Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hódmezővásárhely

hvg.hu Itthon

Kevesen adják el olyan magabiztosan a történelmi vereséget, mint Lázár János

Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Lázár János, a térség országgyűlési képviselője arra, hogy elvesztették az időközi polgármester-választást. Lázár azzal érvelt, Hegedűs Zoltán annyi támogatást kapott, mint ő négy éve. Nem értette, miért merül fel, hogy ők nem mozgósítottak olyan jól, mint az ellenzék. "Mi közöm ahhoz, hogy az ellenzék hogy mozgósít, én a Fideszben vagyok!"

Itthon

Márki-Zay Péter győzött Hódmezővásárhelyen

Hatalmas a hangulat Márki-Zay eredményváróján, sok körzetet egyesével jelentettek be, hatalmas tappsal és visítással kísérve. Egy idő után a 70 szavazatos többletre csak annyi jött, "ez is jó."

hvg.hu Itthon

Bejött az összefogás: az ellenzék legyőzte a Fideszt Hódmezővásárhelyen

A napközbeni rekordgyanús részvételi számok is azt mutatták, a hódmezővásárhelyiek valamiért nagyon akarnak szavazni. A kérdés az volt, kire: estére kiderült, hogy leginkább azok járultak az urnákhoz, akik változást akarnak. Márki-Zay Péter független jelölt végül fölényesen győzött, abban a városban, ahol a mostani ellenzék emberemlékezet óta nem rúgott labdába. Az esemény krónikáját, illetve a vasárnap esti reakciókat itt mind megtalálja.

hvg.hu Itthon

Fideszesek sem tudják megjósolni az eredményt Hódmezővásárhelyen

Hamarosan eredményt hirdetnek az egyre igazalmasabbá váló időközi polgármester-választáson, ahol a fideszes alpolgármester ellen elindult Márki-Zay Péter független jelölt a teljes ellenzékkel a háta mögött. Érkezett egy harmadik fél is, akit említés szintjén sem hoztak föl az emberek.

T. R. Itthon

Hódmezővásárhely: hiába tűnik magabiztosnak a Fidesz, nagy a tét

A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.

1
23 24 25 26 27
46
Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Amiről nem beszélget majd Orbán a leszbikus és szélsőjobbos Alice Weidellel

Amiről nem beszélget majd Orbán a leszbikus és szélsőjobbos Alice Weidellel

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Amerikából aligha lesz orbáni illiberális demokrácia – Magyar Bálint és Madlovics Bálint elemzése a Foreign Affairsben

Amerikából aligha lesz orbáni illiberális demokrácia – Magyar Bálint és Madlovics Bálint elemzése a Foreign Affairsben

Háborús bűnökkel vádoltak meg brazíliai vakációján egy izraeli tartalékos katonát

Háborús bűnökkel vádoltak meg brazíliai vakációján egy izraeli tartalékos katonát

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

Ezek szükségesek ahhoz, hogy Ön is befektető legyen

A címlapról ajánljuk