Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ivica Dacic

Szekeres W. István Világ

Erőset mondott a szerb elnök Koszovóról, a miniszter meg rátett egy lapáttal

Aleksandar Vučić szerb államfő (és korábbi miniszterelnök) feltűrte az ingujját, most már végleg megoldják a Koszovó-problémát. Szekundánsa, Ivica Dačić külügyminiszter (és korábbi miniszterelnök) már a megoldást is látja, területcserét szorgalmaz Szerbia és Koszovó között.

MTI Világ

Jóváhagyta a kormányátalakítást a szerb parlament

A szerb parlament jóváhagyta hétfő este Ivica Dacic miniszterelnöknek a kormány alapos átalakítására vonatkozó tervét, amelyre hónapok óta várni kellett az egyik koalíciós partnernek, a szocialista pártnak (SPS) a belső vitái miatt.

MTI Világ

Az EU nélkül nem tárgyal Koszovó Szerbiával

Hashim Thaci koszovói miniszterelnök egyértelművé tette vasárnap, hogy nem hajlandó az Európai Unió közvetítése nélkül tárgyalni a belgrádi vezetőkkel. Thaci komolytalannak nevezte Ivica Dacic szerb miniszterelnök erről szóló felvetését, és azt mondta, hogy Belgrád és Pristina között nem lesz közvetlen párbeszéd.

MTI Világ

Bűnözők pályázhattak a szerb kormány repülőgépére

A szerb rendőrség óva intette csütörtökön Ivica Dacic miniszterelnököt a kormány repülőgépének használatától, miután a belbiztonsági szolgálattól olyan információkat kapott, hogy "bizonyos bűnözői klánok" a gép megrongálására készültek – értesült a szerb sajtó.

MTI Világ

A szerb miniszterelnökhöz fordultak a vajdasági atrocitások miatt

Nyílt levelet intézett Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke Ivica Dacic szerb kormányfőhöz és belügyminiszterhez, és ebben aggodalmát fejezte ki a megromlott vajdasági biztonsági helyzet miatt - jelentette a Vajdaság Ma című szerbiai, magyar nyelvű hírportál.

hvg.hu/MTI Világ

Drogdílerrel találkozott a szerb kormányfő

A szerbiai korrupció és szervezett bűnözés elleni harc a belgrádi kormányt is elérte. Ivica Dacic miniszterelnöknek is magyarázkodnia kell állítólagos maffiakapcsolatai miatt, miközben helyettese, Aleksandar Vukic harcot hirdetett a korrupció ellen. Az ügy koalíciós feszültséget is okoz, de egyik fél sem akar szakítást és előre hozott választást.

1 2
Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk

Visszakerültek a netre a Védelmi Beszerzési Ügynökség ellopott adatai, egymillió dollártól lehet licitálni rájuk

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Egy szürke dobozzal indult minden, a többi történelem – 30 éve jelent meg a PlayStation, ami felforgatta a videójáték-piacot

Egy szürke dobozzal indult minden, a többi történelem – 30 éve jelent meg a PlayStation, ami felforgatta a videójáték-piacot

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást

Pásztor Erzsi: Hát akkor élvezzétek az ordenáréságot, a gyalázkodást

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

A címlapról ajánljuk