Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#II. világháború

Szalkai Réka Kult

„A gyűlölettől teli bosszú helyett talán jobb egy pillanatra leállni”

Hogyan jutunk el a bosszúvágytól az irgalmas megbánásig – röviden így foglalható össze a Jameson CineFesten három díjjal szinte mindent megnyerő dán második világháborús mozi, A homok alatt. Martin Zandvliet valós tényeken alapuló műve hősei a kapituláció után Dániában fogva tartott német hadifoglyok. Olyan katonák, akik még szinte gyerekek. A dánok pedig arra kényszerítik őket, hogy felszedjék a tengerparton telepített aknákat. Talán mondanunk sem kell: kevesen élik túl.

hvg.hu Kult

Az összes fellelhető óvszer kellett az új bombához

A második világháború ideje alatt minden kétséget kizáróan két férfi, Nobby Clarke és Stuart Macrae használta fel a legtöbb gumióvszert és ánizsmagos cukorkát. Ez volt ugyanis az egyik pusztító találmányuk, a mágnes bomba időzítő szerkezete.

MTI Világ

Nem lesz ott a II. világháborús kínai ünnepségén a japán kormányfő

Nem utazik Kínába szeptember elején Abe Sindzó japán kormányfő, hogy ott részt vegyen a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen. Abe korábban azt mondta: csak akkor vesz részt a ceremónián, ha Kína biztosítja arról, hogy az esemény békülékeny lesz, nem pedig Japán-ellenes üzenetet közvetít.

MTI Tech

70 éve dobták le az atombombát Hirosimára

Megszólaltak a harangok Hirosimában csütörtökön helyi idő szerint reggel 8 óra 15 perckor – egy amerikai bombázó fedélzetéről 1945. augusztus 6-án ekkor dobtak atombombát a japán városra.

Szegő Iván Miklós Kult

Ahogy Sztálin akarja – Háromszor ülte meg a győzelmet Budapest

A második világháború európai szakaszának lezárását, a győzelem napját Európa május 8-án, Oroszország és néhány más szovjet utódállam május 9-én ünnepli. Az utóbbiak Sztálinhoz hűek e szokással, miután a szovjet diktátornak nem tetszett, hogy a németek Franciaországban adták meg magukat – amúgy már május 7-én. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy utoljára Prága környékén zajlottak harcok, 9-én. De mit csináltak közben a magyar kommunisták? Ők kicsit összezavarodtak, de aztán siettek Sztálin mögé visszasorolni.

Miklósi László Vélemény

Győzelem-e?

70 éve, 1945. május 8-án véget ért Európában a második világháború. Oroszországban május 9-én emlékeznek erre. Magyarországnak ünnepelnie kell ezt a napot?

Janek István Kult

Baklövés volt a szlovák-magyar kis háború

A II. világháború viharos eseményei közepette a legtöbbször elsikkad az 1939-es szlovák-magyar kis háború. A magyar támadás kiötlői nem gondolták át, hogy ezzel Szlovákiát Hitler karjaiba kergethetik, és ellehetetlenítik a két nép megbékélését. Az elfoglalt területek egy része 1945 után Szlovákiánál maradt, de a többi a Szovjetunióhoz, majd 1991-ben Ukrajnához került. A szlovákok Budapest bombázására is készültek.

Dercsényi Dávid Itthon

„A lóhús édes”

Az esküvőjét a bombázások tették tönkre, a házukban együtt kellett lakniuk németekkel, és ott volt, amikor egy orosz katona megerőszakolt egy nőt. A második világháború egyik legnagyobb városi harceseménye volt Budapest ostroma, amely éppen hetven éve ért véget. Azokról a napokról mesélt a hvg.hu-nak egy civil túlélő.

1
4 5 6 7 8
11
Hibáztak a szervezők, sok úszó egyszerűen lefejelte a falat egy tokiói versenyen

Hibáztak a szervezők, sok úszó egyszerűen lefejelte a falat egy tokiói versenyen

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon

Még nem tudja a kormány, hogyan ne fizesse ki a migrációs bírságot

Még nem tudja a kormány, hogyan ne fizesse ki a migrációs bírságot

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

Magyar Péter: A Maxi-Dubaj így nem fog felépülni, ezt vehetik ígéretnek

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Coming outolt a Premier League kokainozáson kapott, majd kirúgott játékvezetője

Coming outolt a Premier League kokainozáson kapott, majd kirúgott játékvezetője

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

Rekordhatótáv: Magyarországon a VW 700+ kilométert tudó villanyautója

21x-es áron, közel 1,5 milliárd forintért kelt el az első 1000+ lóerős csúcs Corvette

21x-es áron, közel 1,5 milliárd forintért kelt el az első 1000+ lóerős csúcs Corvette

A címlapról ajánljuk