Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kövér László

hvg.hu Itthon

Kövér nem engedi ma Ujhelyit a pulpitusra

Kövér László döntése értelmében nem Ujhelyi István szocialista alelnök fogja vezetni a hétfői plenáris ülést a Parlamentben, erről szóban értesítették Ujhelyit – írja a Népszabadság hétfői száma.

MTI Itthon

A kazah elnöknél járt Kövér László

Szerik Ahmetov kazah miniszterelnök csütörtökön fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét - jelentette a KAZINFORM kazah hírügynökség a kormányfő hivatalos honlapjára hivatkozva.

MTI Itthon

Kövér és Papcsák Asztanában ünnepelt

Az elnyomás rendszere nagyon hasonlóan működött Kazahsztánban és Magyarországon is, ebből a sötétségből született meg a szabadság elemi erejű forradalma 1956 október 23-án - jelentette ki Kövér László szerdán a kazahsztáni Asztanában, az ottani magyar nagykövetség által szervezett ünnepi fogadáson az ott élő és dolgozó magyar meghívottak, valamint a vendéglátó ország hivatalos képviselőinek jelenlétében.

MTI Itthon

Kövér Lászlót újraválasztották

Ismét Kövér Lászlót választották meg nagy többséggel a Fidesz országos választmányának elnökévé a hétfői tisztújító ülésen - tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Kövér: a Fidesz nem eshet újra a 2002-es csapdába

Kövér László szerint a Fidesz a 2002-es választások elvesztése után minden meglepetésre felkészült, így még egyszer nem eshet ugyanabba a csapdába, mint akkor, mert az országnak nincsenek újabb elvesztegetni való évei. Az Országgyűlés elnöke erről a Lánchíd Rádióban beszélt csütörtökön, a kormánypárt választmányi elnökeként nyilatkozva.

MTI Itthon

Kövér: baloldali indulatkeltés és farsangi teadélután

Nem kétséges, hogy a Szolidaritás mozgalom a múlt vasárnapi szobordöntéssel indulatokat, alantas ösztönöket próbált kelteni, illetve kihasználni - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap az m1 "A lényeg" című műsorában. Megjegyezte: ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor "a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz ahhoz képest".

MTI Világ

Kövér László a lengyel szejm elnökével tárgyalt

A lengyel és a magyar parlamentek közötti együttműködés bővítésének lehetőségeiről volt szó egyebek mellett Ewa Kopacznak, a szejm elnökének és Kövér László házelnöknek a szerdai varsói tárgyalásain.

hvg.hu Itthon

Kövér László: "Olyan vagyok, mint egy plüssmackó"

Kövér László a Heti Válasznak adott nagyinterjút. Fél évvel a választások előtt egyáltalán nincs kormányváltó hangulat szerinte. A szombathelyi MSZP-sek rejtett kamerás akciójával kapcsolatban azt mondta, kard által vész, ki kardot ragad.

M. László Ferenc Itthon

"Gyüttmentből" Orbán jobbkeze – mi lesz Lázár Jánossal 2014 után?

Félévente „polipnak”, „elefántnak”, „uzsorásnak” titulálva szól be az OTP-vezérének, interjúiban nem kíméli a kormány minisztereit sem. A pártban állítják, hosszú évek után most került be először egy Kövér Lászlóhoz hasonlóan befolyásos politikus a Fidesz legfőbb döntéshozó testületébe. Hogyan lett a pártban sokáig csak „gyüttmentnek” tartott Lázár János a miniszterelnök jobbkeze, változtathat-e a párt irányán az új alelnök? A Miniszterelnökséget vezető államtitkár politikai portréja.

MTI Itthon

Kövér: "tudjuk, milyen kormány jönne helyettünk"

"Ha a baloldal visszatér, és lerombolja azt, amit könnyekkel és verítékkel kiszenvedtünk magunkból az elmúlt négy évben, ennek az országnak vége" - fenyegette meg hallgatóközönségét Kövér László a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán.

hvg.hu Itthon

A rezsialkotmány szóban nem hangzott el

Kreatív házszabály-értelmezéssel oldja meg a kormánytöbbség, hogy időben megszavazhassa a költségvetés módosítását: egy ülésből kettőt csinált. A kormánypártok a mai napra új szót is alkottak rezsitémakörben, ez pedig a rezsialkotmány, de végül hangosan nem mondta ki Kósa Lajos. Tasó László ellenben kimondta, amit gondolt, és hangosan beszólt az LMP-s Szél Bernadettnek. Percről percre a parlamentből.

MTI Itthon

Kövér: ez a magyarok feladata

A haza újjáépítése csak akkor lehet sikeres, ha szomszédainkkal nem követjük el újra a huszadik század hibáit - mondta Kövér László, az országgyűlés elnöke a szlovákiai Nyárasdon csütörtökön, a település első írásos említésének 900. évfordulóján rendezett ünnepségen.

HVG Itthon

Kossuth tér: egy, kettő, három!

Tíz perc alatt is hozott már törvényt a parlament. Problámája a koalíciónak csak abból lehet, ha eltűnik a kétharmad – ezért is növelné a házelnök a kabinet rendeletalkotási jogkörét.

MTI Itthon

"Nagy hibát nem követtünk el" - Kövér az elmúlt három évről

A tiszteletbeli konzulok segítenek összetartani a magyarokat, és a kormány továbbra is számít rájuk a külföldi közösségek összefogásában - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Magyarország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján kedden az Országházban.

1
42 43 44 45 46
72
Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sikerült a példátlan manőver: a Föld légkörével módosította pályáját az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, fél év után újból lesz űrséta a Nemzetközi Űrállomáson

A címlapról ajánljuk