Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ferge Zsuzsa

HVG Itthon

Ferge Zsuzsa: Hadd lám, uramisten, mire megyünk?

A közfeladatok ellátását megtagadó állam asszisztálása mellett mélyülő szegénység a társadalmi békét veszélyezteti. A politikai rendszer okozta demokráciadeficit pedig a mindennapi kapcsolatokat mérgezi – véli Ferge Zsuzsa szociológus.

hvg.hu Tech

Intellektuális és környezeti válság vár Európára

A címben szereplő megállapítással foglalhatók össze az európai szociálpolitikai elemzők éves konferenciájának főbb megállapításai. Az idén az ELTE Társadalomtudományi Kara szervezésében tartott budapesti rendezvényen felszólaló szakértők szerint újra kell gondolni a jóléti államok környezethez való viszonyát, a szegénység felfogását és kollektív döntéshelyzeteit.

MTI Itthon

Máris megbukik az "egy családban egy segélyezett"-elv?

Tárgyalások folynak arról, hogy megváltoztassák a költségvetési törvénytervezetben alkalmazott "egy család - egy segélyezett" elvet, és arról is, hogy ne csökkenjen drasztikusan a gyermekétkeztetési normatíva - értesült a Népszabadság.

ISSN Sorkövető

Hogyan „szívatják” a szegényeket?

A feketemunka közelebb visz a piachoz, mint a közmunka. A szocialisták között is iszonyúan fertőz a náci gondolkodás, a rasszizmus. A miskolci rendőrkapitányt ki kellett volna rúgni. A gyerekszegénység ellen elköltött milliárdok nem a gyerekekhez jutottak. Ferge Zsuzsa társadalomkutató rosszkedvű és zaklatott interjút adott a Beszélőnek.

1 2
Lelőtték a svédországi Korán-égetéseiről ismert iraki férfit

Lelőtték a svédországi Korán-égetéseiről ismert iraki férfit

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Visszavonta a Fehér Ház a támogatások befagyasztásáról szóló rendeletét

Visszavonta a Fehér Ház a támogatások befagyasztásáról szóló rendeletét

Letartóztatták Supermant

Letartóztatták Supermant

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A címlapról ajánljuk