Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Jair Bolsonaro

Sztojcsev Iván Gazdaság

Emberevés, paktum a sátánnal, erdőirtás - nehéz döntés előtt áll az elnököt választó 120 millió brazil

Erős és mocskos kampány végére ér Brazília, az elmúlt hetek sárdobálása már arról szólt, Jair Bolsonaro enne-e embert, Lula pedig paktumot kötött-e a Sátánnal. Október 30-án több, mint százmillió brazil megy el elnököt választani, a világ pedig idegesen figyelheti, hogy aki nyer, feláldozza-e az Amazonas-vidéket a gazdasági fejlődésért, és hogy ha Bolsonaro veszít, megpróbál-e erőszakkal hatalmon maradni.

Nagy Sándor Gyula hvg360

Erőszakos kampányhajrá jöhet Brazíliában

Nem sikerült első körben elnököt választani Brazíliában, mert egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát. Nem a jelenlegi elnök, Jair Bolsonaro fordul az első helyen, kihívója, Luiz Inacio Lula da Silva ugyanis a voksok 48 százalékát szerezte meg. Nagyon nehéz egy hónap várhat most Brazíliára.

Bábel Vilmos Világ

Bolsonaro vesztésre áll, és már jó előre választási csalásról beszél

Október elején elnökválasztást tartanak Brazíliában, a jelenlegi elnök, Jair Bolsonaro pedig már most választási csalásokat emleget. A „Trópusi Trump” nagyon le van maradva kihívójától az előzetes közvéleménykutatások szerint, ugyanakkor azt állítja, „a hadsereg mellette áll”.

1 2 3 4 5 6 7
11
Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Közel 20 milliárd forintból gazdálkodott a Fradi 2024-ben

Közel 20 milliárd forintból gazdálkodott a Fradi 2024-ben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Gyurcsány búcsúüzenete: Tudom, milyen érzés legyőzni Orbán Viktort

Eskü alatt vallották: mesterségesen bebetonozhatják az iPhone-okba a Google-t

Eskü alatt vallották: mesterségesen bebetonozhatják az iPhone-okba a Google-t

A címlapról ajánljuk