Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kairo

MTI Világ

Összeomlott egy nyolcemeletes ház Kairóban

Legalább 12 ember meghalt, de a romok alól további holttestek kerülhetnek elő. A rogyadozó lakóházra engedély nélkül húztak további két emeletet a közelmúltban.

hvg.hu Ingatlan

Hatalmas arab és afrikai bizniszbe kezd a TriGránit

A Trigranit Management Zrt. (TGM) közös vállalatot hoz létre a Design International (DI) cégcsoport és a MultiCapital részvételével, aminek keretében a DI Leasing-gel (DIL) együttműködve Észak Afrikában új lízingmandátumok elnyerésén dolgoznak. Az együttműködés további célja egyedülálló kereskedelmi komplexumok fejlesztése és bérbeadása a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.

MTI Világ

Rendőrök megkínzása miatt ítélték el Murszi két emberét Kairóban

Kairóban húsz év szabadságvesztésre ítélték a Muzulmán Testvériség két magas rangú tagját, Mohamed el-Beltágit és Szafvat Hegázit kedden – jelentette honlapján az al-Ahrám című napilap. A tavaly nyáron elmozdított Mohamed Murszi elnök mögött álló szervezet két tagját azzal vádolták, hogy egy tavalyi tüntetésen fogságba ejtettek és megkínoztak két rendőrtisztet.

MTI Világ

Iszlamisták akarhatják megtámadni a kairói Tahrír teret

A kairói Tahrír tér és Egyiptom kulcsfontosságú közlekedési pontjainak "lerohanására" készülnek az iszlamista Mohamed Murszi hívei a volt államfő tavaly július 3-i elmozdításának első évfordulóján - jelentették kedden egyiptomi napilapok.

MTI Világ

Terror Kairóban: három robbantás is volt hétfőn

Az első robbantás három utcaseprőt sebesített meg, a helyszínelő rendőrök egy második robbanószerkezetet is találtak, amely akkor lépett működésbe, amikor a tűzszerészek megpróbálták hatástalanítani. A detonációban meghalt az akciót vezető rendőrezredes, további három rendőr pedig életveszélyesen megsebesült. Nem sokkal később történt a harmadik robbanás, amelyben még egy rendőrtiszt életét vesztette.

MTI Világ

Robbantottak két metróállomáson Kairóban

Házilag készített pokolgép robbant szerda reggel két kairói metróállomáson, majd egy bírósági épület előtt is – adta hírül a MENA állami hírügynökség, amely szerint a merényletekben legalább négy ember könnyebb sebesüléseket szenvedett.

MTI Világ

Álarcosok támadtak meg egy katonai buszt Kairóban

Álarcos fegyveresek tüzet nyitottak egy katonákat szállító buszra Kairóban, egy altisztet megölve és további három sorkatonát megsebesítve - jelentették csütörtökön kairói védelmi források.

Világ

Autópályán lőttek agyon három rendőrt Egyiptomban

Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szerdán három rendőrt Kairótól keletre egy autópályán. A három rendőr a Szuez és Iszmáilíja közötti úton járőrözött, amikor az ismeretlenek járművükből tüzet nyitottak a rendőrautóra, majd elmenekültek – jelentette a MENA hivatalos hírügynökség. A hatóságok keresik a támadókat.

hvg.hu Világ

Megint robbantottak Kairóban – ma már negyedjére

Újabb robbanás volt Egyiptom fővárosában, most egy mozinál - jelentette az állami televízió. Ez volt a negyedik merénylet ezen a napon. Az első hírek szerint egy ember meghalt, részleteket egyelőre nem tudni.

1 2 3 4 5 6 7
15
Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

A HVG szavazása szerint Orbán bukóban van, jobban járna a Fidesz, ha mással vágna neki a jövő évi választásnak

A HVG szavazása szerint Orbán bukóban van, jobban járna a Fidesz, ha mással vágna neki a jövő évi választásnak

A címlapról ajánljuk