennek talán annyi sajátossága volt, hogy most egy nagy, összefoglaló jelentés készül, amihez hasonló az elmúlt évtizedben eddig kettő volt: a 2013-as Tavares- és a 2018-as Sargentini-jelentés. Ezek között pedig a különbség pedig az, hogy egyre rosszabb képet festettek az orbáni demokráciáról, és ezzel egyetértett az Európai Bizottság vitán jelenlévő tagja is.

EUrologus EUrologus

A finn miniszterelnök Ukrajnáról és az EU jövőjéről beszélt, a fideszes szónok pedig arról, mikor kap pénzt Magyarország

Európa egységéről, további Oroszországgal szembeni szankciókról, az egyhangúság helyett többségi döntéshozatalról és az orosz energiától való megszabadulásról beszélt a finn miniszterelnök az Európai Parlamentben. A fideszes Győri Enikő azt kérte tőle, hogy segítsen a magyaroknak uniós pénzhez jutni.

Serdült Viktória Gazdaság

Nem vár tovább a tagállamokra, politikai üzenetre készül a magyar jogállamiság ügyében az Európai Parlament

Elege lett az Európai Parlamentnek, hogy az elmúlt négy évben semmi nem történt a hetes cikk szerinti eljárásban, ezért szerdán vitázik, csütörtökön pedig ismét szavaz a felturbózott Sargentini-jelentésről. Ez persze még egyáltalán nem garancia az előrelépésre, politikai üzenetnek azonban jól jöhet a tagállamok, valamint akár a jogállamisági mechanizmusban jövő héten döntő Európai Bizottság felé is.

Lengyel Tibor Itthon

Rövidebb, még kevesebbet árul el, de a miénk – már kitölthetik a képviselők az új típusú vagyonnyilatkozatot

Péntek estig kell kitöltve leadniuk az országgyűlési képviselőknek az új típusú vagyonnyilatkozatukat. A változtatásról júliusban döntöttek a Fidesz javaslatára, és egy olyan formátumot fogadtak el, amit ugyan az Európai Parlamentben is használnak, de még a magyarnál is kevésbé komolyan vehető: sokkal kevesebb és sokkal kevésbé pontos adatot kell feltüntetni bennük.

1
19 20 21 22 23
100
FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Késes terrorista ölt meg egy embert Izrael északi részén

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

A parlament fideszes többsége leszavazta a DK javaslatát a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről

A parlament fideszes többsége leszavazta a DK javaslatát a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A címlapról ajánljuk